Rebarbarás-ribizlis morzsasüti (crumble)

Rebarbarás-ribizlis morzsasüti (crumble)

Rebarbarás-ribizlis morzsasüti (crumble)

A rebarbara és a ribizli nem éppen idénygyümölcs így október elején, ez a süti még májusban készült. Ráadásul egymásnak sem kortársai ők, így a ribizli szépen kivárta a rebarbarát a fagyasztóban.

Minden receptnek megvan a maga története (ha más nem, akkor az, hogy „De ennék valami csokisat! Ja, pont az nincs itthon.”), így ennek is. Az egész egy kis beszélgetéssel, ismerkedéssel kezdődött, ahol a kis csoporttal a hulladékmentes, környezettudatos életmódról beszélgettünk. Ki hol tart, melyek a sikerélményei, vagy miben ütközik nehézségbe. Igen, kicsit olyan, mint az antialkoholista klub. :D „Béla vagyok, függő.” Ugyanakkor abban is hasonlít az előbbire, hogy megtapasztalod, nem vagy egyedül az elképzelésiddel, gondolataiddal, sőt, egyre többek szeme nyílik ki a témára. Szóval erre a beszélgetésre az egyik kezdeményező-résztvevő egy nagy kosár rebarbara szárral érkezett, amit frissen vágott a kertjében. (Nálam otthon akkor még nem nőttek meg ilyen pofásra a szárak.) Valamit megtermelek, előállítok otthon, majd a fölösleget megosztom másokkal? Talán valahogy így kellene. (Egyelőre nekem csak a cukkini és teafű szórása megy így.) Szóval innen a rebarbara. A ribizli meg az otthoni kertből. Az eredeti recept pedig Oxfordból. :)

Hozzávalók:

  • 100 g gluténmentes zabpehelyliszt
  • 40 g eritrit
  • 50 g vaj
  • egy kisebb tányér rebarbara megpucolva, felvágva, fahéjjal  megpárolva, majd leszűrve
  • egy marék ribizli

A gyümölcsök kerültek a hőálló kerámia tál aljára, a tésztát pedig összegyúrtam, hűtőbe tetem, hogy a vaj visszadermedjen, majd morzsásra csípkedve a gyümölcsök tetejére szórtam. 30 percig sütöttem, amíg picit pirulni kezdett a teteje. Ennél egyszerűbben elkészíthető desszert nem sok létezik. :) 

Nekünk bejött! :) – avagy a „gyergyói nyitás”

Nekünk bejött! :) – avagy a „gyergyói nyitás”

Nekünk bejött! :) – avagy a „gyergyói nyitás”

Gyergyó pályázott… és nyert, mégpedig Európai Területi Együttműködési Program (Urbact) kiírására reagálva, amelynek célja a fenntartható városfejlesztés, a közösségi értékek felkarolása a városlakók által szervezett programok révén. Horvátország, Lengyelország, Olaszország, Finnország, Spanyolország és Magyarország mellett Romániát Gyergyószentmiklós képviseli a projektben.

„Bejön?”, tették fel a kérdést a szervezők a Bejön?! Nyitunk a városra névre keresztelt program keretében, amelyet a hagyományos Örmény Művészeti Fesztivállal egyidőben tartottak meg, nem véletlenül, hiszen a főtér régi házainak megnyitásával az örmény épített örökség került középpontba. Intézmények és magánszemélyek is megnyitották kapuikat az érdeklődők előtt, így olyan terekbe nyerhettünk betekintést, amelyek a hétköznapokban zárva vannak a kíváncsi szemek elől. „Szeretnénk, ha minél több házlakó, tulajdonos „igen” válasza után, a városlakók is igennel válaszoljanak és a porták, udvarok megnyitása által, kölcsönösen nyissunk egymás fele is, a közösségiség és az együvé tartozás jegyében” – írták a szervezők.

Ezek után nem volt kérdés, hogy a mi válaszunk is „igen” lesz, és megyünk, amint tudunk. :) Már nagyon hiányzott a felfedezősdi, a zárt ajtók mögé való kukucskálás. Az érkezéshez először el kell indulni ugye, az sem utolsó szempont, ha nem túl későn. Ahhoz, hogy mindent részletesen felfedezzünk, a házaktól a vásáron át az előadásokig, egy teljes napra lett volna szükség, de a tizenegy nyitott épületből így is sikerült hatot megnéznünk az esti városi séta előtt.

Gyergyó főtéren már az első pillanatban feltűntek a térképpel a kezükben portyázó csapatok, illetve a műemlék épületekhez kapcsolódó rejtvényt fejtegetők népes tábora, ami már indulásból jó hangulatot teremtett.

A kisváros főterén nem nehéz megtalálni a szecessziós városházát, amelynek most a tornyához is felkapaszkodhattunk. De nem ám csak úgy egy lépcsőn, hanem a padláson keresztül. A padlás pedig magaslati hely, majdnem olyan jó, mint egy torony vagy egy hegycsúcs, szóval csak jó lehet. :) A drótháló némiképp csökkenti a kilátás élvezeti értékét, de azért szépen belátható a főtér.

Néhány pókhálóval és pár fotóval gazdagabban a következő épület felé vesszük az irányt, a Szabadság tér 23 számhoz, ahol ma pártszékház működik. A teraszról most közelebbről is szemügyre vehetjük az épület organikus, szecessziós díszítéseit.

 

Következő megállónk a Vákár fivérek háza a Gábor Áron utca 2 szám alatt. A városi legenda szerint az építtető Vákár László szerencsejátékon (a család leszármazottja szerint viszont kötvényben) nyerte az építkezéshez szükséges pénzösszeget, majd az 1901-től kezdve felépült a ma látható eklektikus emeletes ház. A Vákár fivérek Csemege Bor Fűszer Nagykereskedése 1874-től az 1948-as államosításig működött, mint még olyan sok, hasonló sorsra jutott vállalkozás.

 

Ez után a Szabadság tér 12 szám alatt álló épületbe tértünk be. Van némi kontraszt a már felújított (bár sokszor túlságosan „élére vasalt”) épületek és szomszédjaik között…

Vele szemben áll a Szabadság tér 8 szám alatt található, a múlt század fordulóján épült Merza ház, ahol méterárú kereskedés működött.

Ma hátsó szárnyaiban több család lakik, illetve itt működik a Larix Stúdió építésziroda is. Ők is nyitottak a városra, mégpedig egy üvegtetővel. :)

Az utolsó ház, amely még belefért az időbe, a Márton Áron utca 4 szám alatti, 1810-ben épült Ákoncz-Kövér ház, amelynek homlokzatán a tipikus szamosújvári örmény házak két típusa is visszaköszön (erről itt). Az udvaron örmény ételek receptjeit böngészhetjük, de még egy kis maradék dápdász-paszulyt is kapunk.

 

Este hat órától indul a Köllő Miklós építész által vezetett városi séta, amely során a városról, az örményekről és a helyi viszonyokról is sok érdekességet tudunk meg, miközben eljutunk a városházától az örmény plébániáig.

Miért pont itt telepedtek le az 1600 években Moldva felől érkező örmények? (erről korábban itt) Gyergyószentmiklóson már akkor is több mesterember élt, mint a környező más településeken, így egy nyitottabb, ideálisabb közeg fogadta az újonnan érkezőket. Ugyanakkor Moldvában bizonytalanabbá válik az élet a fanarióta uralkodók alatt, amely a kereskedéssel foglalkozó örményeknek nem kedvez, így a biztonságosabb és nyugodtabb Erdély felé veszik az irányt, az eredeti örmény nevek mellett hozzák magukkal a román vagy eredeti örmény ragadványneveiket, mint például a Vákár (văcar – tehenész), Kabdebó (cap de bou – ökörfejű), Patrubány (patru bani – négy pénz), vagy Dajbukát (dai bucata – adj egy darabot). Talán ennek a határhoz közeli letelepülésnek köszönhették a későbbiekben a gazdagságukat, amelynek része lehetett a csempészet is, de az adódó lehetőségek kiaknázása egész biztosan. Már csak azért is, mert ugyanaz a név Moldvában Zaharia, Erdélyben Zakariás volt. Évente többszázezer marhát hajtottak Bécs felé. A hosszú útnak több állomása volt, a moldvai marhákkal az Alföldre leérve hosszabb pihenőt tartottak, amely során újra feltáplálták a marhákat. Ennek az élénk kereskedelemnek az Osztrák-Magyar Monarchia és a Román Királyság közti vámháború vetett véget az 1890-es években. Kézdivásárhely – Kanta is ekkortól kezdett elszegényedni. Ennek köszönhető, hogy a kereskedelem miatt alföldi-székelyföldi kétlakiként élő örmények gazdagabb rétege már nem is költözött vissza Székelyföldre.

A székelyek nem kimondottan örültek az új szomszédságnak, így kezdetben csak bérbe adták a házaikat az örményeknek, illetve megtiltották a kútásást, ami nagy érvágás lehetett a marháikat itt szállásoltató örményeknek. Az 1800-as évek elején viszont leég a város, és az örmények megépítik a szamosújvári mintára épülő, de egyszerűbb, parasztbarokk (igen, ezen a vidéken még a barokk is él abban az időben) kőházaikat, amelyekből mára már csak néhány maradt meg. Az erzsébetvárosihoz mérten keskenyebb szamosújvári utcafrontok könnyebben voltak adaptálhatók a székelyföldi telekszélességhez. A kapu volt a biztos elem, ez adta meg az utca egységességét és karakterét, a mellette maradó telekszélességgel gazdálkodva alakult ki, hogy hány ablakos lett a homlokzat. Mostanra a kapuk nagy részét lebontották. A szekér keskenyebb volt, mint a fát szállító teherautó. Az örmény házak oldalán sok helyen még láthatók a kőkapuk lebontása után maradt sebhelyek. A kapuk hiányában az utcakép is csorbult.

Érdekesség, hogy míg Gyergyó inkább Szamosújvárral, Szépvíz Erzsébetvárossal ápolt mélyebb kapcsolatokat.

A város mai főtere az 1800-as évek második felében még szinte beépítetlen volt, ez után kezdődött a városiasodás folyamata, amelynek velejárója volt az 1900 körüli telekspekuláció. Érdekes módon az új, adminisztratív épületeket nem a korábbi főtéren helyezik el, hanem egy külön téren, ahol megépül a gimnázium, a kórház. A gimnázium érdekessége, hogy a központi épületrész hangsúlyosan kiemelkedik homlokzatból, így optikailag beleilleszkedik a távolabb fekvő főtér utcafrontjába. (Hadd lássák a Csík felől érkezők, hogy tud ez a Gyergyó! :D Amúgy is jellemző volt az egymáshoz közeli kisvárosokra ez az egészséges versengés, és sok esetben ez motiválta a fejlődésüket, urbanizálódásukat.) Jól láthatóan kirajzolódik, hogy míg a Szabadság tér eklektikus vagy szecessziós stílusban épült vagy átépült házai az urbanisztikai rendelkezéseknek köszönhetően azonos párkánymagasságúak, a mai Márton Áron utca örmény házai viszont nem illeszkednek ilyen szabályrendszerbe.

A házak sarkának díszítése, azaz kváderezése, amely a házakon csak egy sorban, a katolikus plébánia épületén viszont már díszesebben, két sorban jelenik meg.

Végül elérünk az igazán díszes, eklektikus homlokzatúvá átépített, szecesszióssá alakított kapuval rendelkező örmény katolikus plébániáig, illetve a gyanúsan meghatározatlan időre zárva tartó Tarisznyás Márton múzeumig. Ez utóbbi a valamikori város szélén épült, palotaszerű épület Vertán István háza, amely minden tekintetben kilóg a sorból. Minden sorból. Méretében (az örmény plébániánál nagyobb), stílusában, funkciójában is (tímár műhelyek működtek a földszintjén, miközben ezeket csak a várostól távol lehetett volna létesíteni).

