Első rész itt.
Miután két hétig érett a gilisztákat befogadó közeg, bekövetkezett szegény a giliszták, azaz ’Nyóék (ld. „gilinyó”) áttelepítése. Ehhez egy kellemes vasárnap délutánon mélységi ásatásokra volt szükség a kerti komposztