Ez az alul krémes brownie, felül még krémesebb gyümölcsös finomság volt a tavaszi-nyári szezon kedvence és még mindig szeretjük. Először a kertünkben termett rengeteg cseresznye felhasználására kerestem gyümölcsös recepteket (bár nem ez fogja felvenni a nagy mennyiséget, lekvárban, fagyasztva, illetve ismerősök és madarak gyomrában végezte nagyobb tételben), akkor jött az ötlet, hogy legyen valami fehér krém, alul viszont ne piskóta, mert azt nem szeretem, hanem szintén valami kevésbé száraz alap. Viszonylag egyszerűen és gyorsan elkészíthető, csak a túlsütéssel lehet elrontani. Minden házi gyümölccsel jól működött.

Hozzávalók: 

Brownie alap: 

- 190 g vaj

- 150 g cukormentes feketecsoki

- 30 g eritrit

- 60 g kakaópor

- 45 g gluténmentes zabpehelyliszt

- 1 tk. szódabikarbóna

- 3 tojás

Krém:

- 250 g mascarpone vagy más sótlan vajkrém/sajtkrém

- 2 tojás

- 30 g eritrit

- 2-3 marék bármilyen bogyós vagy apróra vágott, levesebb gyümölcs (cseresznyével és körtével készítettem eddig, de barackkal is finom lehet)

A brownie alaphoz összeolvasztottam a csokit a vajjal, majd hozzákevertem a száraz összetevőket. Áttöltöttem egy nagyobb tálba, majd hozzáadtam a tojásokat. Robotgép nélkül, kanállal, villával is elkeverhető. A tojások hozzáadása után egy fényes masszát kapunk. Ezt sütőpapírral bélelt kb. 18x30-as tepsibe töltöttem, utána összekevertem a krémet. A krémhez csak mindent elkevertem, rátöltöttem a brownie-s rétegre, majd rászórtam a gyümölcsöt. Előbb kb. 25 percet sütöttem 200 fokra előmelegített sütőben alsó-felső sütéssel, amíg a teteje nagyjából megszilárdult és kicsit barnulni kezdett, majd, hogy ne égjen meg felülről, 180 fokon alsó sütéssel folytattam még 15-20 percet. Ha kivéve megrázogatjuk, és már folyós, hanem szilárdan rezgő, akkor kész. Ne süssük túl szárazra, hogy az alsó réteg is krémes maradjon, ne legyen piskóta-szerű. Kihűlve megszilárdul, úgy szeletelhető. 

Mivel kitört nálunk a sünmánia (plüssök, lábtörlők és főként valódi, kertben sündörgők formájában), csak idő kérdése volt, hogy ez sütemény (nyelvújítás kori formájában SÜNtemény??) formában is manifesztálódjon. Elkészítése nagyon egyszerű, csak a díszítése időigényes, de megéri, mert annyira cuki! :D Sőt, túlságosan is aranyos, ezért nagy dilemma elé állítja a fogyasztót, hogy hogyan is harapja le a sün fejét vagy fenekét.

Hozzávalók: 

Tésztához:

• 100 g héj nélküli darált mandula
• 150 g gm. zabpehelyliszt
• 60 g eritrit
• 150 g vaj
• 1 tojás
• vanília vagy vanília aroma ízlés szerint

Díszítéshez:

• 130 g cukormentes feketecsoki
• kb. egy marék darabosra tört dió vagy kókuszreszelék

A tészta száraz hozzávalóit összekevertem, összegyúrtam a vajjal és tojással. A kapott, jól formázható tésztából dió nagyságú gombócokat csíptem le, ezeket kézzel csepp formájúra, sünösre alakítottam. 200 fokon kb. 25-30 percet sütöttem, amikor az orruk picit elkezdett pirulni. Kihűlés után a hátukat kiskanál segítségével bekentem vízgőz fölött olvasztott csokival, majd rászórtam a diót vagy kókuszreszeléket. A szemüket és orrukat fogpiszkálóval rajzoltam fel, a nagyobb orrokat pedig csokiba mártva. Sütőpapírom hagytam megdermedni a csokit. 

Elröppent az idei kerti szezon is, kisebb fáziskieséssel. Érdekes tapasztalat volt, és jó látni, hogy néhány év után már beáll a rendszer, kialakulnak a jól működő szokások, kevesebb befektetett energiával is tudja ugyanazt hozni a kert. És visszaadni az erőből. 

Július még egészen aszályos volt, a mulcsozás ellenére is szükség volt a locsolásra a kútvízzel feltöltött hordókból. A hónap végére érkezett meg az eső, és látszott, szinte hallatszott, ahogyan minden fellélegzik, nyújtózkodik az esőben, és végre növekedésnek indul. 

Augusztus elejétől elkezdett érni a sokféle színes paradicsom, a banánuborka, egyre több lett a cukkini, és volt még hagyma is. 

Ugyanakkor a rengeteg augusztusi eső előcsalogatta a csigákat is, akik előszeretettel lakmároztak a termésből. Érdekes, hogy nekik is megvan a maguk ízlése, bizonyos fajta paradicsomokat jobban kedvelnek, mint a többit. Szerencsére az ízlésünk nem egyezik pontosan, így ők a nagy pirosat szeretik, én meg a kicsi sárgát. Testvériesen megosztozunk. Legalábbis olyan testvériesen, mint Káin és Ábel, hiszen ők zabáltak, én meg minden reggel gyűjtögettem őket, és, valljuk be, vízbe fojtva próbáltam megszabadulni tőlük. Így aztán az augusztus jórészt a(z el)csigázás jegyében telt. 

Amikor meglátod az öt hónapja gondosan nevelgetett és szeretgetett paradicsomodon önfeledten lakmározó csigát, rosszabb napokon, minden kincstári optimizmus ellenére is nehéz nem arra gondolni, hogy: "Hát még te is, te kis mocsadék?" :D

Közben folyamatosan készítettem a körömvirág krémeket, bíborkasvirág tinktúrát, szárítottam a gyógynövényeket. 

Szintén augusztusban kiszedtem az első adag, nagyra nőtt céklát, a többire még most, október végén kerül majd sor. 

A hónap végén, eléggé sietősen, elkészült egy magaságyás is. Erre több okból volt szükség. Egyik, mert csak, azaz mert ilyen még nem volt, másik, mert Tata maga ajánlotta, hogy ad hozzá alapanyagot (ilyen ajánlat szökőévente egyszer fordul elő, szóval kihagyhatatlan), harmadik, hogy elnyelje a levágott gallyakat, a komposztok tartalmát, faleveleket, és végül a negyedik, hogy ebben a kertben is legyen egy gyógy- és fűszernövényes ágyás, hogy a véletlenül (vagy nem is annyira véletlenül) betévedő kertlátogatók és gyerekek azokat is megnézhessék. Az eddig fűszernövény ültetési kísérletek Mama virágágyásában csúfos véget értek, valaki mindig kigyomlálta a levendulát és oregánót, így a végszó az "én már többet nem is nyúlok semmihez" lett, úgyhogy maradjon mindenki a saját felségterültén. :D 

Egy egészen hosszú és kifejezetten magas (ha lúd, legyen kövér) magaságyás készült, alul egy sor bontott téglával (ez egy 1970-es években lebontott házból származik), rajta pedig a konyha szintén '70-es években letett, 15 éve kicserélt deszkapadlójából összerakott keret. Idáig tartott a környezettudatos újrahasznosítás, a belső szigetelés már felületszivárgó fólia. 

Legalul lenyesett ágak kerültek, rá szalma a tavalyi melegágy szalmabáláiból, majd a komposzt előbb félig érett, majd teljesen érett része. Ezzel már majdnem tele is lett a keret, viszont tavaszig még biztosan sokat fog roskadni, úgyhogy szükség lesz még valamennyi földre. 

Közben a kiürített két komposzt tartalma nem csak a magaságyásba került, hanem a ribizlibokrok tövére is. Így ezek a komposztkeretek fogják most befogadni a falaveleket és a többi zöldhulladékot, míg a tavaly ősszel készült komposzt pedig megkezdi az érő- és pihenőidejét. 

Háromféle szárazbab is lett. Ezt sikerült megmenteni a tetvektől az ecetes, szódabikarbónás permettel, vagy egyszerűen az eső mosta le őket, ki tudja? A bokorbabon épp csak néhány termés érett, valami (vagy a nyári szárazság) lerágta a virágait. 

A paradicsomdömping szeptember elejétől indult be igazán, és néhány hétig ott is voltam mellette, utána pedig rábíztam a paradicsombabákat a... khm, nagyszüleikre, akik szorgalmasan jelentették nekem, hogy jól viselkednek-e. :D Szerencsére idén sikerült hamarabb leszedni, mint hogy lefagyott volna. 

Az édesburgonya állítólag nem növesztett gumót egyáltalán. Ez valahogy annyira foglalkoztat, hogy már többször is álmodtam az édesburgonyáról. Hát, kinek milyen perverziói vannak. :D Másfél hónapja nem láttam a kertet, most következik végre a nagy viszontlátás, az utolsó munkák elvégzése, az avarral való mulcsozás, az ágyások betakargatása és téli álomra készítése. 

A június és július a legszínesebb, legszagosabb, igazi tobzódó hónapok. Különösen a két hónap fordulója, és különösen akkor, ha eső és meleg is van. Most van! Ugyan csak néhány napja, hete, de ettől egyből beindult a buli a növények között, végre nekilendültek, nőnek, virágoznak, teremnek, némelyiket már gyűjteni is lehet. 

Már június közepén és második felében szedni lehetett az első adag citromfüvet, izsópot, kakukkfüvet, majd a körömvirágot, úgyhogy mostantól szeptember végéig folyamatosan gazok száradnak itt-ott a lakásban, egy idő után már minden fellelhető vízszintes felületen. 

Kibújt a június elején elvetett bokorbab is, úgyhogy most már sikerült minden ágyást mulcsozni. Ahová palánták kerültek, ott megmaradt a tavaly őszi avaros mulcsréteg (az alatta levő nyári széna már rég lebomlott), erre került az idei széna és a tavaly melegágynak használt bálák szalmája. A magról szabadföldbe ültetett növényeknél előbb elhúztam a mulcsot, majd azután takartam be újra a talajt, amikor már elég nagyra nőttek a növénykék. Azaz egyes helyeken már hetekkel ezelőtt, máshol csak az elmúlt napokban.

Jól is jön a talajtakarás, hiszen néhány száraz héten vagyunk túl. A mulcsnak hála viszont mostantól elvileg akkor is csak heti egyszer kell locsolni, ha nem lesz eső. Ha legalább heti egyszer esik, akkor pedig egyáltalán nem. Pár nap forróság és a fű máris száraz, a téli, tavaszi vízhiány miatt a tavaly ültetett bokrok levelei sárgulnak. Sajnos az egyik josta bokrocska teljesen lecsupaszodott, lehulltak róla a termések. Csak remélni tudom, hogy a gyökere még él, és jövőre újra kihajt. 

A fóliasátorban nyolc paradicsom nődögél, egy banánuborka próbálkozik, és tizenegy édesburgonya várja, hogy elinduljon a növekedés. Vagyis én várom tőlük. :D Egyelőre még a föld felett nem sok mozgás van, de hátha érvényesül a jéghegy jelenség. :) 

Kint még húsz tő különböző paradicsom éldegél. Míg melegebb vidékeken már a pirosodó terméseket lesik, itt végre megjelentek rajtuk a virágok. 

Beérett az első adag zöldborsó. Megjegyzem, vajon párolva, bazsalikommal valami fenomenális! 