Közben sajnos rengeteg példát látunk arra, hogy hogyan nem szabadna hozzányúlni az épített örökséghez, ha el szeretnénk kerülni a teljes káoszt és értékpusztítást, viszont az ilyen kezdeményezések, mint a Bejön?!, mindenképp reményre adnak okot. Nyissunk a városra mi is, ismerjük meg, fedezzük fel!

Zabos kakaós csiga

Zabos kakaós csiga

Zabos kakaós csiga

A csigáról készült fotók már nyár eleje óta várták, hogy történjen velük valami, leginkább, hogy egymás mellé kerüljenek a recepjükkel, és ezzel nincsenek egyedül. Na de majd most! 

Ritka, hogy a "mentes" receptekből ne érezné ki az azokat megkóstoló ártatlan áldozat, hogy valami "nincs rendben vele", azaz valami más a megszokotthoz képest, ha nem egyéb, akkor nem annyira édes (ez egyéni preferencia kérdése, sokszor egy édesebb gyümölcsöt is túl soknak érzek). Ez a kakós csiga viszont átsiklott a rostán, csak utólag fedtem fel, hogy valami gyanús dolog van vele. Végül kiderült, hogy a kóstolónak mégis feltűnt valami, nevezetesen az, hogy amúgy nem szereti az édességet, de ez mégis jól esett. Akkor már gondoltam, hogy talán érdemes lesz észben tartani a receptet. :)

Hozzávalók: 

  • 125 g vajkrém
  • 75 g tehéntúró
  • 220 g (gluténmentes) zabpehelyliszt vagy darált zabpehely
  • 50 g bambuszrostliszt
  • 4 ek. eritrit
  • 1 dl víz
  • 1 kk. szódabikarbóna
  • 1 kis tojás
  • 1 tojás a kenéshez

Töltelékhez:

  • 40 g kakaópor
  • 4 ek. eritrit
  • 20 g olvasztott kókuszzsír
  • csipet só

A tészta hozzávalóit összegyúrtam, állni hagytam, amíg a törteléket is összekevertem. A tésztát kb. 1,5 cm vastagon téglalap alakúra nyújtottam, majd megkentem a töltelékkel.  Szorosan felcsavartam, és 2 cm-es szeletekre vágtam. Sütőpapíros tepsibe tettem, megkentem a tojással, kb. 25 percig sütött. Közben még kétszer megismételtem a kenést, hogy fényes legyen, amíg elfogyott a tojás. (össz. 132 g CH)

Herbárium - Gyógynövényeink nyomában

Herbárium - Gyógynövényeink nyomában

Herbárium - Gyógynövényeink nyomában

Három nap, három helyszín, két erős személyiség és millió új ismeret. És megint csak a kíváncsiság (mégis, ki találta ki, hogy miatta bárki megöregedne?), hogy mi él körülöttünk? Jártunk már a rétek ezernyi virága nyomában, most pedig a gyógynövények keresésére indulunk egy rövid, de tartalmas képzés keretében. Lássuk be, nem is kell őket nagyon keresnünk, hisz szinte minden kertben megbújik néhány, nem is beszélve a mezők, útszélek füveiről, amelyek mellett legtöbbször csak elmegyünk, legfennebb a virágukat csodáljuk meg, és örülünk, ha a méheket látjuk legelni rajtuk.

Persze, menjünk ki minél előbb a szabadba, mert végre itt a nyár, és hiányzik már a szénaillat, a fenyőtű kesernyés aromája, viszont mindennek meg kell ágyazni, így a mezei „garázdálkodásnak” is. A karcfalvi „füvesember”, a kolozsvári származású Macalik Ernő mesél nekünk. Először a növényekkel való gyógyítás, a fitoterápia története kerül terítékre, majd a gyógynövények részei, hatóanyagai, felhasználásuk és receptek következnek, mindez ízesen fűszerezve odavágó történetekkel… ha már Ernő bácsi készíti a híres-neves Macalik-fűszerkeveréket.

Forrás: Agrosic

(További képek a gyógynövényismereti tanfolyamról)

Körülbelül 3800 növényfaj él Romániában, ebből nagyjából 200 gyógynövény, de a számuk folyamatosan változik az újabb kutatások függvényében.  A növények egyes részei nem egyformaképpen használhatóak. Például a havasi lórom gyökere hasmenésre, viszont a többi része székrekedésre jó.

Ha böngésztük már kozmetikumok összetételének listáját, találkozhattunk már érdekes latin nevekkel. Jó (és egyben ritka) esetben az első néhány helyen valamilyen növényi összetevőnek kell(ene) szerepelnie, innen lehetnek ismerősek a növények részeire utaló latin kifejezések.

Forrás: Agrosic

radix – gyökér

folium – levél

flos – virág

fructus – termés

semen – mag

cortex – kéreg

gemma – rügy

herba – a föld fölötti növényrészek

A növényekben vannak maguk a hatóanyagok, amelyek koncentrációja példányonként, napszakonként, az elhelyezkedésétől, a holdállástól (és ez nem csak babona) és a vegetációs periódustól függően változik, illetve kísérőanyagok, amelyek befolyásolhatják a hatóanyagok hatását.

Még egy érdekesség, hogy az ajakos virágúak tartalmaznak a legtöbb illóolajat (mint például a levendula, kakukkfű, szurokfű, zsálya, akik kiváló méhlegelőként is szolgálnak, úgyhogy már csak ezért is megéri ülteti belőlük néhány tövet) és fertőtlenítő hatásúak.

A nap egyetlen szépséghibája a plasztik catering. No de ezután majd saját Esszeug-gal portyázunk tovább.

Este lesz, irány haza, de a beszélgetést hegyekről, madarakról, palántákról, épületekről, történelemről, mesélést régi dolgokról sikerül tovább folytatni a hazaút alatt. Ilyenkor jól jön az a 70 kilométer.

A második nap díszletét a csíksomlyói Szent István Otthon Mária Kertje adja. Az első igazi nyári reggelek egyikén már a reggeli városon átkerekezni is jól esik.

A Szent István Otthont tíz éve középiskolásoknak hozta létre bentlakásként Böjte Csaba testvér, és itt kapott helyet a kert is, amelyet nagyrészt a bentlakó fiatalok gondoznak és az itt termelt gyógynövényekből teákat, aromavizeket állítanak elő.

A közösségi kertben rendezik meg évente a Székelyföldi Gyógynövénynapot (idén már negyedik alkalommal), és ezzel összefüggésben alakult meg a Székely Herbária Egyesület is.

A köszöntő és bevezető alatt az árnyékos pihenőhelyen teázgatunk, ahol Balázs Melinda Erzsébet, vagyis Zsóka mesél nekünk a kert születésének körülményeiről, majd sétát teszünk a gyógynövénysorok között.

Mint kiderül, létezik már csíki levendula is, egy hibrid faj, amolyan öszvér, aki képes átvészelni a csíki teleket, de cserébe kevesebb, kisebb virága van, nem olyan intenzív az illata, és csak tőről szaporítható.

C-vitamin forrásként ott a sok bokor feketeribizli...

...és homoktövis (ez utóbbi szintén nem ujjong a csíki télben, idén is kifagyott néhány), majd továbbmenve a mindenütt előbukkanó torma mellett találkozunk a zsurlóval,

rengeteg vadmentával (amely patakok partján vagy mezőkön is nagy számban előfordul),

kerti vagy orvosi zsályával (a vadon növő mezei zsálya ugyanilyen szép, de sajnos nincs gyógyhatása),

apróbojtorjánnal,

a mentolos illatú boldogasszony tenyerével,

a szurokfűvel azaz oregánóval.

Itt van az Észak-Amerikából származó grindelia robusta

és a helyi lándzsás útifű, mindketten köhögéscsillapító hatásúak.

Következik az immunrendszererősítő echinacea (virág nélkül persze mindet nehezebb felismerni)

és a májvédő máriatövis.

A kerti kakukkfűnek is kellemes illata van, de valahogy teljesen más, mint a mezei, mintha "sápadtabb" lenne, ha lehet ezt mondani egy illatra.

A bibliai izsóp szinte tengerként borít be egy területet.

Közben már gyűlnek a felhők, és következik az ebéd a kolostori refektóriumok hangulatát idéző boltíves ebédlőben.

Délután a teaházban folytatjuk. Itt fogad minket Kájoni János Herbáriumának másolata, és a teák, aromavizek készítésének fortélyai.

Az utolsó nap reggelén korán indulunk a tett helyszínére, egy rövid bodoki kitérővel a borvízforrás nyomába eredve. A forrást ugyan nem sikerül megtalálni, de egy valamikor régen lekövezett, mezőbe vezető utat igen, amely egyrész alaposan ráz, másrészt a semmibe visz, tehát minden kívánalomnak eleget tesz, amit csak egy Isten háta mögötti úttól elvárhat az ember. A szentgyörgyi találkozó után Sugásfürdő közelében egy mezőn ütünk tanyát,

Forrás: Agrosic

majd az elmúlt hetek esőzéseitől valóságos kisplasztikává változott földúton végig caplatva mindenki nekilát, és szed, amit talál, hogy az előző napi termesztéses módszer után a spontán flórából való begyűjtést is kipróbáljuk.

Később a bokrok árnyékában Macalik Ernő segítségével átvizsgáljuk a zsákmányt.

Forrás: Agrosic

Forrás: Agrosic

Forrás: Agrosic

Tulajdonképpen sikerült egy gyógynövényekben szegény rétet találnunk, így „csak” a következőkre bukkantunk:

kígyószisz

mezei zsurló

vadmenta

cickafark

kakukkfű

lándzsás útifű

havasi lórom

Talán mindenre érvényes, hogy csak azt szerethetjük, értékelhetjük igazán, amit ismerünk, így van ez a gyógynövényeinkkel is.

Aki ott volt ezen a három napon, biztosan korábban is megcsodálta a mező virágait, de mennyivel másabb, ha a nevükön szólíthatjuk őket. Szinte biztosak lehetünk annak igazságvoltában is, amit Ernő bácsi mondott: „Akinek van legalább egy kis kertje, annak már nem lesz szüksége pszichológusra.”

Tócsaleső - Víz Világnapi séta az Olt árterében

Tócsaleső - Víz Világnapi séta az Olt árterében

Tócsaleső - Víz Világnapi séta az Olt árterében

Szinte száz részvevővel zajlott a Víz és Erdők Világnapja alkalmából rendezett tócsaleső sétánk az Olt árterében. Nagy öröm, hogy minden generáció képviseltette magát, és hogy az a bizonyos sokat emlegetett „jövő nemzedék” olyan nagy számban volt jelen. Nem lehet elég korán kezdeni a természet megismerését és megszeretni a barangolást! 
A Nagy Imre Galériától indulva a Kisvár felé vettük az irányt, majd kis pihenő után a zsögödfürdői borvízforrástól fordultunk vissza. A Demeter László biológussal a tócsák élővilágát kutatva sikerült fellelni a nap gőtéjét is.  

 

 

Hárskereső - Év végi séta a csíkszentléleki hársfához

Hárskereső - Év végi séta a csíkszentléleki hársfához

Hárskereső - Év végi séta a csíkszentléleki hársfához

Mert hogy ilyen volt, 2018. december 27-én. 

Több év barangolása után már jó ideje érlelődött a közös séták, túrák gondolata, legyen szó a városi értékek felfedezéséről, vagy a minket körülvevő természeti környezetről, amelyek együtt, egymástól szétválaszthatatlanul alkotják ezt a tájat. Egy-egy beszélgetés során derült ki, hogy a 20-30-40 éve itt élők sem mind ismerik ezeket az értékeket, viszont szívesen felfedeznék. Mivel értékeink védelme azok megismerésével kezdődik, útnak indultunk. 

