Első rész itt.
Kalotaszeg magasabban fekvő, havasalji területei, a Vigyázó lábánál elterülő részek alkotják a Felszeget, a tulajdonképpeni Kalotaszeget. 
Az Alszeg és Nádasmente lankák között hullámzik, itt a falvakat éles tarajú dombok választják el egymástól. Égbenyúló, fekete-fehér templomtornyainak a Nyugati-szigethegység vonulatai adnak hátteret. 
Központja a sajnos főleg cigánypalotáiról ismert Bánffyhunyad a gótikus református templomával. A Sebes-Körös-menti Körösfő a Kolozsvár-Nagyvárad főútvonalon található, így könnyű útba ejteni. Főutcája már kezd kissé zsibvásárrá alakulni, de a kínálatot a kereslet hívta életre, így a helyiek szinte nem vádolhatók az idegen áruért. Bánffyhunyad felől érkezve baloldalt, a dombtetőn magasodik a 18-19. századi református (ezt a későbbiekben kár is megjegyezni, itt szinte kivétel nélkül minden templom - nagyon - református, ahogy a helyiek is) temploma. 
Érdekes, hogy a helyi templomok megjelenését sokkal inkább a „kalotaszegiség”, mint a korstílus határozza meg. Többségük gótikus, bár a körösfőinél az ablakok fölött megjelennek a barokkos stukkódíszek. Jellemzőjük a négy fiatornyos torony. A fiatornyok eredeti jelentése az volt, hogy a település pallosjoggal bír, de a falvakban már csak díszítőelemként jelennek meg, illetve a négy evangélistát jelképezik. A kalotaszegi templomok jellegzetessége az egyszerű, fehér falakon ülő fekete alul díszített, deszkamellvédes tornácú, meredeken emelkedő zsindelyes fatorony, amely a szász erődtemplokkal teszi őket hasonlatossá. Mennyezetük és a kórus mellvédjének kazettái növényi motívumokkal gazdagon díszítettek. Többségük a 18. században készült és Umling Lőrinc alkotása. A mennyezetről lógó furcsa valami a búza friss kalászával beburkolt lámpa, amely a jó termést hivatott biztosítani.
A körösfői templom éppen zárva (2014-ben), így irány tovább Kolozsvár felé az első bal letérőig, és onnan Magyargyerőmonostornak. A falunévtáblán kétnyelvű felirat, de hát a Mănăstireni túl rövid lenne, ha nem dupláznák meg. Csak miheztartás végett…
A falu nevét a Gyerő nemzetségtől és az egykori ciszterci, majd bencés kolostortól kapta. Gótikus temploma a 15. században, tornya és várfala a 18. században épült. Jellegzetesek a faragott kő elemei: a gótikus támpillérek látszó sarokkövei, a torony ikerablakainak oszlopai és sarokkövei, a hajó oldalán található rozetták, a gótikus ablakok.
2014
2018
2014
2018
Bejárata fölött románkori szőlőindás lunetta áll. 
Szintén a románkori múltat idézi az elfalazott félköríves ajtókeret. 
A déli oldal falfülkéiben románkori szobrok bújnak meg: egy oroszlános sírkőtöredék, a sárkánnyal küzdő Szent Mihály arkangyal és a Kalotaszegi Madárleány, avagy az egyik főbűnt ábrázoló Bujaság. 
A szobrok fölött a környéken egyedülálló napóra mutatja az időt, avagy mutatná, ha a felhők nem ragaszkodnának négy év elteltével is a helyszínhez. A környéken körülnézve látható, hogy a faragványokhoz hasonló, sárgás színű sziklák bújnak elő a hegyoldalakból. A templom 2014-ben viharvertnek tűnik, a falon sok helyen látszanak az ázás nyomai. Ezeket azóta jórészt rendbe hozták, és a zsindelyt is kicserélték. Különlegesek a kórust tartó madaras oszlopok és az elmaradhatatlan Umling-féle festett kazetták. 
A hajó belső falában beépítve látható egy 1536-ból származó kerettöredék. 
Megmaradt a reneszánsz sekrestyeajtó, melyen 2014-ben belépve további érdekességekre bukkantunk egy lecserélt mellvéd-kazetta, faragott kövek és egy régi toronygomb képében.
2018
2014
És hogy miért kék a magyargyerőmonostori írásos terítő? Netán helyi jellegzetesség vagy a liturgiához lenne köze? Ugyan! A tiszteletes a kéket szereti és punktum. :) 
A puszta hátú dombok közt érünk a völgyi fák közt megbújó Magyarvalkóra, első alkalommal még aszfaltmaradványokkal tarkított úton, így a falu akkor nagyon eldugott, minden háta mögötti benyomást kelt. Talán a gyülekező viharfelhők és az úttal nehezen birkózó autó is rásegít az akkori pánikhangulatra. A vakolat 2014-ben diszkréten omladozik, a cinterem zsindelyfedése is foghíjas, sehol egy lélek, aki beengedne, és hát az egyre vészjóslóbb mennydörgés… 
Ehhez képest 2018-ban már igen betyár kis út vezet a faluba (2015-ös változás), és - mint kiderül - több út is vezet a templomhoz és nem mindenik oly horror. A templom körül munkások végzik szokásos tevékenységüket, értsd: épp pihenőt tartanak. Restaurálás zajlik nagy erőkkel, a tetőt már kijavították, a talajvíztől átnedvesedett lábazati vakolatot leverték, a kőfalak épp száradnak. A gótikus boltozatú, faragott záróköves szentélyt kívülről támpillérek erősítik. 16. század közepi tornya más arányú, alacsony és zömök testvére a nyúlánk gyerőmonostorinak. 
Szólnak is, hogy a munkálatok miatt csak kívülről lehet megnézni az épületet. Igen, de kívülről egyszer már megvolt… És az ajtó is nagyon nyitva, meg senki sehol. Ahogy az lenni szokott, a legjobb helyekre nem egyszerű a bejutás, de minimum tiltott. A valkói templom kazettái a környék legszebbjei közé tartoznak. A berendezés színében itt is a kék szín a hangsúlyos. 
Aztán persze menni kell, mert jaj, mi lesz, ha meglát a főnök. Minden bizonnyal valóban közeledik, mert a munkások hirtelen heves munkába fognak. Jobb lesz továbbállni Kalotaszentkirály felé. Már csak azért is, mert a gyanútlan áldozatra már szemfüles nénik leselkednek teljes jószándékkal és eladó portékával.
A mai Kalotaszentkirály a korábbi Kalotaszentkirály és Zentelke falvak egyesülésével jött létre. Bár a vidék valóban a nyugalom szigete, nevének eredetét ne a távolkeleti vallásban keressük, sokkal inkább egy Zaon vagy Zam nevezetű, Kalota nemzetségbeli atyafi környékén. 
Temploma gótikus eredetű, de már nem sok jelét mutatja. Leginkább a sarkokon megjelenő kváderkövek jelzik a korát. Kazettás mennyezete is egészen friss, 1991-ben készült. 
Innen aztán visszakanyarodhatunk északnak Bánffyhunyad felé, vagy pedig a délen hívogató hegyek irányába vezető úttalan utaknak, az őt körülvevő alföldből és dombvidékből kiemelkedő Nyugati-szigethegység irányába.
