Ha létezik kutyafuttató, akkor "eszmefuttatónak" is lennie kell, ahol jól kimozoghatják magukat a gondolatok. Úton, gyalog, két keréken, vonaton, diótörés, tésztagyúrás közben...
Két évvel később visszaolvasva a régi írást, újra nagyböjtben. Első észrevétel: most jobban írnám meg. Második észrevétel: máris kritikát fogalmaztam meg. Harmadik észrevétel: ezek szerint azt a bizonyos „tökéletlenség elfogadása” pontot még mindig nem pipálhatom ki… Negyedik észrevétel: összességében teljesen egyetértek az akkori önmagammal, most is felsorolnám ezeket, csak talán még mást is.
Kezdjük egy bevezetővel. Vajon hányan tudják még, mi az a nagyböjt és miről szól, azok közül, akik kereszténynek vallják magukat? A karácsony még megvan mindenkinek, a húsvét is, mert szabadnapokat jelent, és jól el lehet utazni egy hosszú hétvégére… (Csak számomra megdöbbentő, amikor valakik az ünnepeket nem otthon töltik, nem családban, hanem egy idegen környezetben? Menekülnek otthonról, mert valami nem jó, egymás elől, talán abban reménykedve, hogy más környezetben minden más lesz?) Még az advent is ismerős, bár a róla alkotott képzet legtöbbször kimerül az adventi vásárok és műdalok hangulatában, vagy marad csak rohanás és nyűg az egész. Na de a nagyböjt! Farsangi buli, koncert, összejövetel stb. van, torkoscsütörtök is, de már az kezd gyanús lenni, mikor ezek az események belecsúsznak a tulajdonképpeni nagyböjti időszakba. Mit keres egy farsangi koncert nagyböjt második hetében? Ha még az időszakkal sem vagyunk tisztában, akkor hogyan is próbálnánk lelkileg vagy gondolatban is ott lenni? A helyzetet nem könnyíti meg az sem, hogy valahogy pont erre az időszakra sikerül időzíteni a választási kampányt, amitől valamilyen oknál fogva elborul az emberek agya, és olyan indulatok szabadulnak el, amelyek sehol nem lenne helyük. A két dolognak nagyon más a hangulata.
Elsőként nyilván mindenkinek az ételekről való lemondás ugrik be. „Minek az? Olyan pocsék az élet, kinek kell még ez a vallásos önsanyargatás? Mi jön még, szöges ostor?” Aztán jön a tavaszi nagy fogyókúra- és egészséges életmód-őrület, a lébőjt, a tisztítókúra (amelyeknek létjogosultsága amúgy nagyon vitatott) és egyéb trendi dolgok. Az már mehet! Az haladó! Csak éppen lényegében ugyanaz, mint amiről részben a nagyböjt szól: a szervezet tehermentesítéséről a nehéz téli ételek után, több zöldségről (már ha később van húsvét, mert ilyenkor maradnak a gyökérzöldségek), lényegében ez egy egészségünkért is tett lépés, ha a vallásos töltetet elhagyjuk.
És miről szól még? Az önmegtartóztatásról, így mondják. De mi van, ha semmi különöset nem jelent lemondani valamilyen ételről? Mert van, aki nem ételfüggő. Hanem mondjuk mobil-, internet-, sorozat-, társaság-, kapcsolat- vagy elismerésfüggő. Vagy egyéb területen kellene változnia. A nagyböjt sokkal inkább a megújulás, a változás időszaka (kellene, hogy legyen), hogy aztán jöjjön valami új, a feltámadás, a tavasz. :)
Mi az, ami nagyon nem szokott menni? Nekem, neked, nekünk. Egyszerűen azért, mert emberek vagyunk és tökéletlenek, sokszor a pillanatnyi hangulatunktól vezéreltek.
Egymás megértése. Valami empátia-szerűség, ami segítene, hogy túllássunk a saját nézőpontunkon. Az érdembeli vita, amelyből mindkét fél okulhat, a vitakultúra hiánycikk. Helyette hangerő van, egymás szidalmazása, mert csak bolond lehet az, aki más elveket vall, mint én. Mondd csak el, te mit gondolsz, meghallgatlak, de az értelmem lezár, nem próbállak megérteni, a meggyőződésemen nem változtathatsz. És így jönnek létre az egymásra ujjal mutogató csoportok, akik kölcsönösen megbélyegzik egymást.
Előítélet. A származás, a születési hely, a név, a kinézet, tehát olyasmik alapján, amiről nem tehetünk. Túlzás lenne azt mondani, hogy az, hogy honnan jöttünk, nem meghatározó eleme a jellemünknek, de ez alapján ítélni enyhén szólva is elhamarkodott tett. Nem a tetteink határoznak meg minket? Talán még azok alapján sem ítélhetünk, hisz mindenki vét, nem is beszélve az elhamarkodott szavakról. Nem csak előítélet, de ítélet is van. A valaki másról alkotott kép pedig teremtő erejű. Ha azt mondom, kedves vagy, ügyes vagy, mert annak látlak, azzal megerősítelek benne. Ha azt mondom, vagy akár csak gondolom, hogy nem vagy rá képes, mert… (itt jöhet az előítéletek sora), akkor elhitethetem, hogy tényleg nem, gátat vetve valami jónak. Nem állandó léleksimogatás kell, a kritika épít és hasznos, őszinteség nélkül pedig minek beszélni, de a megalázás, a visszahúzó magatartás mérgez, nem is tudjuk, mennyire.