Az óév lezárásaként felkerestük az 500 éves Hársit, aki, miután 2010-ben elnyerte az Év Fája Romániában címet, a 2011-ben első alkalommal megrendezett versenyen Európa Év Fája lett. A hely különlegességéhez tartozik, hogy a hagyomány szerint régen a falu vezetői a fa köré ülve hozták meg a fontos döntéseket. Hársi szomszédja a 15. századi, gótikus szentélyű templom, amelyet szintén alkalmunk nyílt felfedezni a 10 km-es séta során. 

Virágos meggyes pite

Virágos meggyes pite

Virágos meggyes pite

Volt már rácsos, csillagos, tejes, cukkinis, úgyhogy valami kiapadhatatlan meggyforrás sejthető itt a háttérben. Meg hosszadalmas nyári meggymagolások, amelyek után valahogy mégis ott marad a mag a meggyben. :)

Hozzávalók:

Tésztához: 

  • 200 g teljes kiőrlésű liszt
  • 100 g puha vaj
  • 1 tojás
  • 65 g cukor

Töltelékhez:

  • 2 üveg meggykompót
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • fahéj

A tésztát összegyúrjuk, 2/3-át kinyújtjuk kerekre, és kibéleljük vele a kivajazott kerámia piteformát. A meggykompót leszűrt levével pudingot főzünk, majd visszakeverjük bele a meggyet is. A krémet a tésztalapra símítjuk, az 1/3 tésztából pedig szirmokat vágunk ki pohárral vagy kerek formával, a maradékból még egy keretet is sodorhatunk.  A tésztát egy felvert tojással lekenjük, majd sütés közben (kb. 30 perc) még megismételjük a kenést, hogy fényes legyen. 

Csokis-krémes pite

Csokis-krémes pite

Csokis-krémes pite

Ha valami házicsoki-szerűre vágynál... Sokadik kísérlet, és valahogy soha nem lesz szép, egyenletesen csíkos, de, mivel ez az ízét nem befolyásolja, a recept nem maradhat tovább titokban. :)

Hozzávalók:

Csokis réteghez:

  • 100 g cukormetes feketecsoki
  • 25 g tejszínes vajkrém (vagy mascarpone)
  • 25 g darált mandula
  • 1 tojás
  • 20 g eritrit

Krémsajtos réteghez:

  • 100 g tejszínes vajkrém
  • 25 g darált mandula
  • 1 tojás
  • 30 g eritrit

A csokit felolvasztottam, a tűzről levéve hozzákevertem a vajkrémet, a tojást, eritritet és mandulát. A fehér rész hozzávalóit is összekevertem, majd a jól kivajazott kerámia sütőformába rétegeltem. Itt kellene elkapni, hogy a két rétegnek egyforma legyen a sűrűsége, és akkor szépen elterülnének egymáson. Kb. 25 percet sütöttem, amíg a felső, fehér réteg picit pirulni kezdett. Érdemes kihűteni, hűtőben tárolni, és utána szeletelni. 

Marosvécsi Kemény-kastély és Gyergyószentmiklós

Marosvécsi Kemény-kastély és Gyergyószentmiklós

Marosvécsi Kemény-kastély és Gyergyószentmiklós

Szeptember első napján indultunk útnak a Felső-Maros mentén. Bár a még zöld fák között melege volt a napnak, az ősziesen tompa fényben az erdőből ősz-illat gomolygott elő. A Kelemen- és Görgényi-havasok közt húzódó Maros-völgye októberben, színesen igazán különleges.

Gyergyón túl, Maroshévíztől Szászrégenig a Funtineli boszorkány világában járunk, ahol régen is a pásztorkodó románság volt többségben.

Marosvécsen áll a Kemény család sarokbástyás reneszánsz kastélya, melyben korábban elmegyógyintézet működött (mindig megtalálták a legmegfelelőbb hasznosítási formát a halálra ítélt társadalmi réteg épületei számára), azután is, hogy az örökösöknek visszaszolgáltatták az épületet. 2014 óta látogatható.

A vár elődjei többször is gazdát cseréltek. Állítólag Werbőczy itt írta meg a híres Tripartitumát (amelynek kiejtését a mezőségi-székely lelemény oly sokféle formában átszabja, mire a vezetés végére érünk). A várbirtok a 17. század közepén került a Kemény család birtokába, és egészen a második világháborút követő államosításig ott is maradt. Kemény János itt működtette az Erdélyi Helikon Írószövetséget a két világháború közti időszakban, amikor az erdélyi értelmiség minden igyekezetével próbálta megőrizni az erdélyi kulturális élet színvonalát, és tartani az emberekben a lelket. Tagjai voltak többek között Áprily Lajos, Kós Károly, Bánffy Miklós, Dsida Jenő, Kuncz Aladár vagy Tamási Áron, de román és szász írók is.

Hosszú lépcsősoron kapaszkodunk fel a kastélyhoz. Lehetne menni akár autóval is, kerülővel, lankásabban, de minek?

A reneszánsz faragott kő ablakkeretek már kívülről is felkeltik a figyelmet.

A belső tér egyértelműen árulkodik az egészségügy óvó kezében eltöltött évekről: fehér csempe, olajfesték, lambéria, nem is beszélve a néhol igazán átható szagról, ami nem is kórházszag, sokkal inkább a magatehetetlen betegek szaga. Kiírások figyelmeztetnek is, hogy nem mindenkinek ajánlott belépni egyes helyiségekbe, sőt, néhány közülük egyenesen nem látogatható, de hát a kíváncsiság, ugye…

Az adminisztráció helyiségei viszont szépen megmaradtak majdnem eredeti állapotunkban, már, ha az öntöttvas fűtőtestektől eltekintünk.

A sarokbástyák boltozott pincehelyiségeit sem érdemes kihagyni, ahogy tulajdonképpen a padlást sem, bár azt sem mutogatják hivatalosan.

Az egykori kastélyparkban, mely arborétum is volt, még ma is öreg kocsányos és vörös tölgyek, platánok, nyírek és kőrisek között sétálhatunk.

És egy kis beszélgetés után mi más kerül elő, ha nem Szilvássy Karola (Bornemisza Elemérné) receptfüzete. Karoláról mintázta Bánffy Miklós Erdélyi történetének női főszereplőjét, Milóth Adrienne-t. A hölgy állítólag nem igazán törődött az akkori konvenciókkal, filmet rendezett, asszisztensként dolgozott a fronton, lovagolt és túrázott, és övé volt az akkori Erdély legszínvonalasabb konyhája, úgyhogy utólag is pacsi neki. :) Tehát nem maradt le szerelme nyomában (aki, ezek után, szinte nyilvánvalóan nem a férje volt, hanem gróf Bánffy Miklós).

A kastélyt elhagyva megállunk Gergyószentmiklóson, azaz Gyergyóban, hogy lássunk egy kis vidéki szecessziót, és a régi örmény kereskedőváros hangulatát.

Az örmények Apafi Mihály fejedelem idejében telepedtek le Gyergyóban (erről itt már volt szó korábban is), miután előbb a Krím-félszigeten, majd Moldvában éltek, majd megkezdték iskola-, templom- és céhalapító tevékenységüket. A városközpont ma is látható polgári arculat jórészt hozzájuk köthető, ezért egyes épületeknél felfedezhető a párhuzam például Szamosújvárral.

Gluténmentes zabpelyhes zsemle

Gluténmentes zabpelyhes zsemle

Gluténmentes zabpelyhes zsemle

Ősszel többen is kérdezték, hogy mit sütök rendszeresen kenyér helyett, melyik recept az? Akkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen a legeslegbeváltabb zsemle recept nincs is itt a blogon. Miután körülbelül négy éve véglegesítettem, szépen hátardőltem, mint aki jól végezte dolgát, és nem írtam le azóta sem. 

Most az új év tiszteletére (és a régi adósságok pótlása okán) jöjjön végre A recept. :)

Hozzávalók 8 db. zsemléhez:

  • 75 g gluténmentes zabpehelyliszt
  • 75 g barnarizsliszt/zabpehelyliszt/kölesliszt/hajdinaliszt
  • 20 g útifűmaghéj
  • 20 g kókuszliszt (vagy valami helyibb: lenmagliszt, vagy helyettesíteni a többi liszttel)
  • kb. 100 g reszelt sajt (opcionális)
  • 1 pohár meleg víz (kb. 2 dl)
  • 1 tojás
  • 1 tk. szódabikarbóna
  • 2 ek. almaecet

A tojást felverem villával, hozzátöltöm a vizet, a reszelt sajtot (ha sajtosan szeretném, de úgy az igazi, sajtból sosem elég!), megy bele a só, szódabikarbóna, almaecet, majd az útifűmaghéj, amivel jól elkeverem. Ez az egész alapja, a "kovász". Összegyúrom a lisztekkel, a zabpehellyel, majd 8 zsemlét formálok belőle. Kb. 25-30 percet sütöm. (10 g CH/db.)

Beigli, az örök

Beigli, az örök

Beigli, az örök

Szeptember óta semmi új bejegyzés és beigli recept január elején. A helyzet elkeserítő, mi több, tarthatatlan! Volt már itt szó többször is arról, hogy idő arra van, amire akarja az ember, és (bár ez nem mindig igaz), lehet, hogy most helytálló megállapítás. Nem szeretném hanyagolni a főzős témát, de tény, hogy az egy szem blog egyre több tevékenységet kénytelen magábafoglalni, és talán így lesz egyre több köze a valósághoz. Mert úgy jó, ha sokszínű. És a beigli is minimum kétféle.

Pozsonyi diós-mákos patkó, a hagyományos 

Vannak evidenciák. Hogy karácsonyra mindenki hazamegy, hogy télen hideg van, hogy a nap este lenyugszik, és hogy mindenhol sül két diós és két mákos beigli karácsonyra. Aztán kiderül, hogy ez mégsem evidencia, és hogy a beigli reped, nem kel meg, és különben is, macerás, meg ott van a bolti. De a bolti süti nem fényes, nem illatos, nem mosolyog, nem házi. Úgyhogy süttünk házit, a dédmamák receptje alapján, úgy, ahogy az le van írva.

Hozzávalók:

  • 1/2 kg liszt (fele-fele teljes kiőrlésű és fehér liszt)
  • 1/4 kg vaj
  • 1 egész tojás
  • 2 tojássárgája
  • 2 kanál tejföl
  • 2 kanál bor
  • 1 kanál cukor
  • csipet só
  • 1 dkg élesztő 2 kanál tejbe áztatva (vagy egy zacskó porélesztő, a tej külön hozzáadva a tésztához)

Töltelék:

Diós 

  • 25 dkg darált dió
  • 25 dkg cukor (ez a békebeli változat, elég 20 dkg is)
  • 3 kanál tej
  • citromhéj
  • egy marék mazsola

Mákos

  • 25 dkg darált mák
  • 25 dkg cukor (azaz 20)
  • 3 kanál tej
  • citromhéj
  • mazsola

Összegyúrjuk a tésztát, egy órát kelesztjük. Négy részre osztjuk, kinyújtjuk, majd két diósat, két mákosat készítünk, elméletileg feltekerés után patkót formálunk belőle, tulajdonképpen meg nem, mert minek, elfogy egyenesen is. A lényeg, hogy rengeteg legyen benne a töltelék, a tészta csak jelzésértékűen összetartja azt. A tölteléknél mostanában a citromhéjjal van a gond, mert nem mindig lehet kezeletlent kapni, szóval vadászni kell, és azt is jól leáztatni, megsikálni külön erre a célra tartott körömkefével. Vagy ültessünk citromfát. :) Felcsavarás után még fél órát kelesztjük, bekenjük felvert tojással, ezt még sütés közben kétszer megismételjük, hogy szép fényes legyen. Sötétsárgára sütjük. 

