Május, tavaszutó, Pünkösd hava, a 15. századi székely naptár szerint Ígéret hava.
Egy rendes útleírás úgy kezdődne: „Énlaka több útvonalon is megközelíthető”. Kezdjük inkább így: Énlaka több útvonalon is megközelíthetetlen. A Farkaslakától északra, Székelypálfalván és Firtosváralján áthaladó útról már sejthető, hogy nem egy highway, legyen hát kerülő az Atyha-Etéd útvonalon. Ha Etéd és Énlaka között aszfaltút van, akkor előtte is annak kell lennie. Csak nem kezdenek a semmi közepén aszfaltozni településfejlesztési pénzből. De. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.” vagy pedig folytasd gyalog. Ahogy az úton átfutó őzek is. A békés földút előnye, senki nem siet(het) sehová. Receptre kellene írni.
Etéden félévszázados aszfaltmaradványok, aztán a református templom mellett feltűnik az aszfaltcsík, ami már végig is kísér. Ettől függetlenül megéri gyalogszerrel beereszkedni Énlakára, már csak a kilátásért és a fácánrikoltásért is. A falu fölött magasodik a Firtos hegy, tetején a legendás Firtos vára (mint kiderül, nem éri meg tündérnek lenni), oldalában az időjárást jelző Firtos lova. Most fehéren virít, esőtől nem kell tartanunk.
Énlaka különlegessége a laza halmazos középkori településszerkezet, szabálytalan, kacskaringós utcákkal. A templom mellett összefutó három út a falu központja. Közülük az egyik észak-dél irányú, ez lehetett a római polgári település cardo-ja, és ma is egy vonalra fűzi a temetőt, a templomot, az iskolát és a lelkészi lakást. Így kerül szabályosság ebbe a látszólag kaotikus településszerkezetbe. Az utcák által négy részre osztott falunak négy kapuja volt és négy falutízesből állt. A tízeseket nemzetségek alkották, akik vagyonközösségben éltek. Ahogy szaporodott a család, úgy osztották fel az eredeti ős telkeket, így tulajdonképpen a településszerkezetből kiolvasható a valamikori nemzetség családfája. A legenda szerint akár egész éjszaka is bolyonghatunk a faluban, olyan nehéz az eligazodás. Mi mást tapasztalunk. Amíg látod a hegyeket és érzed, merre lejt, emelkedik az út, és látod a templom tornyát, hogyan is lehetne eltévedni? Nem metropolisz ez.
A római település talán Praetoria Augusta lehetett, a castrumot a közeli sóbányák őrzésére építették. A ma látható unitárius templom a Jupiter-szentély helyén, köveinek felhasználásával épült. Ma is látható faragott kő az egyik pillér lábazati részén, ami a restaurálás előtt a hátát mutatta a szemlélőnek.
Érkezésünkkor épp egy nagy csoport távozik, de a kulcsos nénit még idejében elcsípjük, aki szívesen és lelkesen mesél.
Érdekes, és persze nem meglepő, hogy elég csak néhány érdeklődő szó, és az emberekből mennyi mondanivaló tör elő, az elhanyagoltságról, a széthúzásról, a fogyó lélekszámról. Mint kiderül, a turistacsoport Székelypálfalva felől próbálta megközelíteni a falut, de az utat elmosta a víz, így vissza kellett fordulniuk. Mi sem rövidíthetünk már arra.
Míg a Firtos falvai közül Atyha katolikus, Küsmöd és Etéd református, Szolokma szombatista, Énlaka és az egyházilag hozzá tartozó Firtosváralja unitárius. Apropó a 450 éve a tordai országgyűlésen kihirdetett vallásszabadság.
A későgótikus templomot 1661-ben a törökökkel tartó tatárok felgyújtották, a ’70-es években folyó restaurálás során megszenesedett csontokat találtak a járószint alatt, ezek szerint a templomba menekülők bent is égtek. A boltozat beomlott, a helyreállítás során készült az 1668-ból származó festett kazettás mennyezet Muzsnai György keze által. Énlakáról elsőként ez ugrik be mindenkinek, így kellemetlen meglepetésként ér, mikor a templomba belépve csak a kazetták hűlt helyét látjuk.
Szerencsére kiderül, hogy éppen restaurálás alatt állnak Szovátán, a legkülönlegesebbek már el is készültek, és a templomhajó fala mellett láthatók. Jobban is, mintha fent lennének.
Festésükhöz növényi festékanyagokat használt a mester, így most is csak azzal azonosat alkalmazhatnak. Ne várjon senki a kalotaszegi kazettákhoz hasonló harsány színeket. A virágmotívumokkal, növényi ornamentikával díszített kazetták között nincs két egyforma. A leghíresebb darabon az első ismert rovásírásos felirat látható: Egy az Isten. Eredeti helye az orgona fölött van.
Még ennél is érdekesebb a Bűnbeesés-kazetta, rajta Ádám és Éva, a Tudás Fája és a Kígyó. Egyesek szerint a fa köré magát a kiáradó fényt festette meg a mester, de maradjunk a földhözragadt almás változatnál. Míg Ádám apánknak csinos kis bajusza van, Éva anyánk egy jó kis lándzsát tart a kezében. Biztos, ami biztos. :)
A templomban mindenkinek megvolt a maga helye, külön ültek a legények, a falu vezetői, a lányok és az asszonyok. A karzatra egyetlen rönkből faragott lépcső vezet fel. Ez aztán tényleg nem nyikorog.
A bejárat faragott kő ajtókeretét fából faragott részletekkel pótolták ki.
A temetőkertben is érdemes körülnézni. A mai fényes, díszes sírköveket elnézve lenne mit tanulnunk ízlés dolgában.