Odafigyelés, emberség. Az nem lehet, hogy valakinek már tíz éve folyamatosan rossz napja legyen, és ne tudjon türelemmel, odafigyeléssel fordulni senki és semmi felé. Vagy csak néhány kitüntetett felé, mindenki máson viszont áttapos. Mégis, milyen hozzáállás az, hogy ne légy udvarias, hagyd otthon az előzékenységet, mert dzsungelharc van, a gyengéket eltiporják? Ijesztő, mikor ezt sugallják, és már az egészen kicsikben ezt ültetik el. Csak kérdés, hogy működik-e a dolog. Alapvetőnek kellene lennie, hogy azt tedd, amit szeretnél, hogy veled is tegyenek. Talán a rossz nem megtevéséig még sikerül is naponta eljutnunk, de a valós cselekedetig már ritkábban. Pedig azok a ritka alkalmak sokkal többet tudnak adni, mint amennyibe nekünk került. Akár egy jó szó.
Odafigyelés nem csak az embertársainkra, hanem a minket körülvevő világra. Néha nem ártana megkérdezni egyes embereket, hogy mégis mik a tervei azzal, ahogyan most él, pazarolva és elhasználva mindent? Mert hogy az nem ajándék, hogy van még friss víz, amit megihatsz, levegő, amit beszívhatsz, hanem alanyi jogon jár, és járni is fog mindörökké, aki mást mond, az csak rémeket lát. És ha már itt elviselhetetlen lesz, akkor kilövi magát az űrbe? Mert akkor akár már most is megtehetné. Vagy vele is legyünk inkább kedvesek? Szent Ferenc, Naptestvér, Holdnővér, Szél öcsénk, Víz húgunk, talán rémlik valami. Ha már böjt, jó alkalom arra, hogy ezen a téren eszközöljünk változást az életünkben. Építs komposztot, vegyél kevesebb apró izékbe csomagolt szemetet, netán ne vegyél/egyél szemetet… Ez egy olyan téma, hogy a becsavarodásig lehetne fokozni, hogy ez azért nem jó, amaz pedig másért, és valamit mégis kell enni, inni, levegőt venni, az avokádó sincs az ördögtől, Kanadáig eltekerni pedig kicsit sokáig tartana. És ha próbálsz változtatni, akár sok-sok év alatt apránként, akkor lassan rájössz, hogy ugyanazt teszed, amit a nagyszüleid, az előző generációk tettek, csak ők egyszerűen spórlásból vagy a józan ész szavára hallgatva. Jól jöhet most a vásárlásböjt is, kipróbáltam, működik. :) Ehhez kapcsolódó függőség, hogy mindenből új kell, jobb, szebb, nagyobb, legyen az tárgy vagy eszme, nyilván ember is, mert a minta már generálja magát. Csak kérdés, hogy annyira jól bevált-e az ezek mentén szerveződő világ, hogy érdemes lenne így folytatni.
Változás. Ha csak nem zárjuk le minden érzékszervünkkel együtt a gondolatainkat is, ráeszmélünk, ha valami nem stimmel, hogy miben kellene változnunk. Ezzel kapcsolatban belefutottam egy Einstein idézetbe: „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.” És aztán jó alaposakat panaszkodni az életről, hogy semmi sem sikerül. :) A magyarok ezt amúgy is nagyon jól tudják, gyakran emlegetve a sors kezét, a végzetet és nemzeti tragédiákat. Pedig csak döntés kérdése, mint a hideg vagy a távolság. :)
Buborék. Mégpedig az a képzeletbeli, ami ott van mindannyiunk körül. Legyen mondjuk 2 méter átmérőjű, ez nem magasság-függő, kicsiknek is lehet nagy buborékjuk. Ha először ebben a buborékban sikerülne rendet tenni, az lehetne az első lépés. Hogy ne egy negatív töltésű valamit hordozzunk magunk körül, amely tele van egyoldalú, kizárólag énközpontú gondolatokkal, a belátás hiányával. A negatív buborék nem csak a benne élőre van hatással, de szerencsére a pozitív sem, működik a kölcsönhatás és egymás hatásának erősítése. Ezek szerint nyugodtan dolgozhatunk azon a nagyböjti időszakban, hogy a buborékunk töltése jó irányba változzon, ha csak egy picit is. Mint a víz PH értéke. Aki foglalkozott halakkal, az tudja, hogy a nem megfelelő PH érték mellett mindenféle ronda dolog elszaporodik a vízben, és szegény halaknak is annyi. Az meg nagyon nem szép látvány.
Jön a tavaszi olvadás, próbáljunk kicsit felengedni legbelül is. Kezdjünk valami jóba, valami hasznosba, ami értelmet ad ennek az időszaknak, úgy a húsvét is több lehet, mint egy terített asztal.
