Éppen vendéget vártunk másnapra, mikor véletlenül rábukkantam erre az íncsiklandó citromos pitére a Konyhalál blogon. Desszertötletünk még nem lévén, kihagyhatatlannak tűnt megsütni őt, főként mert minden alapanyag megvolt hozzá. Azaz szinte minden, mert kiderült, hogy lassan már nem tartunk itthon cukrot. Sajnos a sütőnknek megvan az a nem túl kedves tulajdonsága, hogy nagyon erősen süt, így a dolgok széle és teteje hajlamos megégni, még mielőtt a közepük teljesen elkészülni.
Hozzávalók 18 cm-es formához:
Tésztához:
- 2 csomag vaníliás cukor
- 3 ek. barnacukor
- 6 dkg puha vaj
- 12,5 g dkg liszt
- 1 tojássárgája
- 1,5 ek tejszín vagy tej
- csipet só
- a maradék tojásfehérje a tészta lekenéséhez
A vajat kikevertem a cukorral, majd összegyúrtam a többi összetevővel. Kb. 1 órára hűtőbe tettem, majd kibéleltem vele egy kivajazott kapcsos formát. Kb. 3 cm-es peremet hagytam neki és 10 percet elősütöttem. Ebben az erős sütőben 5 is elég lett volna neki. Ezután megkentem a tojásfehérjével.
Krémhez:
- 3 tojás
- 10 dkg barnacukor
- 130 ml habtejszín
- 110 ml citrom- és narancslé vegyesen (nálam 1 és fél citrom és egy kis narancs leve volt)
A tojásokat felvertem a cukorral, majd hozzáadtam a tejszínt és a leveket. A tésztára öntöttem és 30 percet sütöttem. Nem baj, ha kivételkor a krém közepe még folyós.