Gyergyó pályázott… és nyert, mégpedig Európai Területi Együttműködési Program (Urbact) kiírására reagálva, amelynek célja a fenntartható városfejlesztés, a közösségi értékek felkarolása a városlakók által szervezett programok révén. Horvátország, Lengyelország, Olaszország, Finnország, Spanyolország és Magyarország mellett Romániát Gyergyószentmiklós képviseli a projektben.
„Bejön?”, tették fel a kérdést a szervezők a Bejön?! Nyitunk a városra névre keresztelt program keretében, amelyet a hagyományos Örmény Művészeti Fesztivállal egyidőben tartottak meg, nem véletlenül, hiszen a főtér régi házainak megnyitásával az örmény épített örökség került középpontba. Intézmények és magánszemélyek is megnyitották kapuikat az érdeklődők előtt, így olyan terekbe nyerhettünk betekintést, amelyek a hétköznapokban zárva vannak a kíváncsi szemek elől. „Szeretnénk, ha minél több házlakó, tulajdonos „igen” válasza után, a városlakók is igennel válaszoljanak és a porták, udvarok megnyitása által, kölcsönösen nyissunk egymás fele is, a közösségiség és az együvé tartozás jegyében” – írták a szervezők.
Ezek után nem volt kérdés, hogy a mi válaszunk is „igen” lesz, és megyünk, amint tudunk. :) Már nagyon hiányzott a felfedezősdi, a zárt ajtók mögé való kukucskálás. Az érkezéshez először el kell indulni ugye, az sem utolsó szempont, ha nem túl későn. Ahhoz, hogy mindent részletesen felfedezzünk, a házaktól a vásáron át az előadásokig, egy teljes napra lett volna szükség, de a tizenegy nyitott épületből így is sikerült hatot megnéznünk az esti városi séta előtt.
Gyergyó főtéren már az első pillanatban feltűntek a térképpel a kezükben portyázó csapatok, illetve a műemlék épületekhez kapcsolódó rejtvényt fejtegetők népes tábora, ami már indulásból jó hangulatot teremtett.
A kisváros főterén nem nehéz megtalálni a szecessziós városházát, amelynek most a tornyához is felkapaszkodhattunk. De nem ám csak úgy egy lépcsőn, hanem a padláson keresztül. A padlás pedig magaslati hely, majdnem olyan jó, mint egy torony vagy egy hegycsúcs, szóval csak jó lehet. :) A drótháló némiképp csökkenti a kilátás élvezeti értékét, de azért szépen belátható a főtér.
Néhány pókhálóval és pár fotóval gazdagabban a következő épület felé vesszük az irányt, a Szabadság tér 23 számhoz, ahol ma pártszékház működik. A teraszról most közelebbről is szemügyre vehetjük az épület organikus, szecessziós díszítéseit.
Következő megállónk a Vákár fivérek háza a Gábor Áron utca 2 szám alatt. A városi legenda szerint az építtető Vákár László szerencsejátékon (a család leszármazottja szerint viszont kötvényben) nyerte az építkezéshez szükséges pénzösszeget, majd az 1901-től kezdve felépült a ma látható eklektikus emeletes ház. A Vákár fivérek Csemege Bor Fűszer Nagykereskedése 1874-től az 1948-as államosításig működött, mint még olyan sok, hasonló sorsra jutott vállalkozás.
Ez után a Szabadság tér 12 szám alatt álló épületbe tértünk be. Van némi kontraszt a már felújított (bár sokszor túlságosan „élére vasalt”) épületek és szomszédjaik között…
Vele szemben áll a Szabadság tér 8 szám alatt található, a múlt század fordulóján épült Merza ház, ahol méterárú kereskedés működött.
Ma hátsó szárnyaiban több család lakik, illetve itt működik a Larix Stúdió építésziroda is. Ők is nyitottak a városra, mégpedig egy üvegtetővel. :)
Az utolsó ház, amely még belefért az időbe, a Márton Áron utca 4 szám alatti, 1810-ben épült Ákoncz-Kövér ház, amelynek homlokzatán a tipikus szamosújvári örmény házak két típusa is visszaköszön (erről itt). Az udvaron örmény ételek receptjeit böngészhetjük, de még egy kis maradék dápdász-paszulyt is kapunk.
Este hat órától indul a Köllő Miklós építész által vezetett városi séta, amely során a városról, az örményekről és a helyi viszonyokról is sok érdekességet tudunk meg, miközben eljutunk a városházától az örmény plébániáig.
Miért pont itt telepedtek le az 1600 években Moldva felől érkező örmények? (erről korábban itt) Gyergyószentmiklóson már akkor is több mesterember élt, mint a környező más településeken, így egy nyitottabb, ideálisabb közeg fogadta az újonnan érkezőket. Ugyanakkor Moldvában bizonytalanabbá válik az élet a fanarióta uralkodók alatt, amely a kereskedéssel foglalkozó örményeknek nem kedvez, így a biztonságosabb és nyugodtabb Erdély felé veszik az irányt, az eredeti örmény nevek mellett hozzák magukkal a román vagy eredeti örmény ragadványneveiket, mint például a Vákár (văcar – tehenész), Kabdebó (cap de bou – ökörfejű), Patrubány (patru bani – négy pénz), vagy Dajbukát (dai bucata – adj egy darabot). Talán ennek a határhoz közeli letelepülésnek köszönhették a későbbiekben a gazdagságukat, amelynek része lehetett a csempészet is, de az adódó lehetőségek kiaknázása egész biztosan. Már csak azért is, mert ugyanaz a név Moldvában Zaharia, Erdélyben Zakariás volt. Évente többszázezer marhát hajtottak Bécs felé. A hosszú útnak több állomása volt, a moldvai marhákkal az Alföldre leérve hosszabb pihenőt tartottak, amely során újra feltáplálták a marhákat. Ennek az élénk kereskedelemnek az Osztrák-Magyar Monarchia és a Román Királyság közti vámháború vetett véget az 1890-es években. Kézdivásárhely – Kanta is ekkortól kezdett elszegényedni. Ennek köszönhető, hogy a kereskedelem miatt alföldi-székelyföldi kétlakiként élő örmények gazdagabb rétege már nem is költözött vissza Székelyföldre.
A székelyek nem kimondottan örültek az új szomszédságnak, így kezdetben csak bérbe adták a házaikat az örményeknek, illetve megtiltották a kútásást, ami nagy érvágás lehetett a marháikat itt szállásoltató örményeknek. Az 1800-as évek elején viszont leég a város, és az örmények megépítik a szamosújvári mintára épülő, de egyszerűbb, parasztbarokk (igen, ezen a vidéken még a barokk is él abban az időben) kőházaikat, amelyekből mára már csak néhány maradt meg. Az erzsébetvárosihoz mérten keskenyebb szamosújvári utcafrontok könnyebben voltak adaptálhatók a székelyföldi telekszélességhez. A kapu volt a biztos elem, ez adta meg az utca egységességét és karakterét, a mellette maradó telekszélességgel gazdálkodva alakult ki, hogy hány ablakos lett a homlokzat. Mostanra a kapuk nagy részét lebontották. A szekér keskenyebb volt, mint a fát szállító teherautó. Az örmény házak oldalán sok helyen még láthatók a kőkapuk lebontása után maradt sebhelyek. A kapuk hiányában az utcakép is csorbult.
Érdekesség, hogy míg Gyergyó inkább Szamosújvárral, Szépvíz Erzsébetvárossal ápolt mélyebb kapcsolatokat.
A város mai főtere az 1800-as évek második felében még szinte beépítetlen volt, ez után kezdődött a városiasodás folyamata, amelynek velejárója volt az 1900 körüli telekspekuláció. Érdekes módon az új, adminisztratív épületeket nem a korábbi főtéren helyezik el, hanem egy külön téren, ahol megépül a gimnázium, a kórház. A gimnázium érdekessége, hogy a központi épületrész hangsúlyosan kiemelkedik homlokzatból, így optikailag beleilleszkedik a távolabb fekvő főtér utcafrontjába. (Hadd lássák a Csík felől érkezők, hogy tud ez a Gyergyó! :D Amúgy is jellemző volt az egymáshoz közeli kisvárosokra ez az egészséges versengés, és sok esetben ez motiválta a fejlődésüket, urbanizálódásukat.) Jól láthatóan kirajzolódik, hogy míg a Szabadság tér eklektikus vagy szecessziós stílusban épült vagy átépült házai az urbanisztikai rendelkezéseknek köszönhetően azonos párkánymagasságúak, a mai Márton Áron utca örmény házai viszont nem illeszkednek ilyen szabályrendszerbe.
A házak sarkának díszítése, azaz kváderezése, amely a házakon csak egy sorban, a katolikus plébánia épületén viszont már díszesebben, két sorban jelenik meg.
Végül elérünk az igazán díszes, eklektikus homlokzatúvá átépített, szecesszióssá alakított kapuval rendelkező örmény katolikus plébániáig, illetve a gyanúsan meghatározatlan időre zárva tartó Tarisznyás Márton múzeumig. Ez utóbbi a valamikori város szélén épült, palotaszerű épület Vertán István háza, amely minden tekintetben kilóg a sorból. Minden sorból. Méretében (az örmény plébániánál nagyobb), stílusában, funkciójában is (tímár műhelyek működtek a földszintjén, miközben ezeket csak a várostól távol lehetett volna létesíteni).
Közben sajnos rengeteg példát látunk arra, hogy hogyan nem szabadna hozzányúlni az épített örökséghez, ha el szeretnénk kerülni a teljes káoszt és értékpusztítást, viszont az ilyen kezdeményezések, mint a Bejön?!, mindenképp reményre adnak okot. Nyissunk a városra mi is, ismerjük meg, fedezzük fel!