[embed]https://www.facebook.com/KoBEfott/videos/1800767800046520/[/embed]

Diós beigli, a másik

A másik, mert glutén-, cukor- és tejtermékmentes. Sok változat készült már, az utóbbi években ez. Amíg nem lehetett kapni gluténmentes zabpelyhet vagy zabpehelylisztet, sokkal többet kellett mókázni a jó állag elérése érdekében, de abban volt a kihívás. :)

Hozzávalók:

Hozzávalók:

  • 20 g kókuszzsír
  • csipet só
  • 20 g útifűmaghéj
  • 100 g zabpehely megdarálva
  • 30 g barnariszliszt
  • 20 g kókuszliszt
  • 30 g eritirit
  • fél tk. szódabikarbóna
  • 1 ek. almaecet
  • 2 tojás
  • 70 g meleg víz

Töltelék:

  • 120 g darált dió
  • 40 g eritrit
  • kevés a tej helyett víz

A tészta hozzávalóit összegyúrtam, állni hagytam, történetesen most egy egész éjszakát, de 10 perc is elég. Két részre osztottam, kinyújtottam, megkentem a töltelékkel, felcsavartam, és ugyanúgy többször is megkentem tojással, mint a hagyományos változatot. 

Almás rétes, avagy az Apfelstrudel Gefühl

Almás rétes, avagy az Apfelstrudel Gefühl

Almás rétes, avagy az Apfelstrudel Gefühl

Vannak ízek, illatok, tárgyak, fények, amelyek elindítják az asszociációt, előhoznak régi emlékeket, tán általunk személyesen meg sem élt érzéseket, hangulatokat, amelyek valahogy mégis ott vannak, mélyre elásva, talán a családi tudatban. Csipkekesztyű és legyező, kalapdoboz és sétabot, békebeli (száztojásos) sütemények kézzel írott receptjei megsárgult papíron, römikövek csörgése egykori vasárnap délutánokon, amikor más volt még az idő folyása, mást jelentett az utazás, a távolság és a "messze". 

Milyen lehetett akkor utazni, innen a "sarokból", egészen Bécsig? Talán most sem különbözik annyira, a sarokból nézve. Mert mintha ugyanazt szeretnéd látni, ugyanazt kapni Bécstől, mint amit anno a kalapdobozzal és sétapálcával utazók, még akkor is, ha már nem hordár cipeli a bőrkoffert, és nincs portalan kalucsni, csak hátizsák és bakancs. Néha elég ehhez a fahéjas alma és a friss sütemény illata, és akkor kicsit megáll az idő, odaül szegény sokszor előrángatott Proust a madeleine-jével, és útjukra indulnak a régi történetek a sétapálcákról és virágos kalapokról. 

Meg aztán, az sem elhanyagolható szempont, hogy idén ősszel évek óta nem látott almaterméssel ajándékozott meg a természet, így aztán folyik a tobzódás, az almához is almát eszünk, de ha nem, akkor legalábbis almalével öblítjük le. 

És egy csipet a marosvécsi Kemény-kastélyból. 

Hozzávalók:

Tésztához:

  • 250 g zabpehelyliszt
  • 20 g eritrit
  • 1 tojás
  • 3 dkg vaj
  • 1 dl víz
  • 1 csipet só

Töltelékhez:

  • 50 dkg alma
  • 1 teáskanálnyi őrölt fahéj
  • egy marék apróra vágott dió
  • 1 fél citrom leve
  • 20 g eritrit

Az almát nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük, meglocsoljuk citromlével, hogy ne barnuljon meg (annyira), állni hagyjuk, kicsavarjuk, majd hozzákeverjük az eritritet és a fahéjat. Tulajdonképpen édesítés nélkül is jó, eleve a gyümölcsöket édesíteni kicsit értelmetlen. Az eredeti rétes almáját persze párolni kellene, de hőkezelésből bőven elég a sütés. Belekeverjük a diódarabokat is. A tésztát összegyúrjuk, majd kinyújtjuk maximum 5 mm vastagságúra. Eloszlatjuk rajta az almás tölteléket, majd szorosan feltekerjük. Sütés előtt megkenjük tojással, majd ezt közben még megismételjük, amíg egy tojás elfogy. Kb. 25 percet sütjük közepes lángon. (össz. kb. 235 g CH)

Ribizlis pite

Ribizlis pite

Ribizlis pite

Utószezon. Nem csak nyárból, hanem a nyári gyümölcsökből, ribizliből is az. Mielőtt még a bogyós gyümölcsök helyét átvenné a körte, szilva és szőlő, játsszunk még nyarat egy kicsit! 

Hozzávalók:

Pitetésztához:

  • 150 g zabpehelyliszt
  • 25 g eritrit
  • 1 tojás
  • 75 g vaj

Krémhez:

  • 125 g tejszínes vajkrém/krémsajt
  • 30 g eritrit
  • két marék ribizli

A pitetészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd a jól kivajazott kerámia piteformát kibéleljük vele. Az vajkrémet összekeverjük az eritrittel, a 10 percig elősütött alapra öntjük, majd rászórjuk a jó sok ribizlit. Kb. 2 percig sütjük. (össz. kb. 130 g CH)

Kalotaszeg - A havasalji Felszeg

Kalotaszeg - A havasalji Felszeg

Kalotaszeg - A havasalji Felszeg

Első rész itt.

Kalotaszeg magasabban fekvő, havasalji területei, a Vigyázó lábánál elterülő részek alkotják a Felszeget, a tulajdonképpeni Kalotaszeget.



Az Alszeg és Nádasmente lankák között hullámzik, itt a falvakat éles tarajú dombok választják el egymástól. Égbenyúló, fekete-fehér templomtornyainak a Nyugati-szigethegység vonulatai adnak hátteret.





Központja a sajnos főleg cigánypalotáiról ismert Bánffyhunyad a gótikus református templomával. A Sebes-Körös-menti Körösfő a Kolozsvár-Nagyvárad főútvonalon található, így könnyű útba ejteni. Főutcája már kezd kissé zsibvásárrá alakulni, de a kínálatot a kereslet hívta életre, így a helyiek szinte nem vádolhatók az idegen áruért. Bánffyhunyad felől érkezve baloldalt, a dombtetőn magasodik a 18-19. századi református (ezt a későbbiekben kár is megjegyezni, itt szinte kivétel nélkül minden templom - nagyon - református, ahogy a helyiek is) temploma.















Érdekes, hogy a helyi templomok megjelenését sokkal inkább a „kalotaszegiség”, mint a korstílus határozza meg. Többségük gótikus, bár a körösfőinél az ablakok fölött megjelennek a barokkos stukkódíszek. Jellemzőjük a négy fiatornyos torony. A fiatornyok eredeti jelentése az volt, hogy a település pallosjoggal bír, de a falvakban már csak díszítőelemként jelennek meg, illetve a négy evangélistát jelképezik. A kalotaszegi templomok jellegzetessége az egyszerű, fehér falakon ülő fekete alul díszített, deszkamellvédes tornácú, meredeken emelkedő zsindelyes fatorony, amely a szász erődtemplokkal teszi őket hasonlatossá. Mennyezetük és a kórus mellvédjének kazettái növényi motívumokkal gazdagon díszítettek. Többségük a 18. században készült és Umling Lőrinc alkotása. A mennyezetről lógó furcsa valami a búza friss kalászával beburkolt lámpa, amely a jó termést hivatott biztosítani.

A körösfői templom éppen zárva (2014-ben), így irány tovább Kolozsvár felé az első bal letérőig, és onnan Magyargyerőmonostornak. A falunévtáblán kétnyelvű felirat, de hát a Mănăstireni túl rövid lenne, ha nem dupláznák meg. Csak miheztartás végett…

A falu nevét a Gyerő nemzetségtől és az egykori ciszterci, majd bencés kolostortól kapta. Gótikus temploma a 15. században, tornya és várfala a 18. században épült. Jellegzetesek a faragott kő elemei: a gótikus támpillérek látszó sarokkövei, a torony ikerablakainak oszlopai és sarokkövei, a hajó oldalán található rozetták, a gótikus ablakok.


2014

2018











2014

2018

Bejárata fölött románkori szőlőindás lunetta áll.





Szintén a románkori múltat idézi az elfalazott félköríves ajtókeret.



A déli oldal falfülkéiben románkori szobrok bújnak meg: egy oroszlános sírkőtöredék, a sárkánnyal küzdő Szent Mihály arkangyal és a Kalotaszegi Madárleány, avagy az egyik főbűnt ábrázoló Bujaság.







A szobrok fölött a környéken egyedülálló napóra mutatja az időt, avagy mutatná, ha a felhők nem ragaszkodnának négy év elteltével is a helyszínhez. A környéken körülnézve látható, hogy a faragványokhoz hasonló, sárgás színű sziklák bújnak elő a hegyoldalakból.  A templom 2014-ben viharvertnek tűnik, a falon sok helyen látszanak az ázás nyomai. Ezeket azóta jórészt rendbe hozták, és a zsindelyt is kicserélték. Különlegesek a kórust tartó madaras oszlopok és az elmaradhatatlan Umling-féle festett kazetták.















A hajó belső falában beépítve látható egy 1536-ból származó kerettöredék.




Megmaradt a reneszánsz sekrestyeajtó, melyen 2014-ben belépve további érdekességekre bukkantunk egy lecserélt mellvéd-kazetta, faragott kövek és egy régi toronygomb képében.





2018




2014








És hogy miért kék a magyargyerőmonostori írásos terítő? Netán helyi jellegzetesség vagy a liturgiához lenne köze? Ugyan! A tiszteletes a kéket szereti és punktum. :)







A puszta hátú dombok közt érünk a völgyi fák közt megbújó Magyarvalkóra, első alkalommal még aszfaltmaradványokkal tarkított úton, így a falu akkor nagyon eldugott, minden háta mögötti benyomást kelt. Talán a gyülekező viharfelhők és az úttal nehezen birkózó autó is rásegít az akkori pánikhangulatra. A vakolat 2014-ben diszkréten omladozik, a cinterem zsindelyfedése is foghíjas, sehol egy lélek, aki beengedne, és hát az egyre vészjóslóbb mennydörgés…















Ehhez képest 2018-ban már igen betyár kis út vezet a faluba (2015-ös változás), és - mint kiderül - több út is vezet a templomhoz és nem mindenik oly horror. A templom körül munkások végzik szokásos tevékenységüket, értsd: épp pihenőt tartanak. Restaurálás zajlik nagy erőkkel, a tetőt már kijavították, a talajvíztől átnedvesedett lábazati vakolatot leverték, a kőfalak épp száradnak.  A gótikus boltozatú, faragott záróköves szentélyt kívülről támpillérek erősítik. 16. század közepi tornya más arányú, alacsony és zömök testvére a nyúlánk gyerőmonostorinak.





Szólnak is, hogy a munkálatok miatt csak kívülről lehet megnézni az épületet. Igen, de kívülről egyszer már megvolt… És az ajtó is nagyon nyitva, meg senki sehol. Ahogy az lenni szokott, a legjobb helyekre nem egyszerű a bejutás, de minimum tiltott. A valkói templom kazettái a környék legszebbjei közé tartoznak. A berendezés színében itt is a kék szín a hangsúlyos.















Aztán persze menni kell, mert jaj, mi lesz, ha meglát a főnök. Minden bizonnyal valóban közeledik, mert a munkások hirtelen heves munkába fognak. Jobb lesz továbbállni Kalotaszentkirály felé. Már csak azért is, mert a gyanútlan áldozatra már szemfüles nénik leselkednek teljes jószándékkal és eladó portékával.

A mai Kalotaszentkirály a korábbi Kalotaszentkirály és Zentelke falvak egyesülésével jött létre. Bár a vidék valóban a nyugalom szigete, nevének eredetét ne a távolkeleti vallásban keressük, sokkal inkább egy Zaon vagy Zam nevezetű, Kalota nemzetségbeli atyafi környékén.





Temploma gótikus eredetű, de már nem sok jelét mutatja. Leginkább a sarkokon megjelenő kváderkövek jelzik a korát. Kazettás mennyezete is egészen friss, 1991-ben készült.