A templomos néni egy fél szóra már intézkedik is, a Fő út 57 szám alatti tájházban már várnak. A csűrben, istállóban a hagyományos mesterségeket és eszközöket bemutató kiállítás látható és a házban a mindennapi élet kellékei, amit a helybeliek adományoztak. Családi képek, ruhák, használati tárgyak.
Említésre méltó története van a tájházban kiállított „magyar ruhának”. Annak ellenére, hogy ez a szó hagyományos értelmében viseletnek nem nevezhető öltözet csak a 20. század elejének terméke volt, mégis nagy jelentőséget tulajdonítottak neki, jelképpé vált. Miután egy egész életen keresztül őrizgette, a ruhát egy idős néni adta, a történetével együtt. 1940-ben varrták, hogy a lányok, asszonyok magyar ruhába öltözve mehessenek a Korondra bevonuló magyar katonák köszöntésére. Sütöttek, főztek, aztán mindenki ment, aki csak mozdulni bírt. A „kicsi magyar világ” alatt félretették a székely népviseletüket, és magyar ruhában jártak minden ünnepre és bálra, hogy aztán átalakítsák, vagy végleg elrejtsék a szekrény aljára. Mintha igaz sem lett volna.
Ez nem csak egy ruha története, és nem is csak egy emberé, egy jelképes történet a sok közül. Látni benne a mai reakciókat és érzéseket, hogy amikor „jönnek”, akkor várni és készülni kell, örülni, hogy nem felejtettek el. És látni a bizalmatlanságot is az ígéretek iránt, hogy „hiszem, ha látom”, és hogy semmi sem tarthat örökké, egyszer elhittük, és mi lett belőle? Talán kell még egy generáció, akik már nem első kézből kapják az akkor átélt történeteket, és eltűnnek a tudat alatti hegek. Nem lehet évszázadokon keresztül a múltat vádolni a jelen alakulásáért.
Mesélik, hogy elöregedett falu, 110-en lakják, az iskola megszűnt, a 8 gyerek Etédre jár át tanulni. Ahogy mondják, még busz sem jár a faluba. Kiderül, hogy a fogyó népesség és a rossz infrastruktúrának köszönhető elszigeteltség ellenére mégis beszivárognak az itt idegenül ható, és a tapasztalatok szerint sajnos a közösség további bomlását, széthúzását eredményező eszmék.
Énlaka ennek ellenére is maga a tündérkert. Mindenütt virágoznak az orgonák. Akár a dombokról szemléljük, akár az utcáin járunk, nehéz eldönteni, hogy faluba vagy gyümölcsöskertbe csöppentünk-e.
A telekhasználatot a hagyományos gazdálkodás határozta meg. A portákat a magasföldszintes, alápincézett tornácos lakóházat, csűrök, gazdasági épületek alkotják.
Szinte mindenütt van sütőház vagy különálló tégla vagy tapasztott kenyérsütő kemence, ahogy kerekes kút is. Egyes kutak az utcán állnak, több család használta őket. Nem ritka látvány a kerti zuhany.
És megyünk tovább az őz nyomán.
Sajnos gazda hiányában több ház is leomlott, sok üresen áll, jobb esetben hétvégi házként használják.
Énlaka kincsei közé tartozik a 87 éves Szávai Márton nyugalmazott tanító, helytörténész gyümölcsöse, fajtagyűjteménye, aki az őshonos gyümölcsfajták megmentését, magról való szaporítását tűzte ki célul. 81 alma, 65 körte, 16 szilva fajtát számol. Szinte hihetetlen ez a szám, mikor a piacon jó, ha négy fajtát találunk. A bolti almának pedig „színe az van kívülről, mint a kikozmetikázott fehérnépek, de mikor az ember beleharap…” A 87 év tapasztalata. :D
A tájban élő emberek növényismerete jórészt elveszett. Régen a vad fajtákat oltották be nemes oltóágakkal, így a helyi körülményeket jól tűrő fajtákat kaptak. Az önellátó gyümölcstermesztésnek, mint még sok mindennek, az államosítás vetett véget. Azt a 40-50 év kiesést nehéz pótolni, hiszen pont egy generáció kimaradását jelenti, aki átadhatta volna a tudást és a követendő példát.
A Ceaușescu-féle falurombolás alatt Énlakát felszámolásra ítélték, túlélte, majd 1993-ban csíkszeredai építészek megkezdték az épített örökség felmérését. A falu azóta is várja, hogy a Világörökség részévé nyilvánítsák.
Azt tanácsolják, hogy inkább Székelykeresztúr felé induljunk haza. És valóban, arra már jó az út. Nem is olyan elérhetetlen ez az Énlaka, csak az utat kell megtalálni hozzá. A fiatalok hiányában lassan skanzenné, turistalátványosággá, látszatvalósággá válik. Pedig lenne ház, lenne kert, fák és füvek (meg télen jó kis elzártság). Szabadabban, kiszolgáltatva csak a legnagyobb „szolgáltatónak”, az időjárásnak.
„Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a Gondviselés. A havasi faluk háta mögött az égnek egy zord gondolata beléhullott az erdők méhébe, s rá felzúgott a csend. S felébredtek a fák, a víz és minden ékessége a földnek. A hegy alatti kicsi falut az álom kezéből kiszakasztotta a szél, s a Száraz Boda Izsákné háza fedele a nyugalommal együtt megimbolygott. Kesergő szellemek jeget sírtak a fellegek hátán, s így hoza jégesőt a zivatar.” (Tamási Áron: Tüzet vegyenek!)
Mezei zsálya
Takarmány baltacin 
Parlagi madárhúr
Boldogasszony papucsa
Áfonya
Gyepes nőszirom
Lucfenyő
Szellőrózsa vagy pünkösdi rózsa
Ladók viaduktjának megmaradt pillére
