Érdekes, hogy a születési hely mennyire meghatározza, hogy hogyan gondolkodunk a távolságról, az országhatárokról, és ebből adódóan magáról az utazásról. Ha csak az országhatárig eljutni egésznapos programot jelent, bármilyen úti cél, ami azon is túl van, már elérhetetlen messzeségnek tűnik. Az „országhatár” léte pedig tudat alatt alattomosan tovább fokozza a távolságot. Ennyit a vélt és valós távolságokról… Ha viszont onnan közelítjük meg a dolgot, hogy utazhatsz ezer kilométert, ugyanazt a nyelvet hallod, ugyanazt a kultúrát tapasztalod, a távolságok összezsugorodnak, minden barátságosabbnak, otthonosnak és ismerősnek tűnik, már semmi sem idegen.
Kassa, Felvidék második legnagyobb városa, Budapestről meglepően könnyen elérhető. Reggeli nyüzsgés a pályaudvaron, a Kassára induló korai vonaton viszont utas alig. A vagonok oldalát borító vastag sár-kosz elegyben a „Mondj egy szlovák királyfit!” felirat olvasható. Egyrészt megnyugtató, másrészt elkeserítő, hogy nem csak a román vasút büszkélkedhet „kiváló” állapotú vagonokkal, úgy látszik, vannak egyenlők és egyenlőbbek, az egyenlőknek meg csak ilyen jut.
Kassára érkezve a március közepi időpont ellenére télies viszonyok fogadnak, hó, fagy, hideg szoba, de ez utóbbi csak az előző napok hóviharának következménye és nemsokára megoldódik.
Az első és utolsó nap programja Kassa, bár rengeteg szépség lenne még a környéken, ahhoz kellemesebb időjárás vagy legalább melegebb ruha kellene. Szóval nincs mese, vissza kell még jönni. �
Kassa szoros kapcsolatban állt az Erdélyi Fejedelemséggel protestáns hite révén, egy ideig hozzá is tartozott, Bethlen Gábor foglalta el, aki 1626-ban itt tartotta esküvőjét második feleségével, Brandenburgi Katalinnal. A leányzó akkoriban 21 éves volt, a mulatságot, szép ruhákat és vadászatokat igen kedvelő, míg a fejedelem már 45 éves, ráadásul egymás szavát sem értették, de ez politikai házasságoknál nem szokott kizáró tényezőnek bizonyulni. Lakodalmukat a ma is álló gótikus, reneszánsz és barokk elemekben bővelkedő Lőcsei-házban tartották.
De térjünk vissza a városra néhány tény erejéig.
Kassa 1369-ben elsőként kapott címert. A kuruc mozgalom egyik központja volt, II. Rákóczi Ferenc székhelye. 1920-tól Csehszlovákia része lett, majd az 1938-as első bécsi döntés értelmében visszakerült Magyarországhoz a háború végeztéig.
A városfalakat és védműveket fokozatosan lebontották, mára csak a Hóhér-bástya maradt meg, amely egy városkapu védelmére épített barbakánból alakult ki, ahogy azt a várostörténeti kiállításon vetített filmből megtudhatjuk.
A bástya szomszédságában található II. Rákóczi Ferenc rodostói házának másolata, ami ezúttal nem volt látogatható, viszont a kiállításnak helyet adó Miklós-börtön igen, ami két középkori lakóház összeépítésével jött létre.
Ugyancsak itt található a református templom, amelynek érdekessége, hogy a valamikori fegyverraktárból alakították át.
Kassa központját orsó alakú főtér alkotja, amely a szepességi városokra is jellemző. Központjában áll a város jelképeként számon tartott dóm, a Szent Mihály-kápolna és neobarokk és szecessziós jegyeket viselő állami színház.