Innen aztán visszakanyarodhatunk északnak Bánffyhunyad felé, vagy pedig a délen hívogató hegyek irányába vezető úttalan utaknak, az őt körülvevő alföldből és dombvidékből kiemelkedő Nyugati-szigethegység irányába.

Kalotaszeg - Barangolás Nádasmentén

Kalotaszeg - Barangolás Nádasmentén

Kalotaszeg - Barangolás Nádasmentén

A Kolozsvártól nyugatra elterülő, Bánffyhunyad központú Kalotaszeg (Székelyföldhöz hasonlóan) az erdélyi tömbmagyar területek egyike, népművészetének értékét elsőként fedezték fel még a 19. század végén. A kalotaszegi népviselet, iparművészet, majd Kós Károly révén az építészet is széles körben ismertté vált, az Erdélyt járók majdhogynem kötelező stációjává. Szinte túlságosan ismert ahhoz, hogy bátran, és mindenféle adatokat felvonultatva írjon róla az utazó, legyen inkább egy négy évet átfogó impresszió.

Minek köszönheti Kalotaszeg a gazdagságát és az ebből adódó cifra viseletét, tárgyait, házait? Úgy mondják, többek között az alföldihez képest zordabb (de a csíkihoz nem hasonlítható) időjárási körülményeknek. A kalotaszegiek kétszer arattak: előbb az Alföldön vállaltak munkát, amiért szép bért kaptak, majd mire a hűvösebb időben a saját gabonájuk beérett, haza is értek. Így aztán nem csak pénzt és (az akkori viszonyokhoz mérten) „világlátottságot” hoztak magukkal, hanem az alföldi cifra szűrök motívumait is.


A jellegzetes kalotaszegi tájat éles gerincű hegyek, dombok alkotják, a helyi emberek valamikor ezeken a gerinceken közlekedtek, így sok autóút ma is ezek nyomvonalán vezet. A Kalotaszegi-medence fölött a Vigyázó (Vlegyásza)-hegység őrködik a maga 1836 méterével. A régiót több kisebb tájegység: Felszeg, Alszeg és Nádasmente alkotja.
Kolozsvárról nyugat felé indulva elsőként Nádasmente falvai közül ejtsünk útba néhányat. Ez mind idei zsákmány

Az első a főúttól jobbra, a Méra-patak mentén elnyúló azonos nevű zsákfalu. A kertek alatt csordogáló, hangulatos patak sokat láthatott. (Saját kép helyett ez most a Csűrfesztivál képe, ha már azt is látta a patak.)


Úgy mesélik, az 50-es években „kivetkőzött” (azaz már nem népviseletben járó) lányok a patak partján osontak haza Kolozsvárról, hogy szájára ne vegye őket a falu. Hogy ez alatt a hatvan év alatt még mi mindenből sikerült kivetkőzni, azt hűen tükrözi a falvak képe. A leromlott épített és természeti környezet pedig az ott élő emberek lenyomata. De ez csak zárójel… A patak mellett folydogál az a bizonyos népdalbeli mérai csorgóvíz.
A finoman emelkedő dombok ölében megbújó, szalagtelkes faluban a soros udvarok a jellemzők. Megjelennek a fűrészelt, pávafarkos oromfalú, tipikusan kalotaszeginek mondott házak.

Érdekesség, hogy ez a díszítés csak a 19. század végén, a 20. század első évtizedeiben terjedt el, addig a kalotaszegi házak nem mutattak nagy eltérést például a mezőségiekhez képest. Először háromszögű, áttört mintás faelemekkel díszítették az oromfal sarkait, majd ez az előreugró rész félkörös formát ölt. Gyakori a pávafarkos motívum vagy Ádám és Éva megjelenítése.

Az áttört minták oromfalra eső árnyjátéka a fényviszonyoktól függően állandóan változva megkettőzi a mintát. Szinte hihetetlen, hogy a sok munkát adó, önfenntartó vidéki élet mellett az egykor élt embereknek mégis maradt energiájuk és igényük a szépre, és mit tudtak létrehozni olyan egyszerű „anyagokból”, mint a fa és a fény játéka.

Ő itt épp egy új magyargyerőmonostori ház

A kalotaszegi faragott kapuk nagy hasonlóságot mutatnak a székelykapukkal, de ugyanígy a máramarosiakkal is.

A rendelkezésre álló azonos alapanyagok és táji adottságok hasonló logika mentén születő építészeti megoldásokat követeltek meg. Nem annyira az etnikai hovatartozás, mint az emberek életvitele és az helyi adottságok határozták meg a végeredményt. Az eltérés leginkább a díszítőmotívumokban jelenik meg.
Méra 13. századi gótikus, református templomának ajtókeretei megmaradtak, ahogy egy freskó-részlet is előbukkan.

 


A központi útelágazástól északra áll egy oszlopos, terméskőlábazatú, régi kúria képét mutató épület, amely igazából egy Kós Károly által tervezett tejcsarnok.

De nem akármilyen, hanem bivalytejnek való, a bivaly lévén Kalotaszeg (és Szilágyság) jellegzetes állata, ami/aki a megélhetéshez szükséges tejet adta. Ezért van Mérán Bivalymúzeum is.
Ha a főúton tovább haladunk nyugat felé, a csúnya egeresi gipszfeldolgozó gyártelep után elérjük Egeres falut, ami önmagában nem különösebben szép, de ha elég alaposan keressük, megtaláljuk a 16. század második felében épült Bocskai kastély romjait.

Jelenlegi állapotát elnézve hihetetlen, hogy szinte a 20. század közepéig még lakták. Az omladozó falak közé merészkedve a bodzabokrok alól még előbukkannak a faragott reneszánsz ablakkeretek, a boltíves pincék.

Érdekes birtokviszonyokat találunk: valaki gyakorlatilag az udvarához kerítette a kastélyt, szinte egybefolyik a zöldségeskerttel, így aztán sosem tudhatja az ember, mikor találja szembe magát a birtokukat vélten jogosan védő házőrző kutyákkal vagy öregasszonyokkal. Csak a két legveszélyesebbnél maradva…
Az Egeres fölötti dombon magasodik a románkori református templom.

Szentélye már gótikus, ahogy csúcsíves ablakkeretei is. A bejárat mellé egy domborműves, feltételezhetően római sírkövet építettek be.
Kalotaszeg már nem lehet meg Kós Károly neve nélkül, ahogy ő sem lehetett meg Kalotaszeg nélkül. Sztána már az Alszeg része. Kós Károly Varjúvárát autóval ne keresd, nem úgy lett az kitalálva.

Vonattal jöjj, aztán a faluval pont ellentétes irányban, kissé dél felé fel a sáros úton, ahogy az építtetője is tehette valamikor, miután beleszeretett ebbe a gazdálkodásra nem alkalmas, dombos, erdős zugba, és hirtelen felindulásból megvette, hogy előbb nyaralót, majd családi házat építsen ide a családjának. Az érzelmi okokat félretéve (mert a vidék gyönyörű, és mert az akkor még csak jövendőbeli Kósné Balázs Ida a közeli Türén lakott) a stratégiában most sem találhatunk kivetnivalót, miszerint Sztána a Budapestet Brassóval összekötő vasútvonal mentén félúton található, a nagyvároshoz, Kolozsvárhoz viszonylag közel, de mégis tisztes távolságban. Így aztán a Varjúvár egyszerre van a semmi közepén (térerő egy fikarcnyi sem), de a mindenség közepén is. A sínek és az ösvény mellett pedig nevetnek a virágok.


A friss reggeli harmaton érkezőt már várja a vár szépen gondozott udvara, elől sövénykerítéssel és fakapuval, hátul pedig az erdőbe vész a telekhatár.

Mindennek megvan a helye, az utolsó üldögélős farönknek, vízelvezető fölötti átlépő kőnek.

Az 1910-ben épült Varjúvár megkérdőjelezhetetlenül tájba illő. Alul kő, felül fa, nem nehéz párhuzamot vonni a szűkebb és tágabb erdélyi környezettel.

Kós Károly végzettsége szerint építész volt, emellett író, grafikus, könyvkiadó, tanár, politikus. Könyveit maga illusztrálta, és olyan érzéssel írt a tájról, amely nem volt szülőföldje, de otthona lett, hogy írásait olvasva az építészete is más megvilágításba kerül és érhetőbbé válik. És amire figyelmeztet, semmit sem veszített időszerűségéből, sőt!
„Vidám és fiatal volt ez a havas ezer és ezer esztendő óta. Kifogyhatatlan volt és jóságos. Így tudta ezt minden: emberek és állatok, vizek és mezőségek és a véghetetlen, nagyságos erdőségek: a nyírfaerdők és a bükkösök az aljban, a fenyvesek fenn a hegyen és a fenyőnél is feljebb az ormokon a görcsös ágú, kesernyés gyantás gyümölcsű gyalogfenyő-rengetegek. A medve nem győzte legelni a málnát és áfonyát, a farkas nem tudta kipusztítani a nyulat és őzet, a barna barátkeselyű lomhára hízott, zsírosra a fenyőrigó meg a siketfajd, és kövér pisztrángot halászott a róka. Zsendüléstől hóhullásig sűrű fűben legelt a juh meg a marha és a ló, s télire annyit kaszálhatott az ember, amennyit csak bírt a dereka. Vidámak és bőségesek voltak a vizek, akik itt születtek, és innen futottak le a messze világba, ahol az emberek verejtékezve túrják és kínozzák ezt az öreg földet. (…)
Jól van ez így – gondolták az emberek, és igazuk volt. Mert ahogy az erdővágó balta és a fűrész mind beljebb és beljebb ette magát a havasba, és mind több és több gatter hasította sivítva a gerendát, deszkát és lécet, annál több pénz került a havasi ember markába, amit helyben ügyesen el is költhetett a fűrészek boltjában mindenféle portékára és a kocsmákban pálinkára, amitől vidáman dalol az ember és gyönyörűség az élete.
Jól van ez így – gondolták az emberek, és nem vették észre, hogy a havas, ez az ezer és ezer esztendők óta egyformán fiatal havas, lám: idősödik. Régi ifjú vidámsága, mosolygós orcája megkomolyodik, zsugorodik rajta a régi élet, és kopik: soványabb a fű, a vizek apadnak, és források szikkadnak el, de szaporodik az omlás és a vízmosás, és a lesuvadt föld alól mind sűrűbben üti ki magát a kopasz kőszikla, mint dögből a csont, ha a keselyű lerágta róla a húst.” (Kós Károly: A havas, 1930)
Most vissza a Varjúvárhoz. Egy ilyen méretű épület egy tömbben, egy szinten elterülve teljesen más képet mutatna, mint tagolva. Így alakulnak ki a kis zugok, kuckók. Benne van a havasi szállások képe, a szebeni tornyok, Erdély egész népi építészete és a román stílus formái, legalább az ajtó félkörívében.

Bár, ahogy mondják, Kós Károly feleségének, Balázs Idának, nem volt nagy öröm itt élni, távol mindentől és mindenkitől, a vastag kőfalak között, apró ablakok mögött, egyedül igazgatni a gazdaságot és nevelni a gyerekeket, amíg férje hol az utolsó osztrák-magyar király koronázását tervezte Budán, hol Isztambul építészetét kutatta a háború alatt. Idealizálni nem érdemes. Szinte sikerül a torony helyiségeibe is bekukkantani, de talán majd legközelebb. A tulajdonviszonyok bonyolultsága miatt az épület nem látogatható.
Az ösvényen tovább haladva elérünk a szintén Kós-tervezte Szentimrei-villához, ahol ma vendégház működik, bár túl nagy tolongás itt nincs, mindenki autóval szeret hajtani a küszöbig.


Így aztán a gondnok és felesége a közeli hegyek bebarangolásával és kézműveskedéssel múlatja az időt.
Mondják, télen is gyönyörű itt, a semmi és minden közepén. Sár helyett a tiszta fehérség.