Megjelent az első cukkini termése is. A többi eléggé lemaradt, mert csak második, harmadik vetésre bújtak elő. Úgy tűnik, van egy elátkozott zug is, ahová már 5-6 magot is elültettem, de egyszerűen nem akar kikelni. Szárazföldi Bermuda-háromszög.

Tavasszal egyik éjszaka a kertről álmodtam, dúsan beültetett ágyásról, virágszegéllyel. El is szórtam a bársonyvirág magjait az ágyás szélén, és most ott van, amit megálmodtam. Jók ezek a teremtő álmok. 

A fűszerkert szélére hajdinát ültettem, ami most virágzik babarózsaínűt. Érdekes, hogy ebből lesznek a kis barna magocskák. 

A július (Áldás Hava) ígérete még a sok kerti gyümölcs. A meggy, málna, ribizli még várat magára néhány hetet, most csak kóstoló volt. 

Azon gondolkodtam, hogy meddig kísérlet még ez a kerti ténykedés? Léteznek olyan szintek, mint a nyelvtanulásban? Pre-intermediate, advanced... Való igaz, néhány fogásból, tevékenységből lassan rutin lesz, ha bevált. Már nem keresed egyes zöldségek ideális helyét (vetésforgó-elmélet ide vagy oda, egy nem túl nagy kertben megvannak a naposabb, árnyékosabb részek, a variációk száma behatárolt), nem kísérletezel palántázással szabadföldi vetés helyett, lesznek kedvenc fajtáid és lesznek mások, amelyeket már nem ültetsz. Bizonyos helyzetekre megvannak a megoldások, másokra meg látszólag nem is létezik más, mint bízni az égiek segítségében, hogy jókor adnak esőt, meleget, másfelé terelik a csigákat. A kert megtanít elfogadni azt, amire nincs ráhatásunk, ugyanakkor tervezni, előre gondolkodni, beosztani erőforrást, vizet, helyet. Legalábbis lehetőséget ad arra, hogy megtanuljuk. (Amikor ezt írom, épp szakad az eső, jég is potyog, és naná, hogy épp két napja ültettem ki hosszas várakozás után a paradicsompalántákat. Update: nem is az eső, hanem a tavalyi rejtélyes kártevő - csiga vagy lótetű - tizedelte meg őket, és még ki tudja, hol a vége...) Aztán lesz valami, kinek-kinek vérmérséklete szerint. Miután láttam már néhány kertet, amelyben éppen a gazdája vezetett körbe, megkockáztatom, hogy nem csak a kutyák és gazdáik hasonulnak egy idő után, hanem a kertek és kertészeik is. A kert adottságai is megkívánnak egyfajta bánásmódot, de ugyanakkor magán viseli gondozója keze nyomát, énjének lenyomatát. Ahogyan léteznek női és férfi kertek is, mint a Senki szigete. (Az idevágó részlet itt.)

Az idei tavaszi kertelés már részben rutinból és az előző évek tapasztalataira építve folyt. Ezért is kerül most egy bejegyzésbe két hónap összefoglalója, no meg azért, mert elvitte az időt az ovis gyerekekkel való kertészkedés. Ha már tud(ni vél)sz valamit, az a tudás megosztással csak tovább duzzad, aztán majd együtt tanulsz tovább a többiekkel. Nincsen bölcsek köve, csak állandó tapasztalás.

És már megint hideg volt a tavasz. A fotók tanúsága szerint is évről évre egyre később lesz vége a fagyos napoknak. Lassan leteszek arról, hogy bármit is elültessek május előtt. Kikel, de hézagosan, lassan növöget. Szinte már jobb kivárni a májust mindennel, és akkor már érdemben is nőni tudnak a növénykék. Csak hát hajtja az embert az első madárszó, az ibolyaillat és az a földtúró vére, vagy mi a szösz. A tavasz.

Így jártam a borsóval idén is, ahogy már az eddigi években is. Az első vetés gyengécskén kelt, nagy sokára, májusban ki kellett pótolni a hiányokat, de most már szépen kapaszkodik a hálóra. 

A retek valahogy nem adta elő magát olyan jól, a kedvenc, hosszúkás fajta magjai kicsit már megöregedhettek, a kerek fajták meg valamiért nem barátai ennek a talajnak. Így lesz hónapos helyett kéthónapos retek, de legalább akkor, amikor a piacon már nem kapni ilyesmit. 

A tavaly ültetett öt josta bokor szépen virul, jó arasznyit nőtt is. Öt feketeribizlit is akartam ültetni. Kilencet kaptam, mert annyi jött ki a kiásással, és lám, végül mégis csak öt élt meg belőlük. Marad jövőre is ültetnivaló. A bokor és a fa, meg minden évelő hosszútávú befektetés. 

Néhány szedervessző is került, bár kissé hányatatottan alakult a sorsuk. Mint kiderült, Kőfal1 előtt nem maradhattak, mert ott dohányvirág "szokott lenni", így költözniük kellett Kőfal2 elé. Itt majd békésen kapaszkodhatnak fölfelé. 

A mulcs alatt nagy élet van mindig. Ahol palántákat ültettem, ott meg is hagytam a vastag réteg mulcsot, máshol félrehúztam, és majd a növekvő növénykék közé kerül vissza a talajtakarás. 

Az egyik, lassan kétéves komposztot is kibontottam, de még nincs teljesen készen, úgyhogy őszig most pihen, addig készül majd egy újabb (egy ötödik) komposztláda. 

Tettem egy kísérletet a céklák benti palántázásával is, hátha... Nem jött össze, túlságosan felnyurgultak. Viszont, ha türelmes az ember, és melegebb, esősebb időben (nem áprilisban) ülteti a magvakat a szabadföldbe, akkor már kint is jobb kelési arányt érhet el. 

Május közepétől szinte teljesen megtelt a kis fűszerkert is. Még egy-két bazsalikom hiányzik, mivel azok egy részét a paradicsomok közé ültettem. Van itt orbáncfű, körömvirág, büdöske, bíborkasvirág, bazsalikom, szurokfű, kerti kakukkfű, vadkakukkfű, csombor, kapor, snidling, tárkony, izsóp, zsálya, boldogasszony tenyere, csokimenta, almás menta, borsmenta, citromfű, rozmaring, petrezselyem és a sarokban egy zsidócseresznye. Másfél négyzetméter illatos és színes tobzódás lesz belőle egy hónap múlva. 

Május utolsó hétvégéjén költöztek ki végre a palánták. 27 paradicsompalánta, 11 fajta, amit 17-ből szűkítettem le (melyből egyet már elrágott a csiga az első nap, a többi sorsáról még nincsenek friss információim, egyelőre körülszórtam őket fahamuval, mert a lúg marja a csigák testét), közéjük bársonyvirág/büdöske palánták a fonalférgek ellen, 7 bazsalikom, 11 édesburgonya.

Tavaly négy tő édesburgonyám volt, most jóval több, és a fóliasátorban ültettem el őket. Fellazítottam a földet, meglocsoltam, majd jött rá újra a mulcs. Kíváncsian várom, hogy melegebb körülmények között milyen lesz az eredmény.

Paradicsomból most csak hét került a fóliába, ízesebbek lesznek, amelyeket közvetlenül ér a nap. Viszont ott van egy palántáról nevelt és egy kint kibújt banán- avagy örményuborka, illetve két bohócsapka paprika, amikhez nem fűzök túl nagy reményeket, de kísérletnek jó lesz. (A paprikák azóta elhunytak.)

Az egyik kis ágyásban nő a borsó, közte saláta és kapor, egy sor, egyelőre bujkáló murok után retek és bokorbab felváltva, köztük néhány tő spontán nőtt citromfűvel, a szélen egy kis rukkola, amely áprilisban nem akart nőni, talán majd most, a május végi esőkkel. 

A nagy ágyás része a fóliasátor, mellette sorakozik a húsz tő kinti paradicsom büdöskékkel és bazsalikomokkal. Amit kigittelnek a csigák, ahelyett majd veszek mást. Ez van, el kell engedni... Egy sor hagyma után cékla és körömvirág következik felváltva. 

A másik kis ágyás a karósbab és a cukkini felségterülete. Ez a legárnyékosabb, de ezeknek főleg víz kell, és azt ott is megkaphatják. 

Az ültetésnek vége, most már "csak" életben tartani és gondozni kell a növénykéket, és június végére már teljes díszében fognak pompázni az ágyások. Tavasz elején volt egy álmom sűrűn beültetett, virágszegélyes ágyással. Alakul már. Van az úgy, hogy az ember elképzeli, megálmodja, és egyszer csak megtörténik. Lehet, hogy nem rögtön, de egyszer csak ott van, és a tied. :) Vagy addig is ott volt?

És kezdődik, már megint :)

Harmadik évad (nem hivatalosan ötödik), tizennyolcadik rész a Senki szigetén. Tavaly azt írtam, hogy olyan ez, mint egy brazil  szappanopera. És tényleg. Amikor a csigák elrágják a hónapokig nevelgetett palántákat, beleköltöznek a paradicsomba vagy mindenen végigsöpör a fagy, az nem más, mint színtiszta dráma és könnyzápor. Máskor meg teljes eufória a megjelenő termések fölötti örömködésben. :) 

Tavaly azzal zártam az "évadot", hogy egyszerűsíteni kell(ene). Minden téren, így a kertben is. Nos, az igyekezet megvolt, eddig látszólag nulla eredménnyel. :D Valahogy mindig történik valami, nem is beszélve az olyan kísértésekről, mint kipróbálni egy (kettő, három...) újfajta paradicsomot, pótolni néhány bokrot, palántákat venni... Ha itt vagy, nem lehetsz ott, ha kirándulsz, nem lehetsz a kertben és fordítva. Fő, hogy a jó dolgoknak legyen biztosított helyük a fontossági sorrend elején. :)

A kerti szezon tervezése már télen elkezdődött, egyelőre fejben. Miből mennyit ültetek majd, mit palántázok, mit ültetek szabadföldbe, illetve mit veszek meg palántaként, mert mondjuk az eddigi kísérletek nem voltak vele sikeresek, és hát az egyszerűsítés, ugye... Ilyen például az édesburgonya, amelyet tavaly megpróbáltam gyökereztetni, el is indultak a gyökerecskék a vízben, de aztán egyetlen hajtást sem eresztett a három tesztpéldány. Ellenben többször is majdnem felrúgtam/kiborítottam. Oké, akkor ezt nem. :) A fűszernövények is eléggé felnyurgultak a benti fényben. A bazsalikomból még lett valami, azaz elég sok és sokféle, de sokkal apróbb, mint a másnál nevelkedett. Inkább beszerzem majd a csíkszentmártoni Palánta Napon. :)

Idén paradicsommagokat sem rendeltem, mert összesen 17 fajtából sikerült tavaly és tavalyelőtt magot fogni, ez bőven sok is. Ezek közül válogattam, hogy csak az újakat és a régebbi, bevált fajtákat ültessem. Így várhatóan 30 tő paradicsomom lesz. Ez a "visszafogom magam" verzió. :) 

Március elején készült el a rajzolt kertterv. Beszereztem még néhány zöldségmagot, ami nem maradt tavalyról, és amire szükség lesz majd gyerekfoglalkozásokon. Erről kicsit később. Egy palántanevelő tálcát is vettem (ami "fujjműanyag" ugyan, de még mindig szimpatikusabb megoldásnak tűnt ebben az esetben, mint a papírcserepek, amelyeket csak egyszer tudok használni, viszont biztosan jó sok víz kellett az előállításukhoz), amelyben először a paradicsomok és bársonyvirágok cseperednek (amíg nagyjából egy hónap után átültetem őket nagyobb cserepekbe), majd a cékla kerül a helyükre. Eddig egyenesen szabadföldbe ültettem a céklát, az első évben nagyon szépen ki is bújt mind, tavaly viszont többször is újra kellett vetni, és úgy is hiányos lett. Idén megpróbálkozom az előnevelt palántákkal. 

A "keltető" most egy direkt erre a célra beszerzett zsúrkocsi, amin ide-oda lehet tologatni a növénybabákat, napoztatni, sétáltatni, itatgatni, simogatni. Viszonylag megnyugtató az a tudat, hogy állítólag már másban is felébredt az a késztetés, hogy mesét is olvasson nekik. Csakis az egészséges növekedés érdekében. 

Április elejére végre jó kis esőt jósoltak, amiből sajnos nem sok lett, szóval azóta is reménykedünk kitartóan a kiszáradt talajjal együtt. A vízgyűjtő hordók minden esetre a helyükre kerültek. 

Az évelő zöldek szépen elindultak már: fokhagyma, metélőhagyma, citromfű, izsóp, a többi még nem látható. 

Pár napja befutott egy csoMAG is Nagyváradról, benne banánuborka, bohócsapka paprika, lopótök és "valami paradicsom" magjaival. A paprika csírái már elindultak, az uborka még hallgat. Ilyesmit eddig még nem ültettem, de ez az uborka állítólag jól bírja a szárazságot (bármennyire hihetetlen is ez egy olyan lédús zöldségtől, mint az uborka), és a mag nagyváradi előélete viszonylag jó biztosítékul szolgál erre. Idén meglátjuk.

A málnabokrok metszésére még február közepén sikerült sort keríteni egy meleg napon. Egy nagyon meleg napon, ha a fóliasátor hőmérőjét nézzük. Kár, hogy végül a téli fürdőruházás elmaradt, de ilyen hőmérsékletben kár lenne kihagyni.

Előtte...

...utána

A március végi metszés után a gyümölcsfák ágai méret szerint kupacba kerültek. Hátra vannak még a ribizlibokrok, néhány új feketeribizli telepítésével együtt. 

Most, április elején a következő lépés a mulcsozott ágyások villával való fellazítása lesz. Ásni ugyan nem ásunk, de egyes helyeken nem árt az átmozgatás, ahol átjáró volt a sorok között. A retket, salátát már ültethetem, bízva a lassan, de legalább bizonytalanul melegedő csíki időjárásban. 

És a fennebb említett gyerekfoglalkozásokról is. :) Úgy tűnik a kerti kísérlet kinőtte a az udvar kereteit, de legalábbis egyre több teret követel nem csak térben, hanem időben és szívben is. Így jött létre a Kertkaland társasjáték és a köréje szerveződő, kertészkedés, természet, szabadtéri tevékenység megszerettetését célzó foglalkozások. Mesélünk, ültetünk, sározunk, ragasztunk, rajzolunk, szagolunk, érzünk és élünk. Növény- és emberpalánták együtt. :)

Az évente visszatérő őrület, a Fekete Péntek környékén aktuális: Venni vagy nem venni: az itt a kérdés. Nem kérdés, a minket körülvevő tárgyak és lomok lassan felfalnak bennünket, és mi mégis újra és újra úgy érezzük, hogy szükségünk van valami másra, valami újra, ami még nem volt, vagy ami felváltja a régit, ami már megkopott, unalmassá vált. Hogy ugyanez érvényes (lehet) az emberi kapcsolatainkra is, duplán szomorú. Bármi elromolhat véglegesen, de mielőtt kidobnánk, vizsgáljuk meg, hogy valóban rászolgált-e.

Persze, a másik véglet, amikor csak azért sem dobjuk ki, mert kötődünk hozzá, vagy mert "jó lesz még valamire". Kiránduláson összeszedett kövek, tobozok, kihullott tejfogak, rongyosra hordott, de egykor nagyon szeretett ruhák, ami "akkor volt rajtam, amikor...".

A hétköznapi használati tárgyak esetében már-már túlzásba viszem az átgondolást. Biztosan kell ez nekem? Aztán arra jutok, hogy nem. Máskor meg, amikor valami nem is hasznos, de szép és egyedi, akkor a hosszas vajúdás eredményeként mégis lecsapok rá. Mindenkinek vannak gyengéi. Van, aki táskákat és cipőket gyűjt, nekem a régi, eredeti vagy egyedileg készített népviseleti darabok azok. 

Mielőtt bármit megvennénk, a következő alternatívákat érdemes átgondolni:

- megvagyok nélküle is. Tulajdonképpen miért akarom megvenni? Hogy feldobja a napomat? Mert valamilyen változást várok tőle egy olyan téren, ahol egy tárgy úgysem hoz változást? 

- használtat veszek. Ez olcsóbb, és meghosszabbítom egy tárgy használati ciklusát, mielőtt végül szemét lesz belőle. 

- kölcsönzök. Mert mi van, ha csak egyedi alkalom, amikor szükségem van rá, vagy legfennebb évente egy alkalommal? Foglalja másnál a helyet! :D Ez az érv szinte mindig működik. 

- megjavítom, megjavíttatom a régit. Igen, ebben az esetben előfordulhat, hogy a javítás többe kerül, mint újat venni, de ez a ritkább eset, és akkor is legalább morális magaslatról pisloghatunk le, hogy milyen ügyesek voltunk, nem engedtünk a kísértésnek, hanem A Nagyobb Jó érdekében áldozatot hoztunk. :)

- elkészítem házilag. Ha van hozzá kézügyességem, persze. És erre alternatíva, hogy

- helyi kézművestől, termelőtől szerzem be. Tavaly ennek kapcsán született egy ajánló Vásárolj helyit! címmel.

És akkor a ruhák. :) A kutatások szerint a férfiak több pénzt költenek, de ezt valahogy olyan ügyesen csinálják (kicsi vagy számszerűen kevés, de drága dolgokkal), hogy a túlvásárlást inkább női princípiumnak gondoljuk. Nem hiszem, hogy bárki is tudatosan kijelentené, hogy "én, kérem szépen, úgy szeretnék kinézni, mint akit a kukából húztak elő", és valószínűleg evolúciós okokra visszavezethető, hogy szépek akarunk lenni. :) Idén egy nem túl adekvát helyzetben hangzott el az örök igazság, miszerint "nem a ruha teszi az embert", amelyhez azért magamban hozzáfűztem, hogy "de az asszony lelkének jót tesz". 

Ott van például a kapszulagardrób, amely jó kis módszer lehet a mennyiségek lecsökkentésére. Csak néhány, egymással jól kombinálható, jó minőségű alapdarabunk van, amelyeket biztosan hordunk, szeretünk, jól érezzük benne magunkat. Nagyon szép gondolat, csak számomra például kicsit egysíkú, kevés teret enged az egyedi holmiknak. Bár a kis darabszámra nem feltétlenül törekedtem, arra viszont igen, hogy "minden passzoljon mindennel", és ez kicsit elcsúszott abba az irányba, hogy oké, ez sikerült, minden passzol, mert szinte minden fekete vagy szürke... Na ne!

Sokkal hasznosabbnak tartom, ha megtaláljuk a saját stílusunkat, a színeinket, szabásformáinkat, és ha ezen a kereten belül mozgunk, máris sokkal kevesebb eséllyel kerül be a rendszerbe egy-egy parazita elem, amely csak a helyet foglalja. Időről időre átválogatom a szekrényem tartalmát, és az elején több dolgot válogattam ki (jórészt olyan ruhákat, amelyek még tizenéves koromból maradtak ott), majd egyre kevesebbet. Ha valamit vásárolok, átgondolom, hogy mivel talál majd, hova lehet felvenni, kényelmes-e, amellett, hogy szép, és biztosan jól fogom-e érezni magam benne. Természetesen voltak olyan holmik, amiker 17-20 évesen, végre önállóan rendelkezve a pénz fölött, megvettem, de utólag rájöttem, hogy nem én vagyok. Az ilyen ruhák sorsa általában az, hogy első körben családon belül keresek nekik új gazdát, ha nincs rájuk szükség, akkor továbbadom valaki másnak, akinek szüksége van rá. 

A válogatáshoz persze szükségünk van némi önismeretre és főként önkritikára. Egy divatos szín vagy forma nem áll jól mindenkinek. Ugyanakkor mindannyiunknak vannak erősségei és gyengeségei (vagy mondjuk úgy: hiányai :D), és nem mindegy, hogy mit hangsúlyozunk vagy éppen teszünk diszkréten zárójelbe. Lassan tíz évvel ezelőtt turkáltam egy színes sálat, amelyben például ott vannak a színeim, és már ez egy jó kis szamárvezető. :)

Ha ma kinyitom a szekrényemet, már csak olyasmit találok benne, amit szívesen felveszek, nem teszem hátra mindig, hogy "majd máskor", és a holmik stílusa is egységes már lassan tíz éve. Valószínűleg más is ráismerne, hogy az az enyém. 

Szándékosan nem hulladékmentes bevásárlás a cím. Amíg minden szolgáltató és bolt nem áll rá arra, hogy a hulladékmentességre törekvők igényeit tartsa első sorban szem előtt, addig, ha nem a teljes kontrollról és a háztartás vezetéséről szól az életed, akkor a teljes hulladékmentesség nem kivitelezhető. Mennyi szemetet is lehet belegyömöszölni egy befőttesüvegbe? Vagy... mi értelme van egyáltalán ennek a performansznak? 

Ez persze nem azt jelenti, hogy minden igyekezet hiábavaló, és a fejlődés nagyon is látványos lehet, főleg, ha az egyéni próbálkozásokat a közvélekedés megváltozása és a körülmények egyszerűsödése is kíséri. Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt kezdtük néhány apró lépéssel. A kis dobozos joghurtokról lemondtunk, helyettük a nagyobb flakonost választottuk, ahogy az egyenként csomagolt ömlesztett sajtoktól is búcsút vettünk a nagy kiszerelésű érlelt sajtok javára. Ehhez hozzájárult a kertesházba költözés is, amikor az ember először szembesül egyben a heti hulladékmennyiségével. Itt egyszerűbb a konyhai zöldhulladék kezelése is, minden ment a komposztra, így aztán sosem értettük, miért van más ház előtt két-három kuka, mikor nálunk egy hónap alatt is csak legfennebb félig telik meg? 

Tíz évvel ezelőtt, otthonról elköltözve tovább egyszerűsödött a helyzet, ezen kívül bizonyos szempontból a glutén-, cukor- és részben tejmentes diéta is inkább könnyített, mint nehezített a hulladékcsökkentés kérdésén. Ugyanezt tapasztaltam a 2020-as karantén időszaka alatt is. Néhány friss és gyorsan fogyó alapanyagon kívül (tojás és sajt) bőven elég volt havonta egyszer bevásárolni dobozokba a kimérős boltban, és utána mindent magam sütöttem otthon, ahogy azt már lassan tíz éve teszem. A vászon bevásárlószatyor régóta alap, ahogy a heti három piacozás is az egyetemi évek alatt kezdődött. Az egész nap hangulatát megadja egy nyári, korareggeli bevásárlás a sok szín és illat között, nem is beszélve arról, amikor a kofákkal is válthatsz pár jó szót. 

Viszont ekkor még eszembe sem jutott, hogy az egyszerhasználatos műanyag zacskók helyett mit is lehetne használni. Első körben ugyanazokat a zacskókat még egyszer. És még egyszer, addig, amíg el nem szakadnak. Már ezzel is meghosszabbítjuk az életciklusukat, ha már egyszer itt vannak. Egyszer viszont összeszámoltam, hogy egy bevásárlás után hány darab kis zacskó jött velem haza, ez hetente, havonta, évente mennyit jelent. Nem olyan hosszadalmas művelet ez, a csomagok kipakolása alatt egy gyors fejszámolással megoldható, és az eredmény sokkol. Rengeteg! Akkoriban még nem nagyon foglalkozott senki hálós szatyrok varrásával (Budapesten sem, ahol először körülnéztem ez ügyben). Áttetsző szatyrot kerestem, a bolti mérésnél használatosat.  A tüll anyag varrás mentén könnyen kifoszlik, a hálós anyagra nem ragad az árcímke, vagy aztán máson köt ki. Megvolt a "szépsége" ennek a hőskorszaknak. A hulladékmentes bevásárlásnál is a tudatos tervezést szokás emlegetni, amibe nem fér bele az impulzusvásárlás, és előre tudod, mire lesz szükséged, milyen tárolókat viszel magaddal, illetve folyamatosan mérlegelsz és döntesz, hogy mi az, amire valóban szükséged van. Nos, ez nem mindig  jön össze. Így előfordult már, hogy éppen a vasárnapi mise előtt jutott idő beugrani a boltba. Nem oda készültem, így szatyor sem volt nálam, műanyag zacskót csak azért sem kértem (szenvedjen csak, aki otthon hagyja a szatyrát!). Hát jött velem a tojás a templomba. Vagy zöldség a színházba, koncertre. Eper a suliba. 

Azért általában működik az előre tervezés, és viszem magammal az azóta részben beszerzett, részben sajátkezűleg varrt zsákokat, fedeles dobozokat, szatyrokat, és havonta feltöltöm a készleteket. Ami kimérősen nem kapható, abból is lehetőleg papír csomagolásút választok, vagy üvegeset, ami visszacserélhető vagy legalábbis szelektíven gyűjthető. Persze sajnos van, aminél nincsen opció, bármennyire is szeretné az ember, és például a gluténmentes zabpehely vagy száraztészta (alias laska) ilyen. 

Már az élelmiszervásárlásnál is sokszor felmerül a kérdés, hogy valóban szükségem van rá? Nálam viszonylag könnyen lejátszható ez a történet, mert ha nem illik bele a diétába, eleve marad a polcon. Ha kis adag, arányaiban nagy csomagolásban, akkor szintén. El tudom készíteni otthon is, olcsóbban? Nem jön velem. Ez a ruháknál vagy egyéb használati tárgyaknál még hangsúlyosabb dilemma. Ha valamiből már van otthon, esetleg kicsit csúnyább, akkor nem lecserélendő, amíg még meg lehet javítani. Ezért is érdemes mindenből jó minőséget venni, akár magasabb áron is, és nem évente-kétévente kidobni. Amíg csak lehet, átalakítani és újrahasználni, vagy továbbadni valakinek, aki hasznosítani tudja. 

Arról, hogy a csomagolás öregít

"Utazz, de kis poggyásszal. Utazz, de minden pillanatban tudjad, hogy nincs igazi maradása sehol az utasnak. Ne tölts sok időt málhád rendezgetésével, ne cipelj útjaidra fölösleges tárgyakat. A csomagolás öregít.

Az élet apró, mellékes feladatai öregítenek legfurfangosabban. A szöszmötölés, a mindennapok szertartásainak fölösleges bonyodalmai, a leszakadt gombok felett érzett bosszúság, az idejében el nem küldött levelek gondja, a csomagolás útközben. Az ember nemcsak dramatikusan öregszik, lengő fehér fürtökkel és meszes erekkel, nem. Az ember akkor is idő előtt öregszik, ha a szennyes nem fér egy hét múltán málhádba, holott egy hét előtt, vasalt állapotban, még pompásan elfért. Utazz könnyen, mint a madarak. Így messzebb jutsz és fiatal maradsz."

(Márai Sándor: Füveskönyv)

Talán nem csak a helyváltoztatással járó "utazás" és az akkor magunkkal cipelt holmi öregít, hanem mindaz, amivel életünk során körbebástyázzuk magunkat otthon, aztán, végül hasznukat vesztve mindenből fölösleges tárgy lesz, szemét, amit kidobunk mi magunk vagy az utánunk következők. November 20-28 között zajlik az Európai Hulladékcsökkentési Hét. Sokan sok mindent elmondtak már erről, történtek is változások, de, lássuk be, az ember hajlamos a kényelemre, s ha nem tenné, még mindig a barlangban üldögélnénk medvebőrökön a tűz mellett (és egy-egy hétre nem is lenne rossz! :D). A bizonyos "5R" mellett (refuse, reduce, reuse, recycle, rot + a hatodik: repair) a tudatosság a kulcsszó, amelyet már szinte unalomig hallgatunk. S valóban, fontos, hogy tudatában legyünk, hogy mit miért teszünk vagy éppen nem teszünk, mihez járulunk hozzá a cselekedeteinkkel vagy a pénzünkkel, döntéseinkkel, ugyanakkor úgy érzem, hogy e téma kapcsán (is) talán kevesebb (ön)tudatosságra és több empátiára lenne szükségünk egymással szemben...

A "zero waste" körökben már divat lett egymás túllicitálása, néhányan (nagyon kevesen, így összességében a környezetre gyakorolt hatásminimalizálásuk elenyésző) a teljesítménysport szintjére fejlesztették a lemondást és az áldozathozatalt ezen a téren. Persze, a nők, akikhez olyan jól illik az áldozathozó szerepe. :) Ha kívülről egy nagy küzdelemnek, önsanyargatásnak tűnik a projekt, akkor hogyan fogunk vele meggyőzni másokat, hogy ez a helyes út? Csak akkor jó az új hulladékmentes konyha vagy piknikfelszerelés, ha a csatos üvegek, fém flaskák és vászonszatyrok igazán jól mutatnak az Instagram fotón? Akinek pedig nincs lehetősége egyik pillanatról a másikra lecserélni a teljes felszerelést (kidobva a korábbi műanyagot, ami még bőven használható lett volna 10 évig), az bele se vágjon, mert nem tudja felvenni a versenyt... Ez a folyamat biztosan valami jó kezdete, hiszen állítólag a cél szentesíti az eszközt, és a hulladékcsökkentés minden kétséget kizáróan nemes cél, ugyanakkor felsőbbrendűségi és kisebbségi érzéseket kelt sokakban. Pedig mindannyian csak próbálkozunk, pillanatnyi lehetőségeinkhez mérten, botladozva, alkudozva önmagunkkal, néha vicces helyzetekbe kerülve. 

Ki-ki kísérletezései, próbálkozásai, sőt, tévedései is bátorítólag hathatnak, hogy minél többen próbáljunk minél több téren az egyszerűbb, tisztább, hulladékmentesebb módon élni. A következőkben néhány bejegyzés erről fog szólni, hogy akkor mi is van a bevásárlással, főzéssel, fürdőszobával, ruházkodással, utazással? Mert a hulladéktermelés és fölösleg lecsökkentése tulajdonképpen nem bonyodalom, hanem egyszerűsítés. Az ember mintha könnyebben lélegezne. Könnyebben "utazna", mint a madarak. Messzebb jut, és tovább marad fiatal. Ha Márai nem tévedett. :)

Mire rég lejárt a cukkiniszezon, a recept is felkerül ide. :D A cukkinis pizza mellett ez a másik nagy sláger, amelyet gyakran készítek a nyári, őszi cukkinidömping alatt. Sokaknál kiveri a biztosítékot a zöldség a süteményben, pedig a cukkini előnye pont az, hogy annyira semleges az íze (másszóval nincs neki), hogy bármit fel lehet vele dúsítani, krémesebbé tenni. Vannak azok a rajzfilmszereplők, akik teljesen véletlenszerű helyeken bukkannak fel a háttérben, és végzik mindig ugyanazt a teljesen kontextuson kívüli tevékenységet. Nos, a nyár egyik poénja ez volt, hogy zajlik az élet, és mindeközben különböző sarkokban és konyhákban épp egy cukkinit reszelek úgy mellékesen. :D Kihúzol egy széket, és ott ül rajta egy cukkini. Belépsz a kamrába, és átesel három cukkinin. Felemelsz egy szatyrot, és ott van benne egy cukkini... Akkor már inkább sütiben legyen. :)

Eredeti recept itt.

Hozzávalók: 

- kb. 300 g reszelt cukkini (nem kell kicsavarni)

- 2 tojás

- 50 g olvasztott vaj

- 50 g olvasztott kókuszzsír

- 120 g gluténmentes zabpehelyliszt

- 1 csipet só

- 1 kk. szódabikarbóna

- 100 g olvasztott cukormentes feketecsoki

- 40 g kakaópor

- 50 g eritrit

Külön összekevertem a száraz összetevőket, és külön a folyékonyakat habverővel. Beleforgatta a száraz részt, majd a legvégén a reszelt cukkinit. Sütőpapírral bélelt kerámia formában vagy szilikon formában sütöm 200 fokon kb. 40 percet. Itt épp mandulával szórtam meg a tetejét sütés előtt. 

Az ember már csak ilyen, szeret alkudozni az idővel és a sorssal. Néha még akkor is, ha jól tudja előre, hogy húsz perc alatt csak futva tehető meg a harminc perces út, hogy hiába nyugtatod magad azzal, hogy "nem gyalog megyek, hanem biciklivel, elég lesz 10 perc", mert nem lesz elég, és hogyha a paradicsom kibírta a mínusz 2 fokot egyszer, kétszer, akkor ki fogja bírni sokadszor is...

Október első napjaiban azt írtam, hogy alkudozunk még egy kis melegért, hátha beérik még egy, aztán még egy... Fő a kincstári optimizmus! :) Aztán lőn mínusz öt fok, és ez már nem képezi alku tárgyát. Ezen már a zsákos takarás és a fóliasátor sem segített, úgy néztek ki szegény paradicsomok, mint a világháborús hadirokkantak Verdun vagy Somme után... A nagyobbakból néhány még menthető volt utóérlelésre, a zöldekből pedig savanyúság és lekvár készült. 

A cukkini meglepően jól bírta ezeket a fagyokat, csak a levelei bánták, így néhány terméssel még megajándékozott.  

Egészen szép kis kompozíció állt össze (1. kép) még október második felére is a maradék céklából, a virágládában termesztett bébimurokból, a fagyoknak egészen mínusz tíz fokig ellenálló körömvirágból és babból. 

Az alma a pincében, az ágyásokból pedig most már az utolsó növénymaradványok is elvándoroltak a komposztra, jöhet a faleveles takarás. Merthogy levélből van bőven. Tizenhat zsáknyi elvándorolt Borzsovába mulcsnak, egy része a komposztládákba került azok befogadóképessége erejéig, a többi megy az ágyásokra és a bokrok, fák aljára, hadd legyen a sünöknek is menedékük télre. 

A fűszerkert kitakarításakor még előbukkant pár apró hagyma. 

Idén határozottan hamarabb jött a hideg, mint tavaly, hamarabb ért véget a kerti szezon és hulltak le a levelek is. A következő pár hétben még néhány simítás van hátra, aztán jön a kerti munkák szempontjából nyugodtabb időszak, a tervezgetés időszaka egészen márciusig. Múlt télen is készült kertterv, majd frissült, majd végül a valós helyzetet próbáltam dokumentálni, több-kevesebb sikerrel, hiszen néha teljesen váratlan paradicsomfajták teremtek, akik minden unszolás ellenére sem mutatkoztak be, mások pedig nyomokban sem voltak megtalálhatók. Tény, hogy néha annyira elszabadulnak a dolgok, hogy egy külső szemlélő nem is sejtheti, mennyi munkával sikerült létrehozni ezt a viszonylagos káoszt. :D A káoszt, amit csak a kert gazdája érthet, ahogyan a növények egyedi igényeit is, és jaj, nagyon nem mindegy, hogy melyik öntözővel, milyen sugárban, hogyan és mikor locsolnak, mikor kell kinyitni a fólia ajtaját, mit kell szedni, mikor, hogyan kell szárítani... Nehéz ám másra bízni a gyerekeket. :D

Mint minden szezon végén, most is vannak tanulságok, tapasztalatok bőven, hogy mit kellene másképpen és hogyan. Az idei szalmabálák közti melegágyat felszámoltam, útban is volt, a szalmával majd mulcsolok. A korai vetést pedig a fóliasátorban fogom megkezdeni, hiszen egy rend primőr be is érik - még a paradicsompalánták kiültetése előtt. A borsóval is bent fogok próbálkozni, hátha akkor nem augusztusra lesz belőle valami. Paradicsomból talán elég lesz kevesebb is, nem kell feltétlenül egy fél falu szükségletére termelni, még akkor sem, ha mind közül ez a legérdekesebb, tarkább, sokfélébb, na és persze finomabb. :) Viszont ezzel van a legtöbb munka: kacsolás, kötözés, permetezés, míg az összes többi zöldséggel szinte semmi dolog nem volt az ültetésen és az első pár hét alatti locsoláson kívül. Körömvirágból is nagyon sok lett (Mert egy részét echinaceaként ültettem, és még csodálkoztam is, hogy mennyire hasonlít a két növény magja. Hát nem. :D), nem is lett mindből krém, hanem tea. Egy öreg, kiszáradt szilvafa vár kivágásra, és sajnos talán egy szépen termő meggyfa is, mert nagyon rossz helyen van, két ágyást is beárnyékol. Ez viszont már a jövő tavaszi szél zenéje. :) Addig pedig jöhet a tervezgetés, a magbeszerzés, az olvasgatás a témában. 

Szeptemberben az idő lassan és visszafordíthatatlanul ősziesre fordult. Ez a dolga, persze, s nem is az elviselhetetlen kánikulát sírjuk vissza ilyenkor, hanem annak a gondolata dideregtet, hogy a fagyos reggelektől jó hét hónap múlva vehetünk búcsút. Még könyörög az ember egy kicsi melegért, napfényért, ami átmelengeti. S vannak is ilyen délutánok, amikor enged az ősz. S húzzuk, alkudozunk. "Ma még felveszem a nyári ruhát. Ma még nem kell sapka. Még egy hétig bírják a paradicsomok. Még egy kicsit..." 

S tényleg, az igazi paradicsom dömping augusztus végétől kezdődött, s szeptember közepén, végén tombolta ki magát. Heti 8-10 kiló termést szüretelhettünk a sok fajtából. Már szinte nem is győztük enni, adtunk is tovább belőle néha. Pedig versenyben állunk a csigákkal, akik kiszemeltek maguknak pár kedvenc tövet, és következetesen arról lakmároznak. Már azt sem tudom, mi a fajta neve, csak annyit, hogy az a "csigás". Úgy látszik, nekik is megvan az egyéni ízlésük. 

Az idei rekordot René döntötte meg a maga 70 dekájával. (René a Halló, halló!-ból, alapműveltség :D A vakuval készült kép sajnos több szempontból sem előnyös, egyrészt René nem olyan guszta rajta, másrészt engem is meglepett, hogy becsületes körömkefés kézmosás és több, kertmentes nap után is mennyire koszos a kezem. No de sebaj, karácsonyig majd lekopik...)

Eddig is hullott le zöldparadicsom, és októberben lesz még bőven. Ezekből fűszeres lekvár készült kétszer is, egyelőre cukorral, így csak készítettem, nem kóstoltam, de állítólag jó. 

A cukkini is termett még, majd pár hét szünet következett. Most még felkészül négy darab, októberre is jut, ha nő még egy kicsit. 

Sajnos az idei év nem kedvezett a sütőtöknek, de mégsem lett teljesen töketlen az év, fogjuk rá... A kert sarkában levő indákat már kihúztam, mondván, hogy ezek semmit nem teremtek, amikor kiderült, hogy de. A két termés a málnabokrok között bújt meg. Sütni nem lesz jó, de főzeléknek még elmegy. A bálák közt növő társuk még a köldökzsinóron van, de ő sem fog már megsárgulni. 

A második adag céklát is betakarítottam, ebből is savanyúság lett télire. Még egy pár kisebb nődögél a kertben, jó lesz majd frissen egy utolsó salátába, ha majd leérik a paradicsom. 

A szárazpaszuly jórészét leszedtem már. Volt közte néhány fekete szem is, már el is felejtettem, hogy olyat is ültettem. Aztán eszembe jutott Jére Lajos bácsi, a felsőboldogfalvi vetőmagtermelő mondata: "Vigyen ebből is, drága!" Ezek után ki tudott volna ellenállni a mesebelien fekete bab csábításának? :D A borsó és bab olyan szupernövény, hogy a letermés után már nem elhasználja a talaj tápanyagkészleteit, hanem feltölti azt. Ha visszavágjuk, akkor a gyökerében tárolt nitrogén visszajut a talajba. Állítólag. Ezért érdemes a szárát is hagyni belekomposztálódni a földbe. 

A paradicsom mellett a szeptemberi szilvadömpinggel kellett még megküzdeni. Szó szerint. Mivel lassanként érik be a házi termés, minden nap hull, ezért több adagban megpucolva lefagyasztottuk, majd, mikor elég összegyűlt, két adag lekvárt főztünk belőle. Szóval idén nem kellett szilváért menni a piacra. Tulajdonképpen idén egyébként sem sokszor kellett piacolni, mert szinte mindig volt valami friss zöldség vagy gyümölcs. 

Az idei év kísérlete az édesburgonya volt. Miután a házi hajtatás kudarcba fulladt (gyökere még lett a gumóknak, de hajtása már nem, csak simán megrohadt), vettem két palántát, amit kettő-kettőbe osztottam. Sajnos a külön levágott levelek nem gyökeresedtek meg, csak a hosszabb hajtások. Ez a négy tő is gyorsan elburjánzott, beborította a helyet, még virágzott is. A leveleket valami megrágta, de ez apró szépséghiba. Bakhátas módszerrel ültettem, de az fölösleges helypazarlásnak bizonyult, a mulcs viszont jó szolgálatot tett. Persze elképzelhető, hogy nagyobb és több termés lett volna, ha netán még öntözöm is, de semmit nem akartam nagyon elkényeztetni. A tavaszi rásegítés után nyár során a fóliasátoros paradicsomokon kívül a többi növény csak egyszer kapott locsolást. Bár nem volt sok eső, a mulcsos takarással ez is elégnek bizonyult. Szóval a két palántáról ennyi édesburgonya lett, nagyjából egy ebéd két fő részére. 

Még a hónap elején leszűrtem a négy hétig áztatott echinacea tinktúrát, amit már be is vetettünk immunerősítőnek. 

A kertben most az őszi virágoké és színeké a főszerep, s az alma is szedésre érett már. 

A nemsokára kezdődő nagy levélhullásra való tekintettel készült egy újabb (harmadik) komposztláda is a nagyjából negyven-ötven év után szétszedett fa virágládák anyagából. 

A gilisztakomposzt 'Nyóit is tisztába tettem, lett egy adag gilisztatea és egy tálca friss humusz. 

Szóval még mindig reménykedünk egy kis melegben, a paradicsomok érésében, közben a levélmulccsal takarózó ágyások készülnek a téli álomra. Gyűlnek a magocskák is, a jövő tavasz ígéretei. Időről időre nem árt rácsodálkozni, hogy mi, emberek sem különbözünk gyökeresen a minket körülvevő élőlényektől s természettől, és ezek változása és az évszakok folyamatos körforgása valamikor meg is szabta az emberi élet ritmusát és folyását is. A világ és az elvárások nagyon megváltoztak, de beláthatjuk, hogy mi nem. "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!" S az embernek is, ami az emberé.

A bőségesen és változatosan termő július után az augusztus már a csendes várakozás, a lassankénti érés ideje. A hónap elején leérett a bokorbab, a borsó, a cukkini is kevesebbet ad, viszont elindultak a nyár végi, őszi gyümölcsök, de főként a paradicsomé a főszerep. 

A hónap elején az apró, cseresznye típusúak értek, a végére már az egészen nagyok is pirosodni kezdtek. Ő itt a Marmande:

Több kertterv is készült persze, egyik még tavasszal, a másik, aktualizálva, nyár elején, hogy tudjam, melyik tő melyik fajta. Erre most nézem, hogy hát itt meg micsoda, mert nem ennek kellene lenni. :D Hát ennyit a tervekről, azt hiszem. 

Fekete zebra, ami azért zöld, mert még... zöld. És azért piros, mert fekete... Vagy valami, de finom!

Sajnos a csigák nem csak a palántákat rágták meg májusban, hanem most a földhöz közelebbi, érett terméseket is megdézsmálták. Mást szinte nem is bántottak, csak a paradicsomot. Nem okolhatom őket az ízlésükért. :D A hónap végére, ahogy tavaly is, a Polyversumos permetezés ellenére megjelentek a fitoftórás foltok a leveleken, de ez még teljesen kezelhető helyzet, ellentétben a két és három évvel ezelőttivel, amikor csak rezes permet volt, és elszáradt minden levél, a termést is elérte. Most leszedtem, ami beteg volt, kap még permetet, és már hagyom, hogy az új hajtások helyettesítsék a régieket, azaz a kacsolás fordítottja következik. Mehet a régi, jöhet az új. :)

Hetente 3-4 ilyen dobozzal ad a paradicsomos. :)

Az első ültetés céklából már elkészült három nagy üveg savanyúság télire, a többit még hagyom nőni szeptember végéig.

 A futóbabot szárazon fogom szüretelni szintén szeptemberben.

Miután a borsó beérett, a helyére kísérletképpen (és, ha már ott a futtató háló) újból borsó került. Most kiderül, hogy augusztus közepi vetéssel lesz-e még belőle valami. Kapott esőt, túl sok meleget már nem fog, de tavasszal sem kell neki. Októberig még lehet belőle valami, ha nem viszi el egy szeptemberi reggeli fagy. 

Ha a borsóból nem is lesz semmi, a természet megoldotta a hiánypótlást, hiszen a sorokban magától kinőtt a citromfű, ami a kert másik helyeiről idén eltűnt.

Az édesburgonya levelét alaposan megrágta valami, de úgy is a föld alatt van a lényeg. Avagy, ahogy a Kis herceg rókája mondta: "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Le merem fogadni, hogy a gyökérzöldségekre gondolt! A murok és a fokhagyma is ott rejtőzik valahol, csak meg kellene keresni. 

És ki gondolta volna, hogy ilyen szép virága van az édesburgonyának! A szulákfélék családjába tartozik, így nem csoda.

Egy kis ízelítő abból a 10+ kiló sárga szilvából, amelyből készült már kompót, lekvár és savanyúság is.

Az idén ültetett két tő echinacea virágaiból már készül az immunerősítő tinktúra. Mit mondjak, virágként szebb volt, mint az a barnás lötty az alkoholban... 

 Büdöskék a sorok között...

... illetve büdöskék mindenütt. Meg mindenféle furcsa növény, amit valahonnan ki kellett telepíteni, és, bár fogamunk sem volt, hogy mi lehet, de szép volt a virága, így aztán különböző helyeken léteznek "menekülttáborokban".

Vagy a lépcsőn, mert szegényt ne tépjük ki. Igen, így nő ki előbb-utóbb egy fa a teraszon, és így került egy nyírfa a kertbe, pedig senki nem ültette, aztán már 8 méter magas. 

Ha kitart az indiánnyár, beérnek még a paradicsomok, s szeptember végén lesz még egy nagy betakarítás a többi zöldségből, almából is. Addig meg várunk türelemmel. 

A július egy érett, lédús, nap melegítette paradicsom. :) Pipacsos búzamező, meleg, nyári este, hirtelenharagú zápor és a legjobb szülinapos hónap, amikor minden növény az életet ünnepli. :) Születni is tudni kell, mondták már, ha már a Dalai Lámával egy napon, a Csók Világnapján sikerült...

Ha nyár, akkor utazás, kirándulás, mert végre lehet. A július volt tehát a puding próbája, azaz a részben önfenntartó(nak tervezett) kert debütáló alkalma. Persze, kis locsolás nem árt a fóliasátorban, leszedni ezt-azt, vagy legalább szemmel végigsimogatni a növényeket, de alapvetően két hétig teljesen jól boldogult egyedül is. A mulcs csodákra képes, szépen nedvesen tartotta a földet s állt ellen a gaznak. Heti egy eső pedig pont elég volt az utánpótlásra. Tehát a kert jól vizsgázott, ennek örömére később magára is hagytam újabb öt napra. :D 

A cseresznye- és annál kicsit nagyobb típusú paradicsomok már érni kezdtek a fóliasátorban, ami három héttel korábbi időpont, mint tavaly a szabadföldieknél. Ha ugyanígy még három héttel kitolható a szezon, akkor igazán megérte a sátor. A távollét végére kissé elvadult a helyzet, legalább négy nagy kosár lomblevelet és hónaljhajtást kellett letörni a tövekről, újra permetezni, karózni, kötözni, egyes, sátor tetejéig növőkről már letörni a felső virágokat. 

Cukkiniből idén kevesebb mag csírázott ki, így termés is kevesebb lesz, de még így is elég három családnak. 

A bokorbab már szinte mind le is érett. Sajnos a fehér színűt megtámadta valami, ami kirágta előbb a leveleit, majd a termés egy részét is. A lila mintást szerencsére nem bántotta. Így is lett már belőle három ebéd és három adag lefagyasztva.

A karós, azaz felfuttatott bab is szépen növöget, egy részéből leves lesz, a többit pedig száraznak hagyom. 

Az elkésett borsó hamar beérett, a helyén talán még egy újabb adag is megérik őszig. 

Egyes céklák már akkorák, mint egy gyerekfej, úgyhogy lassan őket is szedni lehet és eltenni télire ecetes lében. Ki sem látszanak a körömvirág ültetvényből. Körömvirágból mindenütt van. Sok. Nagyon sok. :D Mondjuk pontosan ez volt a cél. Így aztán bőven lesz belőle teának és körömvirág krémnek. 

A sütőtök idén nem remekel. Bőven virágzik, de termés még nincs rajta, elkésett vele. 

A gyógy- és fűszernövényekből minden hétre jut betakarítani- és szárítanivaló. Zsálya, bazsalikom, menta, citromfű, kakukkfű, kapor és most már az izsóp, csombor is. Sajnos a szurokfüvet elnyomták a büdöskék, így csak most kezd a fénytől magához térni. 

A bíbor kasvirág is kivirágzott, egy kisebb adag immunerősítő tinktúra már kitelik belőle idén. 

Júliusra sok gyümölcs beérett. A meggy egy részét még fára mászva sem sikerült elérni, létrával végképp nem, de így is lett négy tállal lekvárnak és fagyasztani, a többi a madarak jussa. 

A fekete és piros ribizli szedés folyamatban van, a málnával meg nem győzünk. Minden napra jutna egy tállal, ha mindig lenne, aki leszedje. S még a maci sem ránt be a túloldalról. :) Az öt, idén ültetett josta bokrocska is meglepett összesen két szem gyümölccsel. 

A hagyma, murok és fokhagyma is szedhető már. Az utóbbit csak a paradicsomok védelmére ültettem tavaly, de most már valóságos dzsungel lett belőle. Azt hiszem, a következő húsz évre elegendő fokhagymánk lesz. :D Ha mást nem, majd boszorkányűző koszorúkat fonok belőle. 

A kert ilyenkor igazán rászolgál a Senki szigete névre, ahogyan tavaly elkeresztelték. Lásd Jókai Aranyemberét, amelyet érdemes lehet a kötelező háziolvasmányságán túl, "hozzáöregedve" újraolvasni. Ha eltekintünk a terjengős, sokszor türelmet próbáló, Jókai-féle leírásoktól, akkor a végén még kiderül, hogy egy azóta is aktuális dilemmát jár körül. A főszereplő szavaival élve: „Volt egyszer egy ember, aki odahagyta a világot, amelyben bámulták és csinált magának egy másik világot, ahol szeretik.”

A Senki szigete pedig meghálálja a sok gondoskodást, szeretgetést, és a rá szánt idő és munka eredménye ott lesz az asztalodon s télen a bögrédben. 

A hűvös tavasz után hűvös nyárelő következett. Hát már sosem lesz évszaknak megfelelő hőmérséklet? Aztán lett. Azaz az évszaknak talán megfelelt, de nekünk kevésbé, hiszen hirtelen, minden átmenet nélkül lett kánikula. A növények viszont örültek, boldogan nyújtózkodtak a napfényben és melegben, hiszen előtte alaposan megszívták magukat esővízzel, és lendületet véve növekedésnek is indultak. 

A hónap elején a retek végére jártunk. Bár azóta ültettem még retket a bab sorai közé, már egyre kevesebb fényt kap a nagy levelektől, így talán már nem fog gumót növeszteni. 

Júniusban sem ért véget teljesen az ültetések sora, hiszen a borsónak újra nekifutottam, illetve pótolni próbáltam a hiányokat a céklánál is. Nem teljes sikerrel. Míg tavaly szép, egységes sor nőtt, most elég gyatra volt a kelési arány. Ugyanígy a cukkininél is. Egyes helyekre 5 magot is elültettem (hetente újabbakat, ahogy láttam, hogy ez előző hetinek még mindig híre-hamva sincs), mégis volt, ahol azóta sem kelt ki. Mások viszont már szép nagyra nőttek, megjelentek az első virágok és termések is. 

Négy régi, használaton kívüli virágládába is elszórtam ezt-azt kísérlet gyanánt: retket, murkot, rukkolát és bébicéklát.

A gyalog- és karóspaszuly is nekirugaszkodott, most már virágzik, illetve kapaszkodik. A gyalog közé bekerült néhány köpönyegforgató is, akik hosszú indát növesztettek, és kérték maguk mellé a támaszt. 

Kiültettem a sütőtök palántákat is. Kettő került egyenesen a komposztra, egy a régi komposzt helyére (ahonnan tavaly szépen átnőtt a szomszédba, úgyhogy most résen kell(ene) lennem, hogy megakadályozzam a dezártálásban), és kettő a tavaszi melegágy szalmabálái közé. A bálák közül az ingatagabbat már szétbontottam, és talajtakarásra használtam. 

A fóliasátorban lakó paradicsomok (szó szerint) magasan vezetnek a kinti társaikhoz viszonyítva. Bent már megjelentek az első termések a perui és a zebra paradicsomon. Volt egy időszak május végén, amikor csak ritkán volt nyitva a sátor ajtaja (most már egy hónapja folyamatosan nyitva van), így a virágokat kisebb eséllyel találták meg időben a beporzók. Úgy néz ki, hiába rázogattam, cirógattam a hajam végével (ecset hiányában :D), egy fürt virág terméskötés nélkül maradt. 

Mostanában csak a salátából lehetett szüretelni, de néhány héten belül lesz majd egyéb is. A gyümölcsök is készülődnek július végére: meggy, málna, fekete és piros ribizli, egres és találtam pár szem epret is egy bokor tövében.

A fűszerkert növényei mostanra töltötték ki az üres helyeket. A magról ültetett, satnya kis bazsalikomok is erőre kaptak, csak éppen már fogalmam sincs, hogy melyik milyen fajta volt. :D Annyira lemondtam arról, hogy lesz belőlük valami, hogy már nem is jegyeztem meg ezt kiültetéskor. A palántaként vetettek pedig már igazán vasgyúrókká váltak, ahogy bent is szépen cseperedik két bokrocska. Az alig másfél négyzetméteren tizenhárom féle gyógy- és fűszernövény nő (bazsalikomból hatféle, szóval tulajdonképpen tizenkilenc). Ezen kívül máshol elszórtan fodormenta, citromfű, illetve a két, ajándékba kapott levendula bokrocskám, amelyek hosszas tanakodásom után végül szabadföldben (gondolkodtam a cserépen, hogy télire eltegyem a pincébe), egy déli fekvésű fal mellett kaptak helyet. 

Az elmúlt egy-két héten a kertben már kezdett beállni a nyár közepi nyugalom, amikor már tényleg a természet kezében van minden, hogy lesz-e elég eső, megfelelő mennyiségű napsütés, meleg. A következő két hétben kicsit magára hagyom a kertet, erre folyt mostanában a felkészülés az alapos mulcsolással, karózással, kötözéssel és persze a könnyes búcsúval, hiszen, mire visszaérek, már rá sem ismerek a "bubákra", akkorát fognak nőni, ha minden jól megy. :) 

Május rendszerint mozgalmas hónap a kertben. Nos, számomra valóban az volt, bár a növények számára kevésbé, mint az ilyenkor szokásos. Már tavaly is azt mondtuk, hogy hideg a tavasz, de az ideinek azt is sikerült fölülmúlnia. Nem váratlan fagykárokról van szó, egyszerűen csak nagyon lassú melegedésről. Csak néhány napon értük el a 20 fokot, és a hónapot is 10 fok körüli maximumokkal búcsúztattuk. Így hát nem csoda, hogy ugrásszerű növekedésről még a nagyjából megfelelő mennyiségű eső mellett sem számolhatok be. 

Ennek ellenére lassacskán mégis megtelnek az ágyások élettel, az évelő, edzett növényeket meg persze messze nem viselte meg annyira a hűvösebb időjárás. Ők a kert megbízható bástyái. :)

Az előző helyzetjelentés még az üres fóliasátorról számolt be. Május első felében költöztek ki az első paradicsompalánták, miután két sor fokhagymát bújtattam el, hogy majd vigyázzanak a paradicsomra. 15 tő fért el, majd kint is lassanként megteltek a sorok, amikor úgy tűnt, hogy már nem lesznek fagyok.

Május közepén viszont valami lény garázdálkodott kint és bent is, ami a föld felszíne fölött kicsivel elrágta a palántákat. Talán csiga volt. 8 palánta bánta, aztán még további egyet bántott a +1 fokos reggel május utolsó napján. Nem olyan vészes veszteség, hiszen még így is vannak fölösleges palántáim, amelyeknek helyet, új gazdát kell találnom. Végül megállt a bölcsőhalál, poharat tettem a tövek köré, és körbeszórtam fahamuval. Várfal és taposóakna a leselkedő csigák ellen. 

A tulipánok talán soha nem volt annyira szépek, mint idén. Nem mondhatom, hogy katonás sorban nőnének a fekete földben, de köszönik, nagyon jól vannak kiásás és frissítés nélkül is. 

A pincéből is előkerültek az átteleltetett cserepes növények: kétféle citromfű (az egyiket magról ültettem tavaly, és egészen satnya volt, viszont mostanra szépen megerősödött), zsálya, feketenadály, kankalin. 

Sajnos a szentmártoni Palánta Napon nem tudtam részt venni, viszont sikerült onnan beszereznem bazsalikomot, zsályát, rozmaringot és édesburgonyát. A fűszernövények egy része bent fog éldegélni, hogy egész évben frissen használhatók legyenek, a többit kiültettem a fűszeres ágyásba.

Szintén oda kerültek ki a magról nevelgetett bazsalikom palánták, de szegények sem bent, sem kint nem mutatkoztak túlságosan életerősnek. Felnyurgultak, és kint sem igen kaptak erőre. Élnek, de sokat nem várok tőlük. Egyelőre úgy tűnt, ritka kivételektől eltekintve nem megy nekem palántáról nevelni a fűszernövényeket. Sokkal egyszerűbb volt a bazsalikom hajtásait meggyökereztetni, és úgy szaporítani. A csombor is ügyesen kinőtt a kint elszórt magból, míg a benti palántázásnak csúnya vége lett. 

A josták viszont továbbra is nagyon szépen leveleznek, sőt, már virág is volt rajtuk. 

A bab életerősen nő, néhány cukkini is kibújt.

Közben a palántáról nevelt sütőtökök is a végleges helyükre kerültek. Kettő a régi komposzt helyére, és kettő a melegágyba, miután lelegeltük onnan a bébicéklát és a rukkolát. 

Ültettem még hagymát is, a céklát újravetettem, ahogy új helyre a szőrén-szálán eltűnt borsót is a retek közé, hátha lesz belőle valami. 

A bokorbab között egy sor retek, valami ismeretlen sárga virág és büdöske nő, a szélén murok, bár már lassan három hete várom, hogy előbújjon. Tudom, ő nagyon lusta típus. 

Egy külön kis bakhátba ültettem az édesburgonyát, kíváncsian várom, lesz-e belőle valami, és ha igen, tényleg olyan erőteljesen fog-e növekedni, ahogy mondják. 

A paradicsomok közé egy-egy büdöskét ültettem. Itt jó vastag mulcs van. Alul a tavaly kihordott komposzt, rajta széna, majd az őszi falevelek, ezt most szalmával takartam le. A fóliasátorban a paradicsomok már virágozni is kezdtek. Bár néha nyitva van az ajtó, az ablakon háló van, így, nem tudnak berepülni a méhek (nem is tudom, a sátortervezők hogy gondolták). A kintiek viszont nem sokat nőttek azóta, hogy kiültettem őket. Talán most júniustól belendülnek ők is. 

A cékla sorai közé, meg nagyjából minden üresen maradó helyre körömvirág került, hogy legyen bőven teának és körömvirágkrémhez, mert sokaknak bevált. Több, kedves történetet is hallottam róla. Nagymamám száraz bőrének is jót tett, egész szépen eltűntek róla a véraláfutások, de ez családon belüli történet, az elfogultságnak is felróható a siker. Ugyanakkor valaki az édesanyjának kért belőle másodszor, vagy éppen a kisfia ekcémájára. Állítólag a kisfiú kifejezetten kérni szokta, hogy ezzel a krémmel kenjék be a bőrét. Sajnos tél végén, a tavasz elején türelmet kellett kérjek a következő adag krémig, mert, bár készíthetném szárított sziromból is, szerintem a friss az igazi, így július közepe előtt sajnos nem lesz új. 

A retek is csak mostanra lett "készen", na de legalább a sajátunkból ehetünk, mire a piacon már csak fás van. A zöldsaláta kiritkított példányaiból is finom saláta lett.  

Lassan ideje lesz a kaszálásnak, mert már lassan térdig ér a fű meg a mindenféle, viszont egyelőre még annyi virág van, hogy sajnáltam levágni, hadd etessék és vonzzák ide a méheket. Az sem utolsó szempont, hogy nagyon szépek, és, ha hagyjuk őket elég ideig, hogy elszórják a magjukat, egyre több helyen bukkannak fel a kertben. 

Április utolsó napján a kertben tettem-vettem, a málnagallyakat aprítottam bele a komposztba, és a reggeli hűvös (ne szépítsük, hűvösek a nyári reggelek szoktak lenni, ez inkább egyszerűen csak hideg volt) után olyan hirtelen lett meleg és erősen tűző nap, hogy kalapot kellett tennem: más nem lévén kéznél, a dédnagymamám legalább hatvan centi széles szalmakalapját. Aztán, amilyen gyorsan jött, úgy el is bújt a nap, és Tata kérdezte is, mire kellett a kalap. Sütött a nap, mondtam. "A nap? Ma? Hát én hol voltam?", kérdezte. "Látod, kicsit nem figyelsz, és lemaradtál a csíki tavaszról."

Ilyen is ez a tavasz, ami szinte csak a naptárban létezik, és az utóbbi években egyre ilyenebb. A tél nem olyan hideg, mint korábban, a kicsit tartósabb hóért imádkozni kell, nehezen jön, aztán ugyanilyen nehezen megy el a hideg. A március még egyértelműen téli hónap, pedig nem erre emlékszem 20-25 évvel ezelőttről. Az április erőtlenül próbálkozik, a május meg olyan, mint régebb az április, megfűszerezve egy-egy váratlanul lecsapó meleg nappal. A nyár meg majd eldönti, hogy esős májust játszik-e hónapokon keresztül. Mintha egyre kevesebb lenne a meleg este.

Ezek a változások még a tapasztalt kertész munkájába is beleszólnak, a tapasztalatlan legalább nem hasonlítgathat más szezonokhoz. Tény, hogy még meglehetősen puszta a kert, bent viszont a paradicsom-babák már kinőtték a rugdalózót, kamaszos lendülettel nőnek és egyre nagyobb privát teret követelnek maguknak. 

Még a hónap első felében ültettem el a szalmabálákból összerakott, letakart melegágyba a rukkolát, bébicéklát, két sor retket és a petrezselymet. A rukkolának már kész rukkola íze van, a retkeken is megjelentek az első lomblevelek. Más kérdés, hogy hónaposnak nem lesznek hónaposak, hiszen a magok lassan már egy hónapja a földbe kerültek, és még legalább ennyi, mire kész gumót növesztenek. A fagyos reggel még a tavaszi zöldségeknek sem barátja. Látszik az a letakarva növekvő retkeken is. Sokkal lassabban bújtak elő, és a vetőszalag adta egyenletes ritmust sem követik annyira, van némi foghíj.

A murok persze még hallgat, jobb körülmények között is legalább két hét, mire elindul. Mellé került hat sor zöldborsó, ami állítólag 6-8 nap alatt csírázik. Nos, majdnem négy hét után feladtam a várakozást, félredobáltam a mulcsot (ami nagyon szép dolog, gyönyörű giliszta-élet van alatta, nyáron nagyon hasznos a kiszáradás ellen - tavaly júniustól novemberig talán kétszer kellett locsolnom -, viszont tavasszal nem igen melegszik alatta a föld, hiába húzod félre a vetés sávjában, újra eltakarja), áttúrtam a földet, hogy lássam, hová lettek a borsószemek. Szó szerint elnyelte őket a föld, vagy valaki, aki a földben lakik, így négy sor bokorbab került a helyére. Kíváncsian várom, az milyen sorsra jut. Borsó esetleg majd a retkek helyére kerül majd. A babok között még elfért egy sor retek, egy sor saláta és bársonyvirág.

Négy sor céklát is vetettem, ebből most, május elején kezdett néhány kibújni. Remélhetőleg most a melegedés és az esők segítenek rajta, de ha továbbra sem kapja össze magát, a pár kivétellel újra kell ültetnem. 

Elkészült a fóliasátor is. Ráépült a korábban ott tanyázó snidlingekre, amelyek egyből majdnem térdig érőre nőttek a benti párás melegben. Ha ugyanilyen hatása lesz a paradicsomokra is, akkor igazi őserdő nő majd ott. Egyelőre néhány fokhagymát ültettem még el ott, hogy vigyázzanak a paradicsomokra, akik a következő napokban érkeznek majd. A szabadföldbe ültetendők még kapnak egy-két hetet. 

A legárnyékosabb (délután és koraeste már nem éri nap) ágyásba került nyolc zöld és két sárga cukkini, azaz ezeknek kellene kinőnie. Az ágyás közepén lesz a karósbab, ami lehetne hálós is, lévén, hogy hálóra szeretném futtatni. 

Április elején beszereztem öt gyökereztetett josta (fekete ribizli és egres keresztezése) ágat. Úgy tűnik, egyelőre mindenik megmaradt, és szép kis leveleket bontottak. Két-három évig még biztosan nem lesz termésük, de szerencsére még a régi ribizlik egy része él és terem. Évente kettő-három kipusztul már (Valahol olvastam, hogy a ribizli sokéig él, "akár 12-15 évig is", úgyhogy ezek után igazán megbocsátható, hogy ezek 40 év után szép lassan feladják a harcot, főleg, hogy sokáig sem metszve, sem trágyázva nem voltak.), és ezeket pótolom majd. Mire az öregek eltűnnek, az újak szép lassan átveszik a helyüket a termésben. :) 

A tavalyi foghagymák rendkívül öntudatosan bújtak elő. 

A virágok folyamatosan váltják egymást. Kezdte a hóvirág és a primula, őket követte az ibolya, nárcisz, vad jácint, majd a tulipánok, pitypang, és a java csak ezután jön. 

A kis fűszerkertbe kikerült a bent palántázott petrezselyem, bár nem is nőtt azóta tovább. Az évelő snidling és a szurokfű már zöldell, ültettem magról csombort, ide is kevés rukkolát és bébicéklát, echinaceát, és ide kerül még sok más fűszernövény is, ha beszerzem palántaként. 

A bazsalikomokat áprilisban ültetgettem szét 2-3-4 szálanként egy-egy pohárba, de túl nagyot nem nőttek. Ahogy egyelőre kinéznek, nem valószínű, hogy június közepe előtt bármi keresnivalójuk is lenne kint a kertben. Minden esetre a négy fajtából félreteszek egy-egy cserépben benti tartásra, hogy majd télen is legyen friss zöldfűszerünk. Ugyanez a helyzet a rozmaringgal, az is aprócska még, úgyhogy ebből sem árt majd egy nagyobb palánta. 

A bársonyvirág, csúfnevén büdöske palántaként fog kikerülni, jó részük paradicsomok mellé fonalférgek ellen, a többi meg a sorok szélére, közé, cserépbe, mert van bőven. 

A sütőtök egy hét után még hallgat a négy cserépben.

És álljon itt pár búcsúsor azokért, akik elhulltak az életharcban. Sajnos a 14 elültetett luffatökmagból csak egyetlen bújt ki, és így, lassan két hónap után feladom az üres föld öntözgetését. A hőmérsékletre nem lehetett panaszuk, mert a szobában voltak 19-22 fokon. Kísérleti példánynak ott van az az egy, aki majd megy a fóliasátorba a paradicsomok közé középre, valamilyen tartószerkezettel, ha egyáltalán nő akkorára. 

A csombort valószínűleg túl sűrűn ültettem, aztán szétszedve sem lett életerősebb, ezután marad a szabadföldi vetés és a mástól vett palánta. 

Április közepén a friss csalánból készült 5 tégely csalánkrém, ami állítólag jó a visszerekre és rozáceára.

Jelen pillanatig a magról ültetés befejeződött, még a kiegészítések vannak hátra, és a következő 3 hétben a palánták is a végleges helyükre kerülnek. 

Azaz tulajdonképpen negyedik évad, de "nagyban" a második. Ahogy egy valamire való brazil szappanoperában, itt is egyre több a szereplő, bonyolódik a történet, kuszálódnak a szálak, és mindig adódik újabb drámai fordulat. :D A nagy, 2021-es tervekből néhányat máris sikerült jegelni, mint a ribizlibokrok ültetése. Amíg a nappalok rövidek (voltak), továbbra is csak hétvégente jut idő a kertészkedésre, a lelkesedés pedig nem pótolja teljesen az időt és az energiát. :) Ugyanakkor határozottan sok újítás történt, történik. 

