Következő állomásunk Székelyzsombor, amely nevével ellentétben valamikor szász falu volt, ma Brassó megyéhez tartozik. A megyehatártól egy 1,8 kilométeres köves-poros-rázós úton haladunk, ezért határozottnak többnek tűnik. (Avagy nincsen kirándulás zötykölődés nélkül.)
Székelyzsombor központjában áll az 1788-ban újraépített evangélikus templom, melyet a vallással együtt szintén a szászoktól örököltek a helyettük be-, illetve visszatelepülő székelyek. Innen a szászos utcakép is a magas kőkapukkal.
Temploma egyszerűbb, de kívülről monumentális, belülről festett kazettás karzata érdekes. 16. századból származó szárnyasoltára ma a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban található.
Székelyzsombor érdekessége a falu fölött magasodó Várhegyen álló parasztvár, melyet a barcarozsnyóihoz vagy a barcaföldvárihoz hasonlóan nem egy nemes vagy a király építtetett, nem is egy templom köré szerveződött, hanem a falu népe emelte külön a saját menedékéül. A temető mellett elhaladva, az erdőben kapaszkodunk fölfelé a déli melegben.
A bejárat fölött 1692-es évszám látható, viszont a falu német nevének (Sommerburg) 1488-as említése alapján már korábban is vár állhatott itt. A jelenlegi épület legrégibb része a vaskos dél-keleti bástya és egyben kaputorony, az északi kis bástyájában harang volt.
Elhagyatottsága ellenére a vár meglepően jó állapotúnak mondható. Mármint relatív jó állapotúnak. Láttunk már ennél rövidebb idő alatt is porrá váló erdélyi várat vagy kastélyt… Az udvaron magas gaz, de semmi szemét vagy ürülék, ami meglepő. Talán túl sokat kellene mászni ahhoz, hogy az ifjak itt dorbézoljanak, vagy pedig túl kevés ehhez is a fiatal.
A bástya födémjei beomlottak, így a belső tér sokkal tágasabb, felemelőbb, olyan, mint egy románkori bazilika főhajója.
Restaurálva talán nem is lenne ilyen szép, elveszne valahol út közben a wabi-sabi, a múlandóság és tökéletlenség esztétikája.
Ahogyan az részben meg is történt az alsórákosi Sükösd-Bethlen-kastély esetében, amely a következő állomásunk. A 17. században épült négyszögletű, négy kerek sarokbástyás kastély belépő ellenében látogatható, és látogatják is. Meglepően sok turista téblábolt arrafelé, ráadásul még nem is magyar anyanyelvűek. Ez egészen új élmény, hiszen általában elhagyatott romokhoz visz az utunk. Nos, ez a benépesült rom kategóriát gyarapítja. Bár a „rom” szó túlzás rá, a bonchidai Bánffy- vagy a keresdi Bethlen-kastélyhoz hasonlóan nyílászárók és néhol ép falak hiányában átfúj rajta a szél. A jelenlegi nagy bejárati kapu oldalán, melyet a kommunizmus alatt a mezőgazdasági gépek ki-be járásáért törtek, új oszlopos tornácot építettek nem túl érzékenyen összerótt tégla oszlopokkal és vasbeton gerendákkal.
Ugyanez az ipari hangulat folytatódik a nyugati szárnyban is, amely gabonaraktárként és istállóként funkcionált, de – a szokásossal ellentétben – nemcsak a kommunizmus alatt, hanem az egykori kastélyban is.
Az állagmegóvás örök dilemmája, hogy mit szabad és mit nem, ha valahogy (bárhogy) meg akarunk menteni valamit az utókor számára. A déli szárny közepén egy templomtoronyra hajazó magas torony emelkedik, amelynek fel lehet mászni egészen a tetejéig (ha lehet, akkor kell is, mondván, hogy a belépő áráért én aztán már minden zegzugot bejárok). Mint kiderül, ez a díszes, nem védelmi jellegű torony a kastély kaputornya, melyhez a várat övező valamikori mély vizesárkon lehetett átjutni. A déli szárny adott helyet a személyzet szobáinak.