Sokszínű Mezőség

Sokszínű Mezőség

Sokszínű Mezőség

Mezőség (is) Erdély egyik soknemzetiségű tájegysége, ahol jól érvényesültek a kulturális kölcsönhatások. Nagyjából a Dés, Beszterce, Marosvásárhely és Torda által meghatározott vidéken terül el, elég csak végig szemlélni ezt az Erdély más, erdős-hegyes tájaihoz képest kopár dombok alkotta vidéket, hogy lássuk, miért „Mezőség”. Sokfelé látszik a fű alól kiütköző sárga, agyagos föld, a domboldalak suvadása.

Ez a vidék egyszerre egy interetnikus népi kultúra és az erdélyi nemesi családok ősi fészkeinek gyűjtőhelye. Mezőségbe épp csak a nyugati határvonalán belekóstolva (a Dés-Szamosújvár-Bonchida-Válaszút vonalon) már ugyanígy kirajzolódik az említett sokszínűség. A vonatok (még) járnak azzal a (már) csak pár vagonnal, relatív pontossággal és relatív tisztán, hogy megengedően fogalmazzunk.

Az első megálló Dés, az egykori, mai megyék sorából már kikopott, Szolnok-Doboka vármegye központja. Mezőség mindig sókitermelő hely volt, erre utal a szomszédos Désakna neve is.

Maga Dés egy szebb napokat is látott polgárváros képét mutatja, a legtöbb épületre ráférne a gondoskodás, az utcaképet és látványt pedig csak tovább rontja a kábelrengeteg.

Annyi bizonyos, hogy a városban bármikor lehetne nemzeti ünnepet vagy karácsonyt tartani, a kellékek kéznél vannak.

Legfőbb látványossága a 15. századi református templom, amelynek gótikus boltozata egy 17. századi tűzvész során beomlott, ekkor kapott kazettás mennyezetet.

A reformáció idején a templom hol katolikus. hol református vagy épp evangélikus volt. A karzat kazettáinak festése a kalotaszegi kazettás mennyezetek „atyjának”, Umling Lőrincnek nevéhez fűződik.

Désen jelentős zsidó közösség élt a második világháborús elhurcolásukig, és sokat tettek a város fejlődéséért, üzemeket, gyárakat, könyvkötészetet működtettek. Erre utal a nagy méretű, 20. század elején épült zsinagógájuk.

A képet csak színesíti a ferences templom és kolostor, a rendre jellemző kerengő-kolostorkert-összekötő folyosó kialakítással, a görög-katolikus és az ortodox templom.

Désről gyorsan tovább, mert Szamosújváron már várnak az örmény katolikus templomot nyitó súlyos kulcscsomóval.

A Déstől alig 15 kilométerre fekvő Szamosújvár vagy Armenopolis neve elválaszthatatlan az őt alapító örményektől, akik vallásuk miatt Moldvába, majd onnan a tatár támadásoktól való félelmükben előbb Erdély keleti területeire (Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz), majd a belsőbb területekre települtek. Kísérőm arról mesél, hogy aztán az elmúlt száz évben ki merre vándorolt tovább, és meg is adja a választ: talán a vérükben lehet valami, ami egyre nyugatabbra hajtja őket. Ha így folytatják, visszaérnek Örményországba. Persze, csak idő kérdése…

A város névadója és előzménye a Fráter György által építtetett 16. századi vár volt, ahol ma börtön működik. Az örmények a 18. századtól virágoztatják fel, miután Apafi Mihály fejedelem letelepedési jogot ad nekik (lásd Csíkszépvíz esetét). Így jön létre Kelet-Közép-Európa első megtervezett, és egész Európa egyetlen barokk szerkezetű és arculatú városa. Azaz az örmények „vonalzóval húzták meg” az egymásra merőleges utcák hálózatát.

Forrás: Mapire

A faragott ablak- és ajtókeretes, barokk motívumokkal díszített, magas kőkapuk által őrzött örmény házak ma is állnak. Jellemző a kék szín használata.

A város fontos műemléke a 18. században épült barokk örmény katolikus templom, melyet  szinte szó szerint hét lakat alatt őriznek, de nem is véletlenül. 

Az egyik mellékoltár képkerete színezüst, amit az elmondottak szerint azért nem tisztítanak, hogy kevésbé legyen csábító. Nem is rossz indok a takarítás elhalasztására. :)

Egy másik mellékoltáron magyar szent királyokat ábrázoló szobrok állnak. A megrendelő közösségnek az volt a kérése, hogy a királyokat ugyan magyaros ruhában, de örmény arccal ábrázolják, és meg kell hagyni, az alkotónak sikerült is teljesítenie az óhajt.

A főoltárral szemben, a nyugati fal belső oldalán egy nagy óra látható, állítólag azért, hogy a „bűnös” kereskedéssel foglalkozó, a papjuk hosszas dorgálását hallgató örmények figyelmeztethessék őt, hogy az idő pénz, ideje befejezni a prédikációt.

A főkapu mellett mártírokat ábrázoló, faragott kőszobrok állnak, amelyek a templomot valamikor körülvevő kovácsoltvas kerítés kőoszlopait díszítették, és csak nehezen sikerült őket megmenekíteni.

A templom fő nevezetessége a Rubensnek tulajdonított oltárkép, amely a mellékkápolnában látható, viszont az új álláspont szerint Joachim von Sandrart amsterdami német festő munkája. Állítólag a szamosújvári örmények I. Ferenc császártól kapták, mivel az uralkodó nem tudta visszafizetni a tőlük felvett kölcsönt. Mikor az örmény küldöttség ezt a képet választotta, a császár megpróbálta őket lebeszélni róla, mivel ő is igen kedvelte, de nem járt sikerrel. Így került a festmény Szamosújvárra, de a főoltárra kicsinek bizonyult. A képet a kommunizmus idején a kolozsvári múzeumban őrizték, majd a 90-es években került vissza eredeti helyére.

Érdekes még az örmény színekkel és növényi motívumokkal díszített faltestés.

A Salamon-templom volt az örmények első temploma, nevét építtetőjéről kapta. Több korstílus is megmutatkozik rajta, így a tornyon átvezető főkapu keretezése késő-gótikus, míg a két oldalán barokk szobrok állnak.

A ferencesek templomát épp renoválják, de picit azért be lehetett kukkantani.

A múzeum épülete az impozánsabb örmény házak egyike, árkádos belső tornáccal és az Atlaszok által tartott kapuzatával, udvarán hanyag eleganciával elszórt faragott kőtöredékekkel.

Irány tovább Bonchidára. Vonattal? Ugyan már, a járatot törölték, szerencsére a vasúti pénztáros, aki látszólag nem is érti, mit keres valaki egy olyan városban, amit nem is ismer, eligazít busz-ügyben.

Bonchidán a főúttól még laza 3,5 km a Bánffy-kastély, de ezért a látványért többre is képes lehet az ember. Útközben feltűnik a politikai korrektség remek példája a rendelő kétnyelvű feliratával. Kicsire nem adunk, jól van az úgy…

A 13. századi, románkori eredetű református templom omladozó kapuján hívogató felirat.

A neogótikus katolikus templom sem rossz látvány.

Maga a Bánffy-kastély „Erdély Versailles”-a és egyik leglátványosabb műemléke, nem hiába ad helyet helyreállítási szaktáboroknak, az Épített Örökség Szakképző Központnak, előadásoknak. Na meg esküvői fotózásoknak, amint ez a portástól megtudható, mikor röpke másfél perc beszélgetés után magánéleti témák iránt nagy érdeklődést mutatva felhívja a figyelmet a tóban (és melegben) kókadozó 1 db. hattyú szolgáltatásaira.

A kastélyt 1652-ben kezdte építeni Bánffy Dénes, majd később reneszánsz stílusban bővítették, aztán barokk stílusban átalakították. Kertjét Schönbrunn és Versailles ihlette, melyet a 19. században angolparkká rendeztek.

Belépő fejében mindent bebarangolhatunk, amit nyitva találunk: az udvart, a romos épületszárnyakat, az Electric Castle fesztiválhoz kialakított pihenőhelyeket.

A négy kerek sarokbástyás épületegyüttes két kisebb szárnyát már restaurálták, egyikben már kávézó működik.

Az U alakú főépületben és a patkó alakú barokk bővítéshez kapcsolódó szárnyban éppen dolgoznak a tábor ideje alatt. Ebben a bővítésben kaptak helyet az istállók, ennek középtengelyében található a főkapu is, tetején mitológiai szobrokkal és urnákkal.

Aki információt keres róla, az könnyen talál is, talán még annyit, hogy utolsó tulajdonosa gróf Bánffy Miklós külügyminiszter, író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, a budapesti Opera intendánsa, igazi polihisztor, aki kor- és eszmetársával, Kós Károllyal együtt ügyködött azon, hogy 1918 után mentsék a menthetőt, és fenntartsák az erdélyi magyar kulturális életet. Legfontosabb írása a háromkötetes Erdélyi történet, amely az író alteregójának életén keresztül mutatja be az első világháborút megelőző utolsó, békésnek mondott 10 évet. Jó ismerőjeként joggal bírálja az erdélyi és magyar arisztokráciát, akik mintha nem akarták volna észrevenni a közelgő változásokat, őket okolja a háború után kialakult helyzetért és veszteségekért. A könyvben megelevenednek a ma is látható helyszínek, a mezőségi és kalotaszegi táj, Kolozsvár, Budapest.

Ahogy az lenni szokott, a kastély 20. századi sorsa talán felülmúlt minden korábbi megrázkódtatást. 1944-ben a kivonuló német csapatok felgyújtották. A kommunizmus alatt volt TSZ központ, „kőbánya”, forgatási helyszín (ami alatt a hatás kedvéért felgyújtották), fáit eltüzelték, parkját letarolták, mert más társadalmi osztály, nemzet múltja nem érték, hanem eltörlendő, kínos folt.

A jelenlegi helyzet viszont bíztató, bár a munka csak kis lépésekben halad.

Válaszút nincs messze Bonchidától, a mezőn átvágva igazán csak egy ugrás lenne (néhány kilométer), de az úton sziesztázó kutyáknak nem tetszik az ötlet, így marad az aszfaltos út.

Válaszút a mezőségi népi kultúra központja, köszönhetően Kallós Zoltánnak. A dombon álló, tornyos Kallós-kúria és a néprajzi gyűjtemény látogatható, csak éppen időben oda kell érni, bár az épület kívülről is érdekes, különösen a friss bővítéssel együtt.

Az út túloldalán, kicsit lennebb ereszkedve, kovácsoltvas kerítés mögött bújik meg a 18. században épült barokkos, manzárdos, rizalitos Bánffy-kastély vagy udvarház.

A művészi tevékenységet is folytató Bánffy Ádám átépíttette a 19. század közepén, és műtermet is működtetett benne. Maga faragta berendezést, a faburkolatokat. Bútorai az 1878-as párizsi világkiállításon is szerepeltek. Most csak a kapuig lehet elmerészkedni, onnan már ugat egy nem túl barátságos kutya, semmi nem utal arra, hogy szívesen veszik a hívatlan látogatót. Azért még érdemes egy mezei úton megkerülni az egykori kastélyparkot, ha másért nem, akkor azért, hogy lássuk, mostanra dzsungel lett belőle.

És ha Válaszút, akkor mezőségi muzsika.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=gWgc_2kXlmU[/embed]

Közben elered az eső, aztán már szakad, a „hivatalos” menetrend sem túl bíztató...

...de végül befut a vonat Dés felől és siet is tovább, vissza Kolozsvárra.

