Idén ismét, már harmadik alkalommal, meghirdették a háziversenyt. Tavaly is jelentkeztem már a Fekete erdő tortámmal. Sajnos most írtak vissza, hogy az a recept is csak a napokban érkezett meg hozzájuk és ha akarom, részt vehet az idei versenyben. Volt már már ötletem, így elkészítettem és idén ezzel nevezek.
Az idei év slágere számomra a kókusz és a citrom kombinációja piros bogyós gyümölcsökkel. Készült már ebből epres változat is kókuszreszelékkel.
Hozzávalók (18 cm-es tortához, 6 személyre):
Tortalapok:
-3 tojásfehérje felverve
-50 g kókuszliszt
-20 g eritrit
-30 ml kókusztej
A kókuszlisztet, eritritet és kókusztejet elkevertem, majd a fehérjébe forgattam. Sütőpapírra két 18 cm átmérőjű kört rajzoltam, ezeken oszlattam el a tésztát. Nagy lángon 20 perc alatt megsütöttem, amig a széle picit pirulni kezdett. Közben elkészítettem a krémet:
-3 tojássárgája
-150 ml kókusztej
-30 g kókuszzsír
-30 g eritrit
-10 g xilit
-1 1/2 citrom leve
-3 ek. útifű maghéj
-200 g piros ribizli
-mentalevél
A krém összetevőiből sűrűn folyós krémet főztem, majd a maghéjjal tovább sűrítettem és hagytam kihűlni, hűtőben keményedni.
Összeállítás: A lapokat óvatosan lehúztam a sütőpapírról. Az első lapra kentem a krém felét és megszórtam a ribizli felével. Erre került a második tortalap, ismét a krémmel és a ribizlivel. Mentalevéllel díszítettem.
Összesen 62,2 g CH-ot és 1147 kcal-t tartalmaz, egy szeletnek pedig 10,36 CH és 191,1 kcal a tartalma.