Alig pár perces vonatozás után érkezem Sepsiszentgyörgyre, ahol gyalogosan a szomszédos Kilyén felé veszem az irányt. Körülbelül 3 km gyalogúttal érhetünk a kilyéni református templomhoz, amelynek kapuja nyitva fogad. Szorosabb ismeretségbe nem kerülünk, de az 1728-ból származó faragott reneszánsz ajtókeretét megmutatja.
Innen letérek a főútról, és nem torony, hanem „tetőiránt” haladva keresem a célpontokat. Nemsokára találok is egy újabb dupla tetős, tornácos házat.
Innen már látszik a feltételezésem szerinti Szilágyi-kúria csúcsdíszes teteje. Információt róla nem találok. Láthatóan itt is termelőszövetkezet székelt, most is teherautók, munkagépek állják körül, megközelíteni is nehéz, illetve itt is kutyával riogatnak.
Vele átellenben, az unitárius templom alatt áll a Székely-Potsa-udvarház, mely valószínűleg tartalmaz még 18. századi részleteket. 1876-ban építették át. Telkét később felosztották, beépítették.
A 2000-es évek elején végveszélyes állapotban volt, 2005-ben Kovászna Megye Tanácsa holland támogatókkal együtt újította fel, azóta fogyatékos gyerekek rehabilitációs központjaként működik, így nem is igen látogatható.
Csonkakontyos duplatetejét teljesen rekonstruálni kellett.
Az út végére marad a 13. századi unitárius templom. A kapun a gondnok telefonszáma, nála a kulcs. Először csak körüljárom a templomot. Ami elsőre látszik, az a románkori templomhajóhoz utólag (1806-ban) hozzáépített torony.
A hajótól délre feltételezhetően a régi, még különálló harangtorony maradványa látható. Északon a valamikori sekrestye csatlakozott a hajóhoz.
Délen a külső falon falképmaradványok láthatók, ilyesmivel csak kevés helyen találkozhatunk, ezek egyike a csíkdelnei Szent János templom.
A gótikus csúcsíves ajtókeret (1497, Erdélyben még javában gótika) és a mérműves ablakok már igazán kíváncsivá tesznek, és miután egy gyors guglizás után megtudom, hogy bent tele van 14. századi falképekkel, már semmi kétség, hogy megéri megkeresni azt a kulcsot.
A telefonba csak annyi mondanak, nem érnek rá, menjek utána, de hogy hová, az már nem derül ki. Már éppen letennék a tervről, és elindulok visszafelé, mikor szembejön egy kulcsot maga előtt tartó néni. Egész véletlenül sikerült jó irányba indulnom, és minden kétséget kizáróan megismertük egymást, ki a kézben tartott kulcsról, ki a telefonról. Csak annyi a kérése, hogy vigyem vissza a kulcsot. Micsoda kár, pedig mindig is szerettem volna egy saját gótikus templomot igazi falképekkel és faragott ablakkeretekkel, itt lett volna a nagy lehetőség. :)
Vissza a templomhoz, fordul a kulcs a zárban. Egy templom vagy egy kastély ajtaját kinyitni valahogy teljesen más érzés, mint amikor egy mai zárban fordul a kulcs.
A kinti forróság után belépve megcsap a hűvösség, csend van és nyugalom.
A padlón burkolatváltás mutatja a 15. században lebontott félköríves záródású szentély helyét.
Az egykori öt mérműves ablakból már csak kettő látható.
Ugyancsak a 15. század végéről származik a szentségtartó fülke és a sekrestye szemöldökgyámos ajtókerete.
A keresztelőmedencét falazóanyagként felhasználva találták meg. A hajót 1801-ben fakazettás mennyezettel látták el, majd az 1802-es Háromszéken nagy pusztítást végző földrengés után a szentélyt is.
Az 1977-es földrengés után annyira megrongálódott, hogy bezárták, és azóta nem is használták. A reformációkor lemeszelt (és így szépen megőrződött) falképeket 2004-2005 között tárták fel.
Az alsó falszakaszon a Passió-ciklus látható, a nyugati és északi fal felső része a Szent László legendát meséli el. Bővebben itt.
Ezután már csak a visszaút van hátra a városig, egy kis chill out Szentgyörgy főterén, aztán irány a vonat. A napi mérleg 20 km gyaloglás és nagyon sok szépség.