Március 22. a Víz Világnapja. A vízé, amelynek hiányában csak pár napig tudnánk életben maradni, mégis szennyezzük, pazaroljuk, mintha nem lenne holnap. Így előbb-utóbb nem is lesz. A jelenlegi járványhelyzet szintén felhívja a figyelmet a víz fontosságára, hiszen naponta ezerszer halljuk, hogy az alapos kézmosás elengedhetetlen.
Az alábbiakban egy tizenöt éve az egyik legrégebbi magyar zöld portálon megjelent írás olvasható. Üzenete ma ugyanúgy érvényes, sőt. Most, a megszokott életvitelünk felborulása kapcsán, mikor nehézségekbe ütközik az élelmiszer beszerzése is, aktuális, hogy elgondolkodjunk az életadó vízhez való hozzáállásunkon is.
"Hrrrrr…..hrrrrr…Sohasem felejtem el a döbbenetet, amit éreztem e hangok hallatán néhány évvel ezelőtt, amikor reggeli rutinom részeként még nem egészen ébren megnyitottam a csapot, hogy szemeimből kimossam az álmosságot. De víz nem jött, csak ezek az ijesztő hangok.
Emlékszem, annyira meglepődtem, hogy jó ideig fel se fogtam, el se hittem, hogy ez lehetséges és makacs értelmetlenséggel csavargattam újra és újra a csapot. (Miközben olyan buta arcot vághattam, hogy ma is örülök, hogy senki sem látott.) Hisz annyira megszokott dolog, hogy ha kinyitjuk a csapot akkor folyik – ha akarjuk ömlik a víz, melynek hőmérsékletét a tűzforró és a jéghideg között néhány kézmozdulattal másodpercek alatt beállíthatjuk. Hisz annyira természetes, hogy a kívánt hőmérsékletű és tetszőleges mennyiségű ivóvíz korlátlan mennyiségben áll rendelkezésünkre – vagy mégsem? Ezen a kérdésen bőséges alkalmam volt elgondolkodni a következő napokban vízhordás közben. Ugyanis az történt, hogy a Vízművek (egyébként előre bejelentett módon) valami főcsöveket cserélt a felbontott aszfalt alatt, ezalatt pedig a lakótelep lakossága a megjelölt pontokon elhelyezett lajtoskocsikból hordhatta a vizet, miután kivárta a sorát. Sorban állás közben pedig kiválóan el lehetett gondolkodni például azon, hogy vajon, ha a lajtos kocsik se lennének, mert például nem a Vízművek, hanem ellenséges bombák bontották volna meg a vezetékrendszert egy háborús helyzetben (mint ahogy ez akkoriban sajnálatosan aktuális lehetett néhány száz kilométerre a délszláv háborúban), nos akkor honnan lenne vizünk?
Egyáltalán mennyi vízre lenne szüksége naponta mondjuk egy négy tagú családnak? Honnan szerezhet vizet valaki, aki lakótelepen lakik, ha nem a csapból? Egyáltalán mennyi túlélési esélyünk lenne? Egyáltalán, lenne túlélési esélyünk?
Egy biztos: víz nélkül nincs élet, víz nélkül nincs túlélés. Nem csak az egyes ember, nem csak az emberiség, de az élővilág egésze számára sem. A víz az élet bölcsője, a víz az élet fenntartója. A víz biológiai szerepe rendkívül fontos és sokrétű: oldószer, szállító-, hőcserélő-, hőtároló-, hűtő-, fűtő- és reakcióközeg, a biokémiai reakciók kiindulási anyaga, köztes-, vég- és mellékterméke stb. Az élőlények testtömegének jelentős hányada gyakorlatilag víz, az ember esetében ez nemtől és életkortól függően mintegy 60-70%, de egyes élőlények esetében elérheti a 97-98%-ot is. Nem véletlen, hogy a Mars-szondák élet, illetve életnyomok után kutatva mindenekelőtt vizet és a víz (hajdani) jelenlétére utaló nyomokat keresnek. A Földön szerencsére nem kell kutatni a víz után, hisz az bőségesen áll rendelkezésünkre…illetve… Mindenekelőtt nézzük a tényeket! A Föld teljes vízkészlete állítólag se több, se kevesebb, mint 1 385 984 000 km3. Ennek azonban mindössze 2,5%-a édesvíz. Az édesvíznek pedig 69,56%-a gleccserek, jégtakaró, állandó hótakaró és egyéb fagyott formában található, további 0,04% légköri nedvesség. A földi édesvíz-készlet 30,1%-a a felszín alatt található, a folyók és tavak pedig az édesvíz-készletek mindössze 0,266%-át alkotják.
Vagyis a helyzet közel sem olyan rózsás, mint amilyennek első pillantásra tűnt. Mégis ez a vízkészlet és eloszlás egészen a közelmúltig tökéletesen alkalmasnak bizonyult a földi élet fenntartására. Újabban azonban komoly problémák mutatkoznak és ezek a problémák az emberi tevékenységgel vannak összefüggésben. A népesség rohamos növekedése együtt járt az egyedi igények ugrásszerű emelkedésével, ellenben a rendelkezésre álló szűkös készleteket is egyre intenzívebben szennyezzük. Az édesvízkészletek mennyiségi túlhasználatára jellemző, hogy olyan legendás folyók, mint a Sárga-folyó, a Colorado, a Nílus, a Gangesz, az Amu-Darja és a Szir-Darja az év jelentős szakaszában már el sem érik eredeti torkolatukat, hanem elfogynak valahol útközben a városok, az ipar és a mezőgazdaság vízhasználata következtében.
Már 1998-99-ben 25 millió környezeti menekült hagyta el a további életre alkalmatlan volt folyó menti területeket. Ha a jelenlegi trend folytatódik 2025-re a földi édesvízkészletek 90%-a emberi felhasználásra kerül. Ennek a Föld élővilágára és a bioszférára gyakorolt hatása katasztrofális lenne. A minőségi problémákat pedig olyan adatokkal szemléltethetjük, mint az a tény, hogy évente tízszer annyi ember hal meg fertőzött ivóvíz miatt, mint háborúban, a gyermekhalandóságok 60%-a közvetlen kapcsolatba hozható a fertőzött ivóvízzel (vérhas, kolera). Vízmegosztási problémák már eddig is számos konfliktus forrását jelentették országok, országrészek, szövetségi államok, gazdasági ágazatok, etnikumok társadalmi osztályok között az Egyesült Államok, Mexikó, India, Pakisztán, Banglades, Omán, Mauritánia, Ausztrália, Izrael, Jordánia, Szíria, Törökország, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Tadzsikisztán, stb. esetében. De ne menjünk túl messzire, elég ha a Magyar-Szlovák vízmegosztási vitára, vagy a Magyar és Horvát álláspontok különbözőségére gondolunk a Drávára tervezett vízerőmű ügyében. Mivel a víz a jövő egyre ritkább és értékesebb erőforrása lesz, félő, hogy az ENSZ kincstári optimizmus diktálta előrejelzése ellenére a víz egyre gyakrabban és egyre komolyabb konfliktusok forrásává válik. Említsük meg a víz további néhány fontosabb jelentőségét is! A víz – elsősorban a tengerek és óceánok, hatalmas mennyiségű élelmet biztosít az emberiségnek. A jelenleg folytatott rablógazdálkodás azonban azt eredményezte, hogy számos fontos halfaj populációja összeomlott, sok esetben a regenerációjuk is kétséges. A legfontosabb halászterületek többségén a fogási eredmények látványosan visszaestek (nem ritkán 70-80%-kal is), egyes fajok esetében pedig a kifogott példányok átlagos méretének jelentős csökkenése (pl. kardhal 120-ról 30 kg-ra) tapasztalható.
Nem csak élelmet ad, de szórakoztat is a víz.
A gigantikus pénzeket mozgató turizmus-ipar sorra kebelezi be a különleges fontosságú tengerparti élőhelyeket, hogy strandokat és szállodákat alakítson ki a helyükön. A különösen érzékeny korallzátonyokon búvárparadicsomok fiadzzák a pénzt, törvényszerűen rövid úton elpusztítva a saját létalapjukat is jelentő korall-világot. Mindez a leleményes vállalkozókat cseppet sem keseríti el. A volt búvárpradicsom helyén rövidesen szörfparadicsom nyílik. A víz energiát szolgáltat, a víz gyógyít, a víz nyersanyagokkal és energiahordozókkal lát el bennünket. Az egyik legfontosabb szolgáltatás, amit a víztől kapunk mégis az időjárás és az éghajlat kialakításában, stabilitásában, kiegyensúlyozásában játszott szerepe. A légköri vízgőznek, a folyékony víznek és a jég és hóborításnak óriási része van a földfelszín hőmérsékletének, fény- és egyéb sugárzási viszonyainak „életbarát” értékek között tartásában. Sikerült azonban ebbe is alaposan belepiszkálnunk. A globális felmelegedés nyomán olvadó jég és hótömegek belátható időn belül méterekkel emelhetik meg a világtengerek szintjét, ezzel sűrűn lakott tengerparti települések, értékes mezőgazdasági területek kerülhetnek víz alá. A víz – tudjuk – nem csak életet és élelmet ad, de pusztít is. Jelenleg is árvízzel, illetve belvízzel küzd az ország. Karácsonykor harmincezer életet ragadott el a tenger egy pillanat alatt. A vízen járók, a vízből élők mindig is tudták, hogy a vizet tisztelni kell és tisztelték is. Nem most és nem én írtam, de szolgáljon továbbra is „…Örök tanúságul:/Habár fölűl a gálya,/S alúl a víznek árja,/Azért a víz az úr!” "
