Első rész itt.
Sokat megélt betonúton jutunk el Illyefalvára. 1998-ban, még egészen kis koromban jártam itt, amikor frissen restaurálták a vártemplomot és a Séra kúriát. Érdekes ennyi idő után viszontlátni őket, és azt, hogy mennyit változtak azóta a technikák. A Bakó házzal kezdünk, mely 1793-ban épült, jelenleg lakóház. Vakolata hámlik. Barokkos oromfalán padlásablakok és egy falmélyedés látható, homlokzatán pilaszterek és rokokó ablakkeretezés.
A Séra kúria legutóbb még ismerőseink használatában volt, most szinte üres és elhagyatott az épület az akkori élethez képest.
A magasföldszinten iroda működik, a padlástérben pedig irodalomtörténeti múzeum, de kétlem, hogy sokan látogatnák.
A kúria 1812-ben épült elődje helyén. Az eddig látott népies udvarházakhoz viszonyítva egy szinte városi méreteket öltő, barokkos ízlésvilágú, zárt tornácos, manzárdtetős épületről van szó. Érdekesség, hogy a tornác oromfala a felújítás során leomlott, így ma csak a másolatot láthatjuk. A homlokzat vakolatdíszei a 19. szárad végéről származnak.
Utolsó illyefalvi állomásunk a vártemplom.
Kapuja zárva, most sajnos nem érünk rá megvárni, amíg valaki kinyitja, így csak körbejárom a várfalakat.
A nap során harmadszor is áthaladva Szentgyörgyön, Árkost célozzuk meg. A mellékút nem épp kifogástalan, „normális ember nem jön erre”, de valahogy elvergődünk a községig, ahol az út bal oldalán kőoroszlános kapu hívja fel magára a figyelmet.
Nagy kiterjedésű park mélyén áll az 1870-ben épült, neobarokk stílusú Szentkereszty kastély, melyet báró Szentkereszty Zsigmond és felesége, Haller Anna (gróf Kálnoky György özvegye) építtetett a régi udvarház helyén. A 19. század végén átalakításokon ment keresztül. Főhomlokzatán dór oszlopokon nyugvó terasz látható.
A parkban neogótikus kápolna áll.
A kommunizmus ideje alatt a kastélynak szerencsésebb sorsa volt, mint sok más társának, mivel a Ceaușescu házaspár számára tartották fenn, mint vadászkastélyt. Eredeti berendezésének viszont már nyoma sincs, helyette viszont van giccses csempe-tájkép. A kastély jelenleg kulturális központ néven fut, 2015-ben visszakerült örököseihez, helyzete tulajdonképpen máig tisztázatlan.
Az elektromos kapun meglepően segítőkész és felelősségének nagyon is tudatában levő kapus enged be. A kastélyba nem mehetünk be, fotózni elölről nem szabad, oldalról is csak „inkognitóban”, illetve csak szóljunk, ha „a tóban szeretnénk sétálni”. Ilyen könnyen megoldható lenne a dolog? :)
Az Árkosról Sepsikőröspatakra vezető út talán az előzőnél is rosszabb, de a faluba beérve már aszfalton haladunk. A Kálnoky kastélyt először csak a park mélyén pillantjuk meg, innen nézve szembetűnő a változás a korábban látott fényképekhez képest.
Az oszlopos, íves oromfalú tornác meglehetősen jó állapotúnak tűnik. A kapu zárva, így az úton kissé fennebb látott, gyanúsan Kálnoky-stílusú ház felé vesszük az irányt.
Hasonló épületet láttunk a tavaly Miklósváron is a kastély közelében, így reméljük, ott kapunk némi útbaigazítást, esetleg kulcsot. Az udvaron senki, körbejárjuk a házat, amit nem győzök eléggé csodálni. Minden apró részlet a helyén van, múzeum-érzet nélkül.
Végül benyitunk az ajtón, és kis hahózásra előbukkan egy Kálnoky fiatalúr, aki elmagyarázza, hogyan jutunk be a kastély udvarára. Gazdasági épületek között, a lovardán át megyünk, míg elő nem bukkan a kastély. Oldalról szemlélve már felfedi a gyengeségeit, és bizony van neki elég. Tégláig hámlott vakolat, átnedvesedett, romos falak, és a benne működött termelőszövetkezetnek köszönhető sok egyéb sérülés. A kommunizmus alatt egy részében malom is működött.
Az U alakú épület felé a főkaputól fákkal szegélyezett sétány vezet. A kastély elődjét a 16. század második felében Kálnoky Bálint építtette, hozzá tartozott egy gótikus kápolna, mely kriptaként is szolgált. Ez az épület Mihály vajda bejövetelekor elpusztult. A következő udvarházat a török-tatár csapatok dúlták fel. 1670-ben Kálnoky Sámuel egy késő reneszánsz, emeletes, kaputornyos épületegyüttest építtet, melyet a 19. század közepe táján lebontottak, de néhány faragott gerendája ma is megtalálható a kastély fedélszékében.
A mai, egyenes záródású ablakok és pilaszterek által tagolt homlokzatok a 19 század végén jöhettek létre. A Kálnoky címer alatt díszelgő „Világ proletárjai egyesüljetek!” felirat ironikusan hat, már csak azért is, mert végül mindkét rendszer véget ért, a kastély pedig mindkettő hatásait magán őrzi.
A főhomlokzati tornáchoz két oldalról kőlépcső vezet fel. A hátsó homlokzaton is tornác lehetett, még látszanak a gerendák és falak nyomai. Itt látható egy Kálnoky Ádám haláláról megemlékező 1719-es emléktábla.
Talán már nem pusztul tovább, és lassan, de biztosan elindul a felépülés útján.
Visszatérünk a főútra, már csak egy állomás van hátra a Csíkszereda felé: az oltszemi Mikó kastély. Annyi információnk van róla, hogy a főépület jelenleg üresen áll, a melléképületekben pedig fogyatékos gyerekek nevelőközpontja működik. A kapus beenged az udvarra, ahol a gyerekek kezdetleges ostorokkal, kötelekkel játszanak. Nem túl bíztató látvány, még az is megfordul a fejemben, hogy az autóból fényképezek, aztán nyomás innen! Végül kimerészkedünk.
A nagy kiterjedésű épületegyüttest magas kőfal veszi körül, az 1827-ben gróf Mikó Miklós által építtetett klasszicista kastélyhoz fákkal szegélyezett sétány vezet. Manzárdtetős, szimmetrikus épületről van szó, központi tengelyében faoszlopos portikusz.
Jelentős eleme a békét és a háborút megjelenítő falkép-sorozat, amelyet most nem láthatunk.
Falfestmények Forrás
Az ablakon benézve a vadászterem ajtókeretének egy részletét vélem felfedezni.
A kastély vadászterme Forrás
Az épülettől jobbra egy üres medence látható.
Jelenleg Bodok község tulajdonában áll, turisztikai, illetve kulturális rendezvények helyszínének szánják. A 2014-es megvásárlás óta a tetőzetet a tetőablakokkal együtt felújították.
A gyerekek már megszokták a jelenlétünket, kezdenek egyre közelebb merészkedni, így gyorsan továbbállunk.
Vihar készülődik, még épp időben érünk haza.
Felhasznált forrás: Kúriák földje – Háromszék
Save
Save
Save
Save
Save