Kolozsvár, a kincses- avagy az örök második

Kolozsvár, a kincses- avagy az örök második

Kolozsvár, a kincses- avagy az örök második

„Senki soha hivatalosan tán ki nem mondotta a száján, és semmi hivatalos írás ki nem hirdette, de Kolozsvár Erdély fővárosa száz és száz évek óta a mai napig.” (Kós Károly, 1934)

És ez ugyanígy igaz ebben a pillanatban is. Mert ott szuszog a sokévszázados múlt és ott buzog a megállíthatatlan jövő az ország második legnépesebb városában, amit időről időre illik meglátogatni, ahogy az fővároshoz méltó.  Kolozsvár egyike volt az „erdőn túli” vidék hét erődített várának (Beszterce, Kolozsvár, Nagyszeben, Brassó, Medgyes, Szászsebes, Segesvár), amelyeket a szász telepesek hoztak létre, virágoztattak fel, és közülük egyedül Kolozsvár vált később kimondottan magyar várossá, anélkül, hogy jelentőségéből veszített volna. Örök második maradt a Budapesttel (vagy épp Pest-Budával) folytatott versenyben, és mintha minden kontextusváltozás dacára most is ebben a "majdnem főváros" létben lebegne. 

Bár ez csak a térképet bogarászva szembeötlő, a városszerkezetben ma is jól megfigyelhető a római város merőleges, hozzávetőlegesen észak-dél és kelet-nyugat irányú utcaszerkezete.

Az erre ráépülő középkori városnak így más a hangulata, mint Nagyszeben vagy Segesvár szűk és kacskaringós utcáinak, és a tájékozódás is egyszerűbb. Ez persze nem jelenti azt, hogy a város utcáit a mai forgalomhoz méretezték, ezért a kolozsvári dugó és parkolóhely-hiány már szinte legendás és rettegett, ahogy a forgalmi szabályok nem-betartása is. Így aztán hiába az alkalmanként egy órán keresztül ingyenes közösségi kerékpár, a Cluj Bike, ha közben az életedet félted.

A város, szép korából és történelmi jelentőségéből kifolyólag, bővelkedik a látnivalókban. Ahogy minden esetben, igazán itt is a céltalan csatangolás és szemlélődés során „vehető be” a város igazán, mint ponttól pontig rohanva, de most haladjunk a város szívéből, a Fő tértől kifelé.

A valamikori Nagypiacon áll a város jelképe, a gótikus Szent Mihály templom, előtte a Fadrusz János által készített Mátyás király emlékmű. Ami nem életnagyságú. :D (14 év körüli gyerek kérdezi: „Ekkora lova volt?” Az apai válasz: „Fiam, ez szobor!”)

A hír, hogy a templom restaurálás miatt nem látogatható, valótlannak bizonyul. Története tulajdonképpen Erdély újkori históriája kicsiben, hiszen volt az unitáriusoké, majd az ellenreformáló császári erők révén ismét a katolikusoké lett. Fegyverrel, persze.

Egyik érdekessége a nem szimmetrikusan elhelyezett nyugati főkapu. Mindig ugyanolyan érdekes és mindig ugyanolyan gótikusan aszimmetrikus, ezért minden alkalommal muszáj lefotózni.

A Fő téren álló nem tobzódó barokk Bánffy-palotában a múlt század közepe óta a Szépművészeti Múzeum működik. Homlokzatát idén kezdték felújítani, így nem sok látható belőle. A homlokzatot díszítő szobrok témája az építtető Bánffy György gubernátor szabadkőműves voltára utalhatnak.


Az unitárius templommal szemben áll a frissen felújított unitárius püspöki ház, a Vallásszabadság Háza.

Az kapubejáró jobb oldalán beépített ajtókeret német felirata szerint Das Haus stech in Gottes Gevaldt 1595 azaz „Isten hatalmában e ház”. A sors iróniája, hogy a Petrus Daumen házát lebontották, az ajtókeretet többször is átköltöztették.

A Fő tértől északra, a Mátyás király utcán haladva előbukkan a nevezett uralkodó szülőháza, ahová nem árt időben érkezni, hogy bebocsátást nyerjen a látogató.

A Klastrom utcán tovább haladva eljutunk a ferences templomhoz és kolostorhoz, amely faragott gótikus ablak- és ajtókeretekben bővelkedik, és meghökkentően piros…

Cím: Kábelkompozíció, háttérben gótikus mérműves ablakkal

Balra fordulva a domborművekkel díszített Karolina-oszlophoz érünk.

A Fő tértől délkeletre áll a város másik jelképes szakrális építménye, a Farkas utcai református templom, ami a kisebb méretével, egyszerűbb felépítésével és világosabb belső terével sokkal barátságosabb, mint a téren álló testvére.

Restaurálása 2015-ben ért véget. Nyáron minden szerdán koncerteknek ad helyet. Miután az ide-oda csatolgatások folytán Kós Károly építészként kevesebb lehetőséget kapott, főként restaurálási munkákban vett részt, így a Farkas utcai templomon is dolgozott. Ha első látásra más nem is, a kovácsoltvas lámpák elárulják.

A református templomtól csak egy ugrás a Szabók bástyája, amely a várfal kevés megmaradt részleteinek egyike.

Innen pedig szépen látszik az időtlen idők óta épülő görög-katolikus templom, melyet a százéves évfordulóra sem sikerül befejezni.

A Házsongárdi temetőben két okból is érdemes sétálni: mert sok nevezetes személy sírja található is, és mert egyszerűen csak szép. De honnan ez a furcsa név? Valami kertnek kell lennie, és tényleg: feltételezik, hogy a szász Haselgarten (mogyoróskert) vagy a Hasengarten (nyúlkert) elnevezésből származik.


Ha egyre nagyobb ívben kerüljük a Fő teret (na nem valami ellenszenvtől vezérelve), tőle keletre találjuk a Kós Károly tervezte református Kakasos templomot. Bár látogatni csak az istentiszteletek alkalmával egyszerű, a templomkertbe könnyű bejutni, mivel egyben egy rendelő bejárata… A Kósra jellemző románkort idéző formák, kalotaszegi motívumok és madaras kilincsek, kerítés.

És ami még Kolozsvár:

Egy utolsó pillantás a Fellegvárból Kolozsvár történelmi központjára és az egész, hatalmasra terebélyesedett városra. A Vauban-típusú erődöt Giovanni Visconti, a császári csapatok hadiépítésze tervezte, ebből ma már csak néhány kapu áll.

Kolozsvár a dombosan hullámzó Mezőség és a hegyek lábánál fekvő, élesebb gerincű vonulatok közt elterülő Kalotaszeg metszéspontja, a sokféle kultúra, hagyomány és ember találkozási pontja, mindennek a közepe. Bármely irányba folytatjuk innen az utunkat, egymástól különböző és egyedi világba érkezünk.

Barackos sajttorta

Barackos sajttorta

Barackos sajttorta

A nyári torták már csak ilyenek: legyen sok krém, illatos gyümölcs, és árnyékos kert a falatozáshoz. A feketeribizlis sajttorta ezúttal barackkal és glutén- és cukormentes változatban készült. 

Hozzávalók: 

Az alaphoz:

  • 50 g zabpehelyliszt
  • 25 g zabpehely
  • 30 g puha vaj
  • 1 ek. eritrit
  • fahéj

A krémhez:

  • 250 g natúr krémsajt/vajkrém
  • 60 g tejföl
  • 50 g eritrit
  • 2 tojás
  • 10 g nyílgyökérliszt
  • 2 ek. citromlé

A tetejére 1 őszibarack felszeletelve

Az alap hozzávalóit összegyúrtam, majd egy sütőpapírral bélelt 18 cm-es kapcsos forma aljába tettem. Kb. 15 percig elősütöttem, közben elkészítettem a krémet, amelynek minden összetevőjét mixerrel összekevertem, majd mehetett is az alapra. 40 percig sütöttem egy másik tepsibe helyezve, mert a krém kifolyik a kapcsos formából. A tetejét jó lefedni alufóliával vagy sütőpapírral, hogy ne égjen meg, amíg a belseje is átsül. Kihűlés után barackkal és mentalevéllel díszítettem. (össz. 58 g CH)

Ratatouille, avagy a mesebeli lecsó

Ratatouille, avagy a mesebeli lecsó

Ratatouille, avagy a mesebeli lecsó

Eddig egy filmet emlegettem, mint meghatározó vizuális-főzős élményt: ez a 2000-es Chocolat volt. A főzés: mágia! Olyan "semmiből valamit"-dolog. A másik hasonlóan maradandó film a 2007-es Ratatouille (L'ecsó), amelynek mottója "Főzni bárki tud!" Azaz a főzés: játék! Olyan játék, amihez nem kell egyéb, mint kísérletezőkedv, kíváncsiság (hogy mi sül ki belőle), az a bizonyos "freestyle", no meg néhány jó hozzávaló. Egyszóval a főzés sokkal több lehet, mint a mindennapi ebéd előteremtésének nyűgje. Így dobta fel a szürke, esős napot a Ratatouille Remy-jének (igen, a patkány) színes lecsója, főleg így, a frissen szedett cukkini-csemetékkel és a májusi kakukkfűvel. 

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=3YG4h5GbTqU[/embed]

Hozzávalók:

Alsó réteghez:

  • 1 pohár paradicsomszósz
  • 1 kápia paprika
  • 1 vöröshagyma
  • olaj
  • só, bors
  • kakukkfű
  • 3 babérlevél

Felső réteghez:

  • 1 cukkini
  • 1 vinete  (padlizsán)
  • 1 zsenge tök
  • 2 nagy paradicsom

Olívaolaj és chili, vagy chilis olívaolaj

Az alsó réteghez az olajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát, majd hozzátöltjük a paradicsomszószt, fűszerezzük. Közben a paprikát szeletekre vágjuk, a belső részükkel lefelé fordítva, alufóliára fektetve 15 percig sütjük, majd letakarjuk, hogy gőzben maradjon, aztán lehúzzuk a héját. A paprikát apróra vágva belefőzzük a szószba. 

A felső réteghez való zöldségeket vékony, pár mm-es karikákra vágjuk. Egy hőálló tálat meglocsolunk olívaolajjal, megszórjuk chilivel, vagy egyenesen a chilis olajjal kenjük ki (olaj spray, ha van). Beletöltjük a szószt, majd a felkarikázott zöldségeket körben rárakjuk. A tetejét meglocsoljuk olívaolajjak, megszórjuk sóval, borssal, kakukkfűvel, majd 40 percig lefedve sütjük/pároljuk a sütőben. A végeredmény persze messze nem úgy néz ki, mint a filmben, de amíg nem egységes átmérőjű szabvány-zöldségek mászkálnak a világban (és addig van jó dolgunk, amíg nem), addig nem is fog. :) 

Rebarbarás-barackos morzsasüti és egyéb kerti jóságok

Rebarbarás-barackos morzsasüti és egyéb kerti jóságok

Rebarbarás-barackos morzsasüti és egyéb kerti jóságok

A rebarbara már felhasználásért kiáltott, így lett belőle morzsasüti, őszibarackkal vidámítva. Közben érik már a málna, ribizli is szedésre érett, és a zöldségek közt is indul a buli, főleg cukkini-téren. Pár négyzetméter mikrovilág. 



Hozzávalók:

  • 400 g tisztított, felkockázott rebarbara
  • 2 őszibarack
  • 100 g zabpehelyliszt
  • 50 g aprószemű zabpehely
  • 40 g eritrit
  • 100 g vaj
  • dió

A rebarbarát a piteformában lefedve egy kevés vízzel együtt pároltam, majd mikor megpuhult, rátettem a felkockázott barackot is. A párolás alatt összegyúrtam zabpehelylisztet, az eritritet és a vajat, végül hozzáadtam a zabpelyhet is, majd irány a hűtő, hogy utána jól rá lehessen morzsolni a gyümölcsök tetejére. Közepes lángon kb. 25 percet sütöttem, amíg a morzsa picit pirulni nem kezdett. A tetejére egy jó marék darabokra törti diót szórtam. (össz. 140 g CH)

Finn rebarbarás lepény (raparperipiirakka)

Finn rebarbarás lepény (raparperipiirakka)

Finn rebarbarás lepény (raparperipiirakka)

A rebarbaráról a régi, kertben töltött nyarak jutnak eszembe. Amikor az óriás leveleket napernyőként használtuk, vagy sátrat építettünk belőlük, a szárát pedig felaprítottuk, és készen is volt a játék-kompót. A rostjait pedig össze lehetett fonni, kötelet készíteni belőle. A kánikulai délutánokon pedig a lesötétített, hűvös szobában jól esett a fahéjas-szegfűszeges kompótot kanalazni a kívül zöld, belül fehér tálból egy jó történet mellett. 