Még egy januári hétvégén, amikor az időjárás megint teljes tévedésben volt, és +13 fok mellett ragyogó napsütést produkált, sikerült megmetszeni a málnabokrokat. A dzsungel helyén egészen átlátható lett a helyzet, ugyanakkor szépen megfigyelhető a málnabokrot "vándorlása". Az eredeti helyükön már ösvény van, ők viszont egyre jobban "másznak" a kert belseje felé. 

Február végén "tisztába tettem" 'Nyóékat, azaz a vödör aljáról kikotortam és átszitáltam a kész komposztot, illetve kiszedegettem egy népes bogárfamíliát, akik az avarral kerültek a gilisztakomposztba, és, természetesen, ellenségük nem lévén, jól elszaporodtak.

Tulajdonképpen nagyon jól végezték a dolgukat, sokkal gyorsabban fogyott minden kaja, viszont már zavaróan zörögtek a dobozban. Nem a zörgésük volt olyan hangos, de a jelenlétük a négy fal között kevésbé volt kívánatos. Ez a humusz túl tápanyagdúsnak tűnt ahhoz, hogy egyenesen palántázni használjam, úgyhogy egy kiültetett tő paradicsom ültetőgödrébe kerül majd. Itt jegyezném meg, hogy az ismerősi körben egy újabb merész vállalkozó vetette bele magát a beltéri komposztálásba, úgyhogy már két embert ismerek (magamon kívül), akik belevágtak ebbe. :)

Március elején szerveztünk magbörzét az egyesülettel, így lehetőségem volt a csereberére és a beszerzésre is. Nem elhanyagolandó sikerélmény, hogy már a saját fogású magokból is tudtam vinni, illetve egyrészt azokból nődögélnek most a palánták. :) A börzén Jére Lajos magtermelő bácsi bőséges kínálatából is szemezgettem, így végül babból is van 4-5 fajtám. Paradicsomból is kb. 12, bazsalikomból 4 fajta lesz, retekből 3, murokból 2, a többiből talán csak egy-egy.

Készült közben vetőszalag retekkel és murokkal, illetve néhány bolti magot is beszereztem, nem lévén más felajánló. A sorok közé, a szélekre kerül majd büdöske és körömvirág. Körömvirágból és bíborkasvirágából nagyobb telepek is lesznek teának, krémnek. 

Az ágyások avar mulcsa alatt jó kis élet van, elég csak kicsit félrehúzni, és ott tevékenykednek alatta a giliszták. 

A kis magaságyásba ezután csak fűszerek kerülnek. A snidling már kezd zöldülni, és, a szintén évelő szurokfű is remélhetőleg nemsokára felébred. 

Március közepén ültettem el a paradicsommagokat, nagyjából fajtánként két pohárba 2-2 magot, így egyesekből négy palánta is lesz. A következő 10 napon belül már szét is kell ültetnem őket, hogy most már csak poharanként egy legyen, és mélyebbre kerüljenek. Velük együtt szórtam el a csombort és a luffát, amiből egyelőre még csak kettő bújt ki, de állítólag nagyon lusták, képesek két hónapig is a föld alatt kuksolni. Egy hétre rá a bazsalikommagokat ültettem, majd a büdöskét, rozmaringot és petrezselymet. Mikor már teljesen lemondtam róla, hogy valaha itt lesz, megérkezett a magyarországi rendelés, négyféle paradicsom- és egy mentamaggal, így ők jelentős késésben vannak a többiekhez képest, de pár napon belül valószínűleg kibújnak. 

Az édesburgonya-kísérlet egyelőre nem nevezhető sikeresnek. Csak egyik növesztett gyökeret, de úgy tűnik, egy hónap után azok a gyökerek is kezdtek elhalni, zöld hajtásról meg szó sem volt. 

Sikerült szalmabálákat is szereznem, amelyek egyenesen házhoz jöttek, ezúton is köszönet értük! :) A tejesnéninktől kaptam egy kis szekér tehéntrágyát is, úgyhogy ezzel vonultam másfél kilométeren. Egyik sarkon egy pár barnább bőrű városlakóval találkoztam össze, akik szintén egy kis szekeret húztak. Egy darabig vizslattuk egymás áruját, aztán valószínűleg arra jutottak, hogy ők jobban jártak a tv-s kartondobozokkal, mint én a szekér sz.rral. :D 

A bálákból melegágy készült, a kiásott gödör aljára került a trágya, aztán a föld, mindezt egy fóliával fedem majd le. Az eredeti elképzelés szerint a lefedés egy régi ablakkal történt volna, de, miután hosszas küzdelemmel kiszabadítottam az ablakokat, deszkák, vasrácsok és beazonosíthatatlan egyéb tárgyak alól/mögül, kicipeltem az udvarra, és rájöttem, hogy ez 25-30 kiló, inkább ejtettem a tervet. A melegágy lényege a korábbi szezonkezdet lett volna, de még a következő napokban is várhatóak nem kis mínuszok, így ebbe is csak április közepe felé tudok ültetni. Vannak persze bátrak, akik még Csíkban is márciusban kezdik a kinti ültetést, de én inkább rövidebb szezonban gondolkodva biztosra megyek, mint kétszer dolgozzam, vagy az elfagyott növénykéket gyászoljam. :D 

Úgy hogy egyelőre várom a melegebb napokat, és akkor indulhat a kinti móka a primőrökkel. 

Nagymamámnál mindig hagymahéjjal színezett, növényekkel batikolt, szalonnával fényezett tojások voltak húsvétkor. Emlékszem, hogy amikor házba költöztünk, az első húsvét előtt, a költözés okozta kavarodás folyományaként, sehol sem találtuk a kesicéket és viaszt. A bolti festékkel festett, egyszínű piros tojás meg... Ne vegye senki rossz néven, mindenkinek más a fontos, de számomra elég megúszós dolog. Mint az instant kávé vagy a bolti süti. Akkor már minek süti? Szóval, a "bármit, csak bolti pirosat ne" hangulatban azon a bizonyos húsvéton kikotortuk a hagymás láda aljáról a héjakat, és az esti sötétben elemlámpával kerestem az udvaron a szép formájú leveleket a fűben a batikoláshoz. Az volt az első kísérlet a hagymahéjjal. Más növényi színezékekkel is próbálkoztam, de semmi más nem vált be ennyire. 

Mi kell hozzá? 

• egy lábos
• 2 pohár víz
• 1/2-1 pohár hagyma héja (ami Erdélyben fehér, mert belül fehér, és Magyarországon vörös, mert, ami Erdélyben vörös, az igazából tényleg lila, amiről most beszélünk, annak a héja meg tulajdonképpen barnás-sárga... Szóval legegyszerűbb, ha az ember mindig tart magánál egy hagymát, és rá tud bökni, hogy ez az:
• 1/4 tk. só
• 1/4 tk. 20%-os ecet

Ezt kb. 3/4 órát főzzük nagyon lassú tűzön, majd, mikor már nem forró, csak meleg, beletesszük a tojások. Ezek nálunk kb. 20 éve írott tojások. Ez után már csak annyi a dolgunk, hogy órákig áztassuk a tojásokat a hagymás lében, amíg megfelelő színűek lesznek. Persze, a végeredmény nagyban függ a tojás eredeti színétől, a tojáshéj textúrájától, felépítésétől, a hagymahéjtól, szóval, mivel természetes anyagokról van szó, ne is várjunk egyforma végeredményt, viszont pont ez benne a szép, hogy mindnek más árnyalata lesz. 

Ez bizony egy olyan recept, amellyel többeknek tartoztam már legalább egy éve, de inkább több. Elvittem a sütit valahová, ahol elkérték a receptet. Persze, elküldöm! (Ha majd egyszer leírom, hiszem csak a fejemben létezik...) Úgyhogy most jött el az ideje. :)

Hozzávalók: 

Csokis réteg: 

• 100 g cukormentes feketecsoki
• 125 g tejszínes krémsajt
• 25 g gluténmentes zabpehelyliszt
• 1 tojás
• 20 g eritrit

Krémsajtos réteg (nem, mintha a másik nem lenne az, de ebben nincs csoki):

• 125 g tejszínes krémsajt
• 25 g zabpehelyliszt
• 1 tojás
• 30 g eritrit (eritritből/cukorból ízlés szerint lehet többet is tenni, nekem túl édes lenne úgy)

A csokis részhez a csokit felolvasztottam, a lángról levéve összekevertem/összeolvasztottam a krémsajttal, majd az eritrittel, tojással, és végül hozzákevertem a lisztet. A kivajazott formába öntöttem, majd elkészítettem a fehér réteget. Ehhez nem olvasztottam semmit, csak robottal összekevertem a krémsajtot, tojást, eritritet, végül a zabpehelylisztet, és a csokis rétegre öntöttem. Kb. 20 perc alatt sül meg 180-200 fokon, lényeg, hogy még puha, krémes maradjon, ne szárítsuk ki, mert akkor senki nem fogja elkérni a receptjét. :D 

Leginkább a Raffaello-hoz hasonlít, és, mint egy hógolyóval, talán még épp megdobálhatjuk vele a mai napfordulóval hátat fordító Tél hátát. Vagy inkább ne tegyük, mert a végén még megharagszik, és legalább egy hónapig nem látunk semmit a tavaszból. Mégis csak az lesz a legjobb, ha megesszük még ma. :D

Ez egy tej- (de nem vaj), glutén- és cukormentes változat, de rendes tejporral és cukorral és készíthető. A recept innen származik. 

Hozzávalók: 

• 100 g kókusztejpor 
• 35 ml víz
• 60 g vaj
• 40 g eritrit
• 50 g kókuszreszelék + 50 g a forgatáshoz
• 50 g egész mandula

A vajat a vízzel és az eritrittel összeolvasztottam, közben összekevertem a kókusztejport a reszelékkel. A felolvasztott vajas részhez adtam kis adagokban a száraz összetevőket, majd hűlni hagytam kb. 2 órát. Kis golyócskákat formáztam belőle, a közepébe nyomtam a mandulát (aminek elvileg hámozottnak kellene lennie, de minek, ha úgy is megesszük?), majd beleforgattam a reszelékbe. Hűtőben tárolandó. Kb. 25 db. lesz belőle, és a közelgő húsvétra is megteszi csokitojás helyett. :)

Még karácsonyra készült ez mézeskalács-szerű süti. Nagyon ruganyos, könnyen nyújtható, nem szakadós tésztája lett, és az illata is teljesen olyan, mint a mézes-mézeskalácsnak. Tulajdonképpen csak a formázáson múlik, hogy mire használjuk, kevésbé szezonális formákban bármikor jól jön, mint egy kis ropogtatnivaló tízóraira. 

Hozzávalók:

• 200 g gluténmentes zabpehelyliszt
• 40 g barnarizsliszt
• 60 g vaj
• 50 g eritrit
• 2 tojás + 1 tojás a kenéshez
• fél tk. szódabikarbóna
• 2 kk. citromlé
• 1 kk. gyömbér
• 1 kk. szegfűszeg
• 1 kk. fahéj
• 100%-os citrom illóolaj

Mindent összegyúrtam, és fél napig állni hagytam, hogy a fűszerek aromája átjárja a tésztát. Kb. 3 mm vastagra kinyújtottam. Biztos, ami biztos, sütőpapíron sütöttem, mivel a gluténmentes sütemények hajlamosabbak a leragadásra, de ennél talán a kivajazás is bevált volna. Sütés előtt megkentem felvert tojással. 200 fokon 5-10 perc alatt megsül, de figyelni kell.