Arról, hogy a csomagolás öregít
"Utazz, de kis poggyásszal. Utazz, de minden pillanatban tudjad, hogy nincs igazi maradása sehol az utasnak. Ne tölts sok időt málhád rendezgetésével, ne cipelj útjaidra fölösleges tárgyakat. A csomagolás öregít.
Az élet apró, mellékes feladatai öregítenek legfurfangosabban. A szöszmötölés, a mindennapok szertartásainak fölösleges bonyodalmai, a leszakadt gombok felett érzett bosszúság, az idejében el nem küldött levelek gondja, a csomagolás útközben. Az ember nemcsak dramatikusan öregszik, lengő fehér fürtökkel és meszes erekkel, nem. Az ember akkor is idő előtt öregszik, ha a szennyes nem fér egy hét múltán málhádba, holott egy hét előtt, vasalt állapotban, még pompásan elfért. Utazz könnyen, mint a madarak. Így messzebb jutsz és fiatal maradsz."
(Márai Sándor: Füveskönyv)
Talán nem csak a helyváltoztatással járó "utazás" és az akkor magunkkal cipelt holmi öregít, hanem mindaz, amivel életünk során körbebástyázzuk magunkat otthon, aztán, végül hasznukat vesztve mindenből fölösleges tárgy lesz, szemét, amit kidobunk mi magunk vagy az utánunk következők. November 20-28 között zajlik az Európai Hulladékcsökkentési Hét. Sokan sok mindent elmondtak már erről, történtek is változások, de, lássuk be, az ember hajlamos a kényelemre, s ha nem tenné, még mindig a barlangban üldögélnénk medvebőrökön a tűz mellett (és egy-egy hétre nem is lenne rossz! :D). A bizonyos "5R" mellett (refuse, reduce, reuse, recycle, rot + a hatodik: repair) a tudatosság a kulcsszó, amelyet már szinte unalomig hallgatunk. S valóban, fontos, hogy tudatában legyünk, hogy mit miért teszünk vagy éppen nem teszünk, mihez járulunk hozzá a cselekedeteinkkel vagy a pénzünkkel, döntéseinkkel, ugyanakkor úgy érzem, hogy e téma kapcsán (is) talán kevesebb (ön)tudatosságra és több empátiára lenne szükségünk egymással szemben...
A "zero waste" körökben már divat lett egymás túllicitálása, néhányan (nagyon kevesen, így összességében a környezetre gyakorolt hatásminimalizálásuk elenyésző) a teljesítménysport szintjére fejlesztették a lemondást és az áldozathozatalt ezen a téren. Persze, a nők, akikhez olyan jól illik az áldozathozó szerepe. :) Ha kívülről egy nagy küzdelemnek, önsanyargatásnak tűnik a projekt, akkor hogyan fogunk vele meggyőzni másokat, hogy ez a helyes út? Csak akkor jó az új hulladékmentes konyha vagy piknikfelszerelés, ha a csatos üvegek, fém flaskák és vászonszatyrok igazán jól mutatnak az Instagram fotón? Akinek pedig nincs lehetősége egyik pillanatról a másikra lecserélni a teljes felszerelést (kidobva a korábbi műanyagot, ami még bőven használható lett volna 10 évig), az bele se vágjon, mert nem tudja felvenni a versenyt... Ez a folyamat biztosan valami jó kezdete, hiszen állítólag a cél szentesíti az eszközt, és a hulladékcsökkentés minden kétséget kizáróan nemes cél, ugyanakkor felsőbbrendűségi és kisebbségi érzéseket kelt sokakban. Pedig mindannyian csak próbálkozunk, pillanatnyi lehetőségeinkhez mérten, botladozva, alkudozva önmagunkkal, néha vicces helyzetekbe kerülve.
Ki-ki kísérletezései, próbálkozásai, sőt, tévedései is bátorítólag hathatnak, hogy minél többen próbáljunk minél több téren az egyszerűbb, tisztább, hulladékmentesebb módon élni. A következőkben néhány bejegyzés erről fog szólni, hogy akkor mi is van a bevásárlással, főzéssel, fürdőszobával, ruházkodással, utazással? Mert a hulladéktermelés és fölösleg lecsökkentése tulajdonképpen nem bonyodalom, hanem egyszerűsítés. Az ember mintha könnyebben lélegezne. Könnyebben "utazna", mint a madarak. Messzebb jut, és tovább marad fiatal. Ha Márai nem tévedett. :)
