Enyhén felhős, később napsütésre derülő nyári napon indulunk útnak Csíkszeredából. Az úti cél Kézdiszék néhány települése és az ott található kúriák. Csíkkozmás irányába haladunk, a község kijáratánál balra térünk le a főútról a Kászonok felé. Áthaladunk a Nyerges-tetőn, ahol még – elég nagy szégyen – soha nem jártam, majd a szorosok, dombok között haladva átérünk Kovászna megyébe. A Hargita és Kovászna megyét elválasztó, természetes határvonalat képező hegyek és szorosok önmagukban is megérnek egy látogatást.
Kézdiszárazpatakon keresztül érünk be Kézdivásárhelyre, a Gábor Áron téren hagyjuk az autót. Erről eszembe jut az ismert dal alternatív, óvodások által ismert változata, a „Márton Áron rézágyúja”. Érdekes társítás, de már fejlődő helytörténeti ismereteket tanúsít.
Egyébként nem tesz túl jót a térnek a rengeteg ott parkoló és közlekedő autó, de sajnos nem sok erdélyi városban sikerült eddig megoldani a történelmi központ autómentesítését anélkül, hogy az kihatna az ottani kereskedelemre, és ezzel együtt a tér is múzeumszerűen halottá válna.
Röviden összefoglalva Kézdivásárhely a Kárpát-medence legkeletibb magyar többségű városa. Az itteni székelyek állítólag Szászkézdről (Keisd) települtek ide még a szászok betelepítése előtt, szóval még több közünk van a szászföldi településekhez, mint gondolnánk. A 16. századtól a kézdivásárhelyi kereskedők céhekbe tömörültek, amely egyedülálló jelenség Székelyföldön. A települést az udvarterek városának is nevezik jellegzetes településszerkezetének köszönhetően. Ezek főtérről nyíló, utcává alakult keskeny beltelkek, melyekre a kereskedő vagy iparos piactéren álló házának kapualján keresztül juthatunk be. Az idők során a családtagok beépítették a keskeny telek két oldalát, így jött létre a szűk utcácska.
Az épületekre bizony ráférne a gondviselés.
Honvéd laktanya *ruszlacifoto
A főtéren tett séta után a város északi felén található Kanta felé vesszük az irányt (Kantafalva a 19. század közepén egyesült Kézdivásárhellyel.) A polgári házakkal szegélyezett kanyargós utcák hangulata nemcsak engem emlékeztet Szépvízre, vagy Gyergyószentmiklósra, sejtésünk be is igazolódik: Kanta volt a helyi örmény közösség lakhelye, innen a hasonlatosság.
Itt áll az egykori minorita kolostor és a hozzá tartozó 18. századi barokk templom.
A Bálványosfürdő felé vezető úton hagyjuk el a várost, Torjára autózunk. Akkor még nem sejtjük, hogy ezen a valóban nagy községen többször is áthaladunk egymás után, az ottaniak nem kis derültségére. Azok a „bolond hargitaiak” képesek egy faluban is eltévedni… Nem, azt tudjuk, hogy mi hol vagyunk, csak a keresett Apor kastély holléte nem tiszta számunkra. Kétszer is érdeklődünk az egyennéniktől (úgy látszik, itt kötelező tartozék a rövid, vörös haj és a maguk mellett tolt bicikli), mire megbizonyosodunk róla, hogy a kastélyt/udvarházat a falakkal körülvett termelőszövetkezet épületei között találjuk. Hátulról nézve el sem hiszem, hogy ezt keressük, mígnem az épületet megkerülve az megmutatja könyvekből ismert arcát. A falubeliek kutyákkal riogatnak, végül csak egy szomorú lovat találunk otthon.
Az udvarház néhány ablaka kicserélve, a bejáratnál két kőoroszlán domborműve őrködik.
Csalódás, hogy nem jutunk be, lássuk legalább, mi volt tőlünk pár méterre, a bezárt ajtók mögött.
Az Aporok 1309-től birtokolják az altorjai birtokot. A kutatások során azonosították a középkori, kőből épült udvarház maradványait, mely 1600-ban Mihály vajdának (Mihai Viteazul) köszönhetően elpusztult, majd Apor Lázár építtette újra. 1651-ből származik a virágmotívumos falfestés. Apor Lázár táncát eddig is ismertem, a házát még nem. A művészet révén sokkal közelebbivé és érthetőbbé válik a történelem is.
1691-ben késő reneszánsz stílusban átalakították, ebből az időből származnak a boltozott stukkódíszes szobák és címerek, a reneszánsz erkély és a szekkó technikával készült falfestések, fogazatos faragott reneszánsz ajtókeretek.
Forrás: http://bagyinszki.eu/archives/4108?nggpage=2
Ezeket nagyon szerettem volna látni, mivel szép példája a vidék rejtett reneszánsz kincseinek, annak, hogy nem kell mindjárt a nagyra tartott Itáliáig futni az igazi reneszánszért. A klasszicista kőtornác a 19. század közepén nyerte el mai formáját.
Az udvarházzal szemben található Gabonás ház a 18. század elején épült.
Felhasznált forrás: Kúriák földje – Háromszék
Save
Save
Save
Save
Save
Save