Ahogy reméltem, sikerült összehozni mégegy gyümölcsös finomságot az őszi gyümölcsözön jegyében a VKF!-re. A szilvásgombóc igazi nyár végi-őszi finomság és most döbbentünk rá, hogy idén nem is készítettünk. Ezt az idei rossz szilvatermés is magyarázza, a piacon is alig lehet kapni, a mi udvarunkon meg semmi sem termett idén. Bezzeg két évvel ezelőtt minden szilvából volt. Egymást váltotta a szilvaleves, szilvás pite, szilvás gombóc, szilvalekvár, lefagyasztott szilva, szilvás fagyi, szilvazselé... Bárkihez mentünk egy zacskó szilvát vittünk ajándékba. Szóval pár napja nagy elhatározással megvettem a szilvát a gombócnak és reménykedtem, hogy sikerül a hagyományos krumplis-lisztes gombócon kívül magamnak is összehozni valamit. Csak kis adagot készítettem próbaképpen, első nap került bele hajdina-, amaránt-, mandula-, szezám- és barnarizsliszt is a nagy igyekezet hevében, meg mert megszokásból (a palacsintát is valahogy így kezdem készíteni) hozzáöntöttem egy nagyobb adag vizet, amit fel kellett vegyen a liszt. Finom lett, összeállt, elégedett voltam, csak épp túl bonyolult volt a recept, hisz mindent beledobáltam, amit találtam. :) Másnap sikerült újraalkotni sokkal egyszerűbben és ugyanolyan élvezhetőre. Szóval elégedett vagyok, mert megalkottam a saját glutén-, cukor- és tejmentes szilvásgombócomat nekem való lisztekből. Egyszerű elkészíteni, egyszerűbb, mint a hagyományosat. Jöjjön a recept!
Hozzávalók kb. 8 gombóchoz:
-40 g hajdninaliszt
-30 g szezámliszt
-10 g útifűmaghéj
-1 tojás
-fahéj
-víz
-4 közepes szilva
-eritrit
A száraz összetevőket és egy kis fahéjat elkevertem, hozzáadtam a tojást, majd lassan adagoltam hozzá a vízet, amig jó gombóctészta állagot kaptam. Utólag még lehet hozzá vizet tölteni, ha a lisztek nagyon felszívnák a nedvességet. A szilvákat félbe vágtam, egy gombócba csak fél szilva kerül. Kis lapótyákat formáztam a tésztából, ebbe bugyoláltam bele a szilvát. Vizet forraltam, a forró vízbe tettem a gombócokat, majd miután feljöttek a víz tetetjére, még 3 percig főztem. Fahéjjal és eritrittel szórtam meg, na meg egy kis kakaóporral, mert ahhoz volt kedvem. (40 g CH összesen)