„Senki soha hivatalosan tán ki nem mondotta a száján, és semmi hivatalos írás ki nem hirdette, de Kolozsvár Erdély fővárosa száz és száz évek óta a mai napig.” (Kós Károly, 1934)
És ez ugyanígy igaz ebben a pillanatban is. Mert ott szuszog a sokévszázados múlt és ott buzog a megállíthatatlan jövő az ország második legnépesebb városában, amit időről időre illik meglátogatni, ahogy az fővároshoz méltó. Kolozsvár egyike volt az „erdőn túli” vidék hét erődített várának (Beszterce, Kolozsvár, Nagyszeben, Brassó, Medgyes, Szászsebes, Segesvár), amelyeket a szász telepesek hoztak létre, virágoztattak fel, és közülük egyedül Kolozsvár vált később kimondottan magyar várossá, anélkül, hogy jelentőségéből veszített volna. Örök második maradt a Budapesttel (vagy épp Pest-Budával) folytatott versenyben, és mintha minden kontextusváltozás dacára most is ebben a "majdnem főváros" létben lebegne.
Bár ez csak a térképet bogarászva szembeötlő, a városszerkezetben ma is jól megfigyelhető a római város merőleges, hozzávetőlegesen észak-dél és kelet-nyugat irányú utcaszerkezete.
Az erre ráépülő középkori városnak így más a hangulata, mint Nagyszeben vagy Segesvár szűk és kacskaringós utcáinak, és a tájékozódás is egyszerűbb. Ez persze nem jelenti azt, hogy a város utcáit a mai forgalomhoz méretezték, ezért a kolozsvári dugó és parkolóhely-hiány már szinte legendás és rettegett, ahogy a forgalmi szabályok nem-betartása is. Így aztán hiába az alkalmanként egy órán keresztül ingyenes közösségi kerékpár, a Cluj Bike, ha közben az életedet félted.
A város, szép korából és történelmi jelentőségéből kifolyólag, bővelkedik a látnivalókban. Ahogy minden esetben, igazán itt is a céltalan csatangolás és szemlélődés során „vehető be” a város igazán, mint ponttól pontig rohanva, de most haladjunk a város szívéből, a Fő tértől kifelé.
A valamikori Nagypiacon áll a város jelképe, a gótikus Szent Mihály templom, előtte a Fadrusz János által készített Mátyás király emlékmű. Ami nem életnagyságú. :D (14 év körüli gyerek kérdezi: „Ekkora lova volt?” Az apai válasz: „Fiam, ez szobor!”)
A hír, hogy a templom restaurálás miatt nem látogatható, valótlannak bizonyul. Története tulajdonképpen Erdély újkori históriája kicsiben, hiszen volt az unitáriusoké, majd az ellenreformáló császári erők révén ismét a katolikusoké lett. Fegyverrel, persze.
Egyik érdekessége a nem szimmetrikusan elhelyezett nyugati főkapu. Mindig ugyanolyan érdekes és mindig ugyanolyan gótikusan aszimmetrikus, ezért minden alkalommal muszáj lefotózni.
A Fő téren álló nem tobzódó barokk Bánffy-palotában a múlt század közepe óta a Szépművészeti Múzeum működik. Homlokzatát idén kezdték felújítani, így nem sok látható belőle. A homlokzatot díszítő szobrok témája az építtető Bánffy György gubernátor szabadkőműves voltára utalhatnak.
Az unitárius templommal szemben áll a frissen felújított unitárius püspöki ház, a Vallásszabadság Háza.
Az kapubejáró jobb oldalán beépített ajtókeret német felirata szerint Das Haus stech in Gottes Gevaldt 1595 azaz „Isten hatalmában e ház”. A sors iróniája, hogy a Petrus Daumen házát lebontották, az ajtókeretet többször is átköltöztették.
A Fő tértől északra, a Mátyás király utcán haladva előbukkan a nevezett uralkodó szülőháza, ahová nem árt időben érkezni, hogy bebocsátást nyerjen a látogató.
A Klastrom utcán tovább haladva eljutunk a ferences templomhoz és kolostorhoz, amely faragott gótikus ablak- és ajtókeretekben bővelkedik, és meghökkentően piros…
Cím: Kábelkompozíció, háttérben gótikus mérműves ablakkal
Balra fordulva a domborművekkel díszített Karolina-oszlophoz érünk.
A Fő tértől délkeletre áll a város másik jelképes szakrális építménye, a Farkas utcai református templom, ami a kisebb méretével, egyszerűbb felépítésével és világosabb belső terével sokkal barátságosabb, mint a téren álló testvére.
Restaurálása 2015-ben ért véget. Nyáron minden szerdán koncerteknek ad helyet. Miután az ide-oda csatolgatások folytán Kós Károly építészként kevesebb lehetőséget kapott, főként restaurálási munkákban vett részt, így a Farkas utcai templomon is dolgozott. Ha első látásra más nem is, a kovácsoltvas lámpák elárulják.
A református templomtól csak egy ugrás a Szabók bástyája, amely a várfal kevés megmaradt részleteinek egyike.
Innen pedig szépen látszik az időtlen idők óta épülő görög-katolikus templom, melyet a százéves évfordulóra sem sikerül befejezni.
A Házsongárdi temetőben két okból is érdemes sétálni: mert sok nevezetes személy sírja található is, és mert egyszerűen csak szép. De honnan ez a furcsa név? Valami kertnek kell lennie, és tényleg: feltételezik, hogy a szász Haselgarten (mogyoróskert) vagy a Hasengarten (nyúlkert) elnevezésből származik.
Ha egyre nagyobb ívben kerüljük a Fő teret (na nem valami ellenszenvtől vezérelve), tőle keletre találjuk a Kós Károly tervezte református Kakasos templomot. Bár látogatni csak az istentiszteletek alkalmával egyszerű, a templomkertbe könnyű bejutni, mivel egyben egy rendelő bejárata… A Kósra jellemző románkort idéző formák, kalotaszegi motívumok és madaras kilincsek, kerítés.
És ami még Kolozsvár:
Egy utolsó pillantás a Fellegvárból Kolozsvár történelmi központjára és az egész, hatalmasra terebélyesedett városra. A Vauban-típusú erődöt Giovanni Visconti, a császári csapatok hadiépítésze tervezte, ebből ma már csak néhány kapu áll.
Kolozsvár a dombosan hullámzó Mezőség és a hegyek lábánál fekvő, élesebb gerincű vonulatok közt elterülő Kalotaszeg metszéspontja, a sokféle kultúra, hagyomány és ember találkozási pontja, mindennek a közepe. Bármely irányba folytatjuk innen az utunkat, egymástól különböző és egyedi világba érkezünk.