Dél-nyugati bástyája a konyha volt, óriási kéménnyel, dél-keleti bástyát pedig az Asszony házának nevezték.
A kastély legpompásabb része a keleti szárny volt a család lakószobáival. Ez most teljességgel hiányzik. Mennyezetét a leírások szerint különösen szép stukkók díszítették. A 20. század elején a kastély a közbirtokosság tulajdonába került, az Első Világháború alatt a magyar állam helyre kívánta állítani, gyerekotthont hozva itt létre (úgy látszik, ez a megoldás azóta sem ment ki divatból, vagy azóta is ugyanazok a megoldandó „problémák”: elárvult kastélyok és elárvult gyerekek). „1917-ben már a javításhoz szükséges anyagok is a kastély udvarán álltak, a déli szárny és a délkeleti bástya javítása is megtörtént, sőt azt is elhatározták, hogy a Palota stukkóit is helyreállítják, gipszmásolatokat is készítve róluk. Eddig csupán a kastélyról ekkor készült fényképek létéről tudunk.
A háború kimenetelének alakulása nem kedvezett a kastély sorsának, úgy a Teleki Sámuellel kötött szerződés betartásának sem, a javításhoz szükséges anyagok gyorsan eltűntek az udvarról, a keleti épületszárnyat az északkeleti bástyával a közbirtokosság 1918-ban árverésen eladta, gyorsan le is bontották. A bontási munkálatok kapcsán néhány, mára már ellenőrizhetetlen adattal rendelkezünk, melyek szerint a bontás során 15. századra utaló feliratokkal találkoztak volna a munkálatokban résztvevők.” (forrás)
A dél-keleti bástya alsó szintje most lapidáriumként funkcionál, benne kőkeretek és cserépedények maradványai.
A kastélytól az Alsórákosi Geológiai Komplexum felé vesszük az irányt, amely a Natura2000-Homoródi Dombságok program része, és a bazaltlávás vulkanikus tevékenység eredménye. Igen, az a bazalt, amiből a kockakő készül.
Először a Smaragd-tavat járjuk körbe, amely a nevéhez méltóan valóban gyönyörű türkiz színben pompázik a napfényben. Érdekessége, hogy 18 méter mély, és mélysége évente 0,5-1 méterrel nő. Illetve az is érdekesség, hogy jól láthatóan ki van táblázva, hogy fürödni tilos, ezt sokan teljes mértékben figyelmen kívül hagyják. Ja, nem, ebben nincs semmi meglepő…
A tavat megkerülve elindulunk a (angolul és románul hangzatosan kihunyt vulkánnak nevezett) Salakbánya felé. Az övezet bejáratánál történő eligazításból nekem sajnos csak annyi marad meg, hogy a három látnivaló közül kettő közel van egymáshoz, a harmadikhoz érdemes autóval menni. Nos, nem a Salakbánya volt közel a tóhoz… Sétálunk egy jót oda, majd vissza. A domb és a kráter vöröses színe, sőt, az oda vezető út növényzete is az ausztrál tájra emlékeztet. Mintha az Uluru sziklatömbje felé közelednénk.
Rövid hidratáló szünet után elsétálunk a tóhoz valóban közel fekvő Bazaltoszlopokhoz, megcsodálva, hogy milyen szabályos formákat alkot a természet, ha akar. Közben megállapítjuk, hogy addig jó, amíg senkinek nem jut eszébe az ország elnökeinek fejét kifaragni ebből…
Ugyanazon az úton indulunk hazafelé, amerről jöttünk, át Homoródon, Székelyzsomboron, Oklándon, majd sötétedésre érünk haza. Három Homoród-menti település látnivalói kitöltöttek egy napot, és még sok van hátra.