A gótikus Szent Erzsébet-dóm háromhajós csarnoktemplom, 1877-1896 között Steindl Imre tervei alapján építették újjá a korra jellemző műemléki purizmus jegyében. Ez az irányzat Viollet-le-Duc francia építész nevéhez fűződik, és a stílustisztaságra való törekvés, a történelem során az épületre rakódott egyéb rétegek teljes mellőzése, alsóbbrendűnek való tekintése, teljes rekonstrukció jellemzi. Ilyen szempontból a kassai dóm a budai Nagyboldogasszony (Mátyás)-templommal vállalhat sorsközösséget.
A dóm a legkeletibb nyugati típusú székesegyház. Minden gótikára jellemző összetevő a helyén van, ahogy azt az építészettörténeti könyvekben látni. A szobrok bibliai és magyar szenteket ábrázolnak, ahogy a színes ólomüveges ablakok is.
A rengeteg, alaposan kidolgozott részlet között a vízköpők mutatják talán a legnagyobb változatosságot.
Az ártó szellemek távoltartására hivatott szörnyecskék között megjelenik egy nem túl bájos hölgy is, akit a legenda szerint a kőfaragó mester az iszákos feleségéről mintázott. Így lett belőle „múzsa”.
Altemplomában találtak nyughelyet Rákóczi hamvai. Figyelemre méltó a gótikus szárnyasoltára és szintén gótikus (mi más lehetne, stílustisztaság, ugye) Király-lépcső, amely Mátyás király misehallgató helyére vezet.
A Zsigmond-toronyba felkapaszkodva szép kilátás nyílik az egész városra, különösen a főtér alakjára.
A dómtól délre található az 1340-ban temetőkápolnaként épült Szent Mihály-kápolna, amely szintén nem volt látogatható.
A dom északi szomszédja az 1628-ban a templom haranglábaként épült Orbán-torony, amelyet később bővítettek az árkádos alsó résszel.
Ahogy minden „rendes városban”, Kassán is áll egy pestisjárványtól való megmenekülésre emlékező barokk szoborcsoport (a tejszínhabos), az Immaculata.
A Főtér keleti oldalán található a ferences templom és a premontrei templom.
Középkori hangulatot áraszt a 13. század végéről származó Domonkos-rendi templom és zárda, mellette a kis piactérrel.
A Jakab palota neogótikus stílusban Mátyás király emlékére épült, nevét építtetőjéről, Jakab Árpád építészről kapta. Építéséhez a székesegyház restaurálásából kikerülő köveket is felhasználták.
Ha Kassa, akkor Márai Sándor, aki 1900-ban született a Mészáros utca 35 szám alatt. A ház, egy nem sokat mondó emlékszoba-intermezzo után, a Csemadok tulajdonába került és jelenleg egy teljes Márai-kiállítás és emlékház létrehozását tervezik, de már túl hosszú ideje. Jelenleg egy emléktáblán kívül mást nem láthatunk.
Bár a kassai magyarság száma igen megfogyatkozott, főleg az asszimilációnak köszönhetően (erről itt) már csak 2,6%, jelenlétüket legalább stratégiailag erős pontokon képviselik. 2017 őszén nyílt meg a Magyar Jelenlét Háza, azaz a MaJel Rovás Centrum az Erzsébet utcában, a Szent Erzsébet-dóm közelében.
Kassán és a többi felvidéki városban járni érdekes benyomásokat hagy. Mindenütt a múltra utaló emlékek, épületek, történelmi események színhelyei. Mintha rossz darabot játszanának a díszlet előtt. Chioggiai csetepaté egy Hamlet szcénában?
Az utolsó szó Márait illeti, aki, bár sokszor szélsőséges nézeteket vallott a hétköznapi ember számára sokadrendű kérdésekben, szinte mindig rátapintott a lényegre, szavai aktualitásukból pedig (sajnos) azóta sem veszítettek.
„Minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon, és melled vered.”
„Azt akartam mondani, hogy Magyarország is csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában; nincs módunk középszerűnek lenni. (...) De ez az ország semmitől nem fél úgy, mint a minőségtől, s az igazi műveltségtől, amely valóban hősiesség.”