Régen kimerült a rebarbara felhasználása a kompótban, azóta viszont kipróbáltuk már pitében, morzsasütiben, most pedig ezt a finn lepényt kissé átalakítva. 

Hozzávalók:

Tésztához:

  • 150 g vaj
  • 40 g eritrit
  • 1 db tojás
  • 180 g barnarizsliszt és 20 g konjak liszt vagy 180 g zabpehelyliszt
  • 1 tk szódabikarbóna

Krémhez:

  • 300 g felkockázott rebarbara
  • 50 g eritrit
  • 2 dl kókuszkrém
  • 1 db tojás

A tészta hozzávalóit összegyúrtam. Ha barnarizslisztet használunk, azért van szükség a konjak lisztre, hogy ne legyen morzsálódó a tészta. Egy kerámia piteformát jól kivajaztam, majd kibéleltem a tésztával. 10 percig elősütöttem, majd rászórtam a rebarbarát, rátöltöttem a krémet, és újabb 25-30 percig sütöttem. 

 

Nyárindító tekergés Felcsíkon

Nyárindító tekergés Felcsíkon

Nyárindító tekergés Felcsíkon

Nyárelő, napforduló, Szent Iván-éj, és egy régen volt pipacsos búzamező emléke. Ez éppen elég ok arra, hogy útnak induljunk, és végigkerekezzünk Felcsík egyik legszebb (ha nem a legszebb…) útján.

Az útvonal Zsögöd – Taploca – Somlyó – Pálfalva – Delne – Borzsova – Szépvíz – Cibrefürdő, majd vissza.

A mai várost tulajdonképpen Pálfalva előtt hagyjuk el, majd a falu központjából észak-nyugatra tartva (úgy érzésre…) rátalálunk a Delne felé vezető, idén aszfaltozott útra. Autós forgalom semmi. Ezúttal Delnén nem állunk meg, ahogy megtettük tavaly, a Csűr vendégháznál. (Igen, ez itt a reklám helye!)

Delnéről kiérve – az út során egyetlen alkalommal – keresztezzük a főutat, azon bringázni nem lenne egy életbiztosítás. A távolban már látszik az évszázados fák társaságában álló Keresztelő Szent János-templom, amely a tatárjárásban elpusztult valamikori Tordafalvához tartozott, majd Csicsó és Delne közös temploma volt.

A csíki templomokra jellemzően kőkerítés veszi körül, rajta az „E ZEN KERITÉS JOVITATOT 1865-BE.” Ha már a kerítés is „zen”, akkor csak jó hely lehet, érdemes beljebb kerülni.

A harangozó/gondnok ott lakik a templom melletti házban, így szinte bármikor bejuthatunk, és még idegenvezetést is kapunk mellé.

A gótikus templom a 15. század második felében épült, ebből a korból származnak az ajtókeretei és az egy kőből faragott szentségtartója. A déli bejárat fölött freskó látható.

A templom különlegesége, hogy bár katolikus, mégis kazettás mennyezete van, mely 1673-ban készült. Elsőre azt gondolhatjuk, hogy nem zárható ki, hogy a készítés idején épp nem katolikus volt az építtető közösség, de a központi részen megjelenő Szűz Mária ábrázolás mégis emellett szól. A kazettákon az erdélyi virágos reneszánsz stílusában és annak természetre nyitó szemléletmódjának megfelelően ábrázolták a környező mezők vadvirágait. Analógiaként felsorolható az énlaki unitárius vagy a gelencei katolikus templom mennyezete.

A templom másik értéke az 1675-ben készült reneszánsz szárnyasoltár. Az 1673-as zsögödi szárnyasoltár 2015-ös restaurálása során előbukkanó eredeti festéssel feltűnő hasonlóságot mutat, mintha testvérek volnának, és egyazon kéz munkája lenne.

Az orgonát a gyergyói örményektől vásárolták meg a 19. század első felében, koncerten is szépen szól.

A templomkertben álló, 1780-ból származó fogadalmi keresztet egy pestisjárvány emlékére állították. Alsó részét négy különböző életfa ábrázolás díszíti, a kereszt egyik oldalán a szokásos, elnagyolt népi Jézus-ábrázolás, de ha bekukkantunk mögé, a hátsó részén egy aranyos Máriácskára bukkanhatunk.

A templomtól északi irányba indul a Vásárút, Csíkszereda létrejötte előtt ennek legmagasabban fekvő pontján, a Vásárkapunál tartották a felcsíki falvak vásárait. Érinti Rákost, Madarast, és egészen Karcfalváig vezet. Pipacsos búzamezők között tekerünk tovább Borzsováig, ott betérünk a faluba.

Neogótius temploma 1930 után épült, úgyhogy ennél érdekesebb a 18-19. század fordulójáról származó Szent József-kápolna és a mellette álló öreg akácfa.

A Vásárúton haladunk tovább Csíkszépvízig. A Moldvából Gyimesen át érkező örmények az 1600-as évek közepén Apafi Mihály fejedelem engedélyével telepedtek le a faluban. Élénk kereskedelmet folytattak a későbbiekben. A Moldvában vett, majd itt felhizlalt marhákat egészen Bécsig hajtották, hogy ott aztán jó áron eladják. Orbán Balázs 1860 körül megállapítja, hogy Szépvíz sokkal városiasabb képet mutat Szeredánál, köszönhetően az intenzív örmény jelenlétnek. Innen költöztek be Csíkszeredába, aztán szépen egyre tovább. Úgy mondják/mondjuk, hogy mindenkinek van legalább egy örmény őse, csak legfennebb még nem tud róla. :)

Ha Szépvíz, akkor víztározó, bár ezúttal nem arra indulunk.

Az örmény temető mellett jobbra indul egy földút Cibrefürdő felé. A Csiga-patak mellett található borvízforrásos, kiépített népi fürdő felé ismét mezőkön, dombokon vezet az út, és van jó sok mély pocsolya és sár, lehet cipelni a biciklit, árkon átemelni, csak hogy érdekesebb legyen.

A 2009-es iskolai szaktábor alatt kiépített pihenő- és tűzrakóhelyeknek már nyoma sincs, pedig tényleg négy teljes napig fűrészeltünk és hordtuk a követ.

A faépítészet legalább nyomtalanul eltűnik.

A visszaút ugyanott vezet, csak Taplocát hagyjuk ki, hogy a somlyói templomtól ereszkedjünk vissza a városba.

Túrós-zabpelyhes-gyümcsös pite (Anyasüti)

Túrós-zabpelyhes-gyümcsös pite (Anyasüti)

Túrós-zabpelyhes-gyümcsös pite (Anyasüti)

Ez most azon ritka alkalmak egyike, amikor más művével ékeskedem. Rövid időn belül már másodszor készült el, először áfonyával, majd meggyel. Eredeti recept innen

Hozzávalók: 

  • 40 dkg félzsíros tehéntúró
  • 4 db tojás
  • 4 ek joghurt
  • 8 ek aprószemű zabpehely
  • 3 ek. cukor
  • 4 csepp vanília kivonat
  • meggy, feketeáfonya vagy más bogyós gyümölcs
  • vaj (a kikenéshez)
  • 1 ek zabkorpa

A tojásokat egy tálba öntjük, villával kicsit felverjük. Belemérjük a többi hozzávalót, jól összekeverjük, 15 percet pihentetjük. A sütőt bemelegítjük, egy 22 cm-es piteformát kivajazunk, megszórjuk zabkorpával, a tésztát a formába öntjük, elsimítjuk, és 30-35 percig sütjük. 

 

Szecesszió Világnapjára

Szecesszió Világnapjára

Szecesszió Világnapjára

Szecesszió, Art Nouveau, Modern Style, Arts and Crafts, Jugendstil, Tiffany style, stile floreale

Mindent beborító virágok és átszövő indák, kovácsoltvas lépcsőkorlátok, hajtincsek, Mucha nőalakjai, Klimt bizánci mozaikokat idéző festményei, Tiffany-lámpa, Lechner Ödön, Gaudí, Kós Károly. A szecesszió nem csak egy stílusirányzat, hanem egy teljesen új világkép, amely a múlt század fordulóján szembeszegül a már megújulni nem tudó historizmussal és eklektikával. Hadat üzen a derékszögnek, a természet felé fordul, éljenek az organikus formák! Az építészet és az alkalmazott művészetek együttműködése jellemzi, az iparművészet fellendülése. Minden részletre különleges hangsúlyt fektetnek, az ablakkeretektől a lámpákon át a bútorokig, megteremtve a kor sajátos miliőjét. A korszak sokszínűségét és gazdagságát példázzák az egész Kárpát-medencében fellelhető, a szecesszió jegyében készült, de egymástól mégis eltérő, regionális stílusjegyeket magukon viselő épületek.

Az új anyagok és szerkezetek megjelenése, a vidéki polgárság életének megváltozása, a mezővárosok városiasodása, kor gazdasági fellendülése és a nemzeti stílus keresése kedvezett az új típusú alkotások megjelenésének. Az új technikák és a népművészetből táplálkozó formanyelv ötvözetéből született egy új stílus. 

Mivel a szecessziót a „Nagy Háborúval” lezártnak tekintik, így a kort jellemző viszonyokból kiindulva, tegyünk egy majd 3000 km-es körutat az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén, a szecessziót követve, a teljességre és a „legekre” való törekvés legcsekélyebb igénye nélkül.

Nemcsak az ismert és nagyméretű épületek lehetnek érdekesek, minden városnak megvan a maga „virágzó háza”, amire büszke lehet. Az útvonal ezúttal Csíkszereda - Marosvásárhely – Nagyvárad – Kecskemét – Budapest – Sopron – Bécs – Brünn – Lőcse – Eperjes – Kassa – Szatmárnémeti – Csíkszereda.

Csíkszereda, 1902

Vigadó, Csíkszereda, 1904

Városháza, Marosvásárhely, 1908

 

Bolyai Farkas Líceum, Marosvásárhely, 1909

Forrás

Kultúrpalota, Marosváráshely, 1913

Belső képek

Marosvásárhely még:

Fekete Sas Palota, Nagyvárad, 1909

Stern-palota, Nagyvárad, 1905

Városháza, Kecskemét, 1894

Cifra-palota, Kecskemét, 1902

Bérház, Kecskemét

Postatakarékpénztár (Magyar Államkincstár), Budapest, 1901

Bedő-ház (Magyar Szecesszió Háza), Budapest, 1903

Zeneakadémia, Budapest, 1907

Wekerle-telep, Budapest, 1908-1926

Napóleon-udvar, Budapest, 1906

Mai Manó-ház, Budapest, 1894

Kazinczy utcai zsinagóga, Budapest, 1913

Petőfi Színház, Sopron, 1909

Szecessziós Ház, Bécs, 1898

Karlsplatz-i állomás pavilonja, Bécs, 1898

Majolika Ház, Bécs, 1899

Karl Borromäus-Kirche, Bécs, 1911

És még egy kis Bécs


 

Brünn

Állami felsőbb leányiskola, Lőcse, 1913

Bosak Bank, Eperjes, 1923

Savoy Kávéház (Slavia Hotel), Kassa, 1902

Kassa

Kassa, 1912

Pannónia Szálló, Szatmárnémeti, 1902

Csíkszereda, Márton Áron Gimnázium, 1911



Mivel a szecesszió esszenciája az apróságokban rejlik,  legyen a zárszó a szovátai Bernády-villa kapujának részlete.


süti beállítások módosítása