Ezúttal ismerős és még nem látott helyekre, a Gyergyói-medencébe visz az út, a tökéletes időjárás is adott a kiránduláshoz.
A felcsíki falvakon keresztül érünk el Gyergyószentmiklósra, de ezúttal nem/sem állunk meg, pedig az 1600-as évektől jelentős örmény hatás alatt álló kisvárost is érdemes megnézni polgárias központjával, barokk templomaival.
Első megállónk a Gyilkos-tó, amely egy természetes torlasztó, 1837-ben keletkezett. Legendája szerint, ahogy a Szent Anna-tó, a Gyilkos- vagy Vörös-tó is egy lánynak köszönhető, és annak, hogy valaki „szívózni” próbált vele. Persze mindkét esetben odaveszett a lány is, ebben a történetben Eszter, de a gonosz elnyerte méltó büntetését, és így kerek a történet. Legenda itt. Ami viszont tény, hogy a tó gyönyörű, főleg annak, akit ennyire vonzanak a tavak, főleg a hegyiek. :) Sajnos a fő jellegzetesség, a vízből kiálló fenyőtörzsek lassan elfogynak.
A háttérben a Kis-Cohárd szikla, amelyet megvizsgáltak és túl keménynek ("zu hart") találtak.
A Békási-szoroson keresztül autózunk tovább. Sajnos a sok kipufogógáz hajlamos megülni a szorosban, és a lárma és tömeg is elég nagy, de nincs kitéve olyan tábla, hogy csak azok jöhetnek, akik képesek legalább 10 percig csöndben ülni és nézni a szépet. Ahogy az lenni szokott a bóvliárusok is ellepik a helyet, szóval ez tipikusan a „szép környék, csak kár, hogy lakott” esete.
A Békási-víztározó mellett haladunk végig. A tó hatalmas, 440 négyzetkilométer, hajózható, 1960-ban hozták létre a Kis-Beszterce vizéből. A háttérben a Csalhó-hegység látható.
Megállunk Borszéken, amely a Wikipédia szerint „Erdély egyik leghíresebb fürdő- és üdülővárosa, turistaközpont”. A 19. század második felében lendült fel a fürdőélet, ekkor épültek az emeletes villák, vált divattá a nyaralás, üdülés. Kialakult a tipikus fürdőhelyi építészet a németes fakeretvázas (Fachwerk) épületekkel, a helyi jellegű faragott díszítmények alkalmazásával keveredve.
Sok ilyen jellegű (romos) épületre bukkanhatunk Tusnádfürdőn is, illetve Hargitafürdő egyes régi épületei is ebbe a kategóriába tartoztak. Jellegzetesek a források fölé épített fa pavilonok.
Borszéknek 30 forrása van, első fürdőháza 1725-ben épült. Minden forrásnak más a vegyi összetétele, íze, más-más panaszra jók. Ha már Borszék és borvíz, kicsit pezsgőbb életre számít az ember, de a források egy része és a borvízkiállítás zárva, pár elkeseredett turista próbál társakat toborozni, hátha akkor kinyitnak valamit. A központ tényleg szép, kockaköves, parkos, frissen rendezett, de a hangulatot mégis a hátteret adó szecessziós épület adja.
Remény szálló és étterem. Született: 1890…
Az épületnek és szomszédjának homlokzata betakarva, ami azt az illúziót kelti, mintha felújítás alatt állna. Közelebb érve kiderül, hogy egyszerűen csak közveszélyes, állapotáért pedig nem a város felel.
Ha másra nem, horrorfilm díszletéül kitűnő lenne, pedig régen szezonnyitó Anna-bálok helyszíne volt. A fafödémek, tetők beomlottak.
Tagadhatatlan, épülnek az új szállók, fürdőházak, de közben ott jár a pusztulás, Borszék pedig lassan megszűnik önmaga lenni.
A virágzó erdélyi fürdőélet és a múlt századelő hangulatát Tompa Andrea Fejtől s lábtól – Kettő orvos Erdélyben című regénye adja jól át.
Utolsó állomásunk a gyergyószárhegyi reneszánsz Lázár kastély.
Elődje egy 15. századi udvarház volt, a reneszánsz kastélyt a 17. század elején Lázár István Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkirálybírája építtette. A bástyán látható felirat szerint 1632 körül készült a várfal, a bástyák és a pártázat.
A Rákóczi-szabadságharc idején a loggiás reneszánsz udvarház elpusztult. Több tűzvész után a kastély romos állapotba került, az 1967-től kezdték restaurálni. 2004-ben jártam a Lovagteremben, arra emlékszem, hogy nagyon nehéz faragott bútorokkal rendezték be.
2014 óta nem látogatható, 2016-tól többségi tulajdonosa a Dévai Szent Ferenc Alapítvány.