Már millió helyen lehet információkat találni bármelyik élelmiszerről, nem is célom részletesen taglalni a tulajdonságaikat, inkább a saját tapasztalataimat szeretném megosztani, és hogy miért és hogyan használom. Hozzá kapcsolom majd a vele készült recepteket.
Ez a bejegyzés a miértről és a blog-filozófiámról (nevezzük így) fog szólni, vagyis elég személyesre sikerült, de másképp nem megy. A részletekre nem térek ki, akit értint a téma, úgyis tudja, miről van szó. Vágjunk is bele...
Azt kell mondanom, hogy szerencsém van. Sokszor olvasom, hogy a friss “esetek” teljesen kétségbe vannak esve, hogy mit fognak most enni, biztosan éhezni fognak, nem ehetnek már semmi finomat az életben. Illetve van a másik út: nem tartják be a dolgokat és lelkiismeretfurdalásuk van. Amint írtam, nekem szerencsém van. Mégpedig azért, mert kihívást láttam/látok ebben a diétásdiban, imádok kísérletezni új alapanyagokkal, sütni-főzni, és a sikerélmény sem elhanyagolható, amikor sikerül elkészítenem valami látszólag lehetetlent. Mert semmi nem lehetetlen. És nem másért csinálom. Furcsállom is, mikor valaki azt mondja, hogy ügyes volt, X hónapja nem evett rosszat, meg fogja dícsérni az orvos. Miért, az orvos kedvéért csinálja? Én, vagyok olyan „önző”, hogy magamért csinálom, a saját egészségemért, a jó közérzetemért, a céljaimért. Annyi dolog van, amit nem tudok befolyásolni, amiről nem tehetek, mert ezt hozta a sors, de amin lehet változtatni, az ne rajtam múljon. Persze mindig vannak okosabbak, akik szerint ez már görcsösség, amivel többet árt az ember magának, mint használ. Ez szerintem személyfüggő. Van, aki mindent (túl) komolyan vesz. A általában ezért vállveregetés jár, és (amenyiben feltételezzük, hogy egy többé-kevésbé igazságos világról beszélünk) előbb-utóbb meglesz a jutalma. Az elvárás, hogy a tanulást, a munkád, a rádbízott dolgokat komolyan vedd. Pont a saját egészséged hanyagolnád el?
Elég messzire kalandoztam az eredeti témámtól. Vagyis miért is étkezem úgy, ahogy?
Mint a legtöbb esetben, nem teljesen önszántamból kezdtem bele ebbe az egészbe. Tény, hogy már előtte is igyekeztem minél egészségesebben táplálkozni, de ha egy 100-as skálát veszünk, akkor talán az 5-ig sikerült jutnom azzal, hogy kakaó helyett tejet ittam reggel, gyümölcsjoghurt helyett natúr joghurtot este és amit cukrozni szokás, azt mézzel ettem. Ez még minden különösebb ok nélkül történt. Aztán 2011-ben jöttek a problémák, míg végül eljutottunk az IR (inzulinrezisztencia) diagnózisig. Már hónapok óta gyanítottam, hogy ez lesz a vége, úgyhogy nem ért váratlanul a dolog. Reggel vérvétel, délre eredmény, este már az új diétám szerint vacsoráztam. Nem jelentett semmi gondot. Persze senki nem akarta elhinni (rajtam kívül, végülis én voltam a saját bőrömben), hogy ilyen problémám lehet, hisz olyan vékony vagyok... Akkor kezdtem magamnak főzni. Tulajdonképpen úgy egyáltalán főzni, ezért nem kellett a főzési szokásaimat megreformálni, mert még nem voltak.
Sajnos a dolgok nem változtak. Számomra így sem volt opció, hogy hagyom a csudába az egész diétát és visszatérek a régi étkezésemhez, ha eredmény nincs. Aztán, ahogy sok esetben lenni szokott, fény derült a pajzsmirigy alulműködésre is. Ráadásul autoimmun, hurrá! Egyébre sem vágyik az ember 18-19 évesen. Mondjuk később sem szerepel ez a kívánságlistákon... Azt nem részletezem, hogy mindezeket hogy sikerült kiderítni, aki hasonló cipőben van, tudja, hogy milyen az egészségügy. Elég annyi, hogy ha nem erőltetem a dolgokat, még mindig a bőrgyógyásznál ülnék a hajhullásom miatt.
Természetesen mindenre kaptam gyógyszert, betartottam mindent és még mindig csak nagyon enyhe változás. Ezért vágtam bele 2013-ban a gluténmentes és nagyrészt tejtermékmentes diétába is. Valószínűleg nem tudnám szakszerűen leírni a glutén és az autoimmun problémák kapacsolatát, úgyhogy nem is kísérelem meg. A lényeg, hogy ez volt az indok. Ennek is már másfél éve. Közben kiderült, hogy az IR-nek és társainak is egyéb oka volt (ó, igen, potyára terheltem a májam egy gyógyszerrel három évig és vártam a csodát). Most itt tartok, lesek minden pozitív változást és bízom benne, hogy a lehetőségeimhez és ismereteimhez mérten sikerül helyesen táplálkoznom. Nem hiába tartják, hogy az vagy, amit megeszel, vagy, ahogy Hippokratész mondta: „Gyógyszered legyen az ételed, s ételed legyen a gyógyszered”. Sokan sokféle étrendben hisznek, de szerintem nem lehet általánosítani, hogy ami bevált valakinek, az másnak is feltétlenül használni fog. Próbáltam több irányzatot is, tapasztaltam ezt-azt, és igyekszem ötvözni azokat az elveket, elemeket, amik nekem beváltak.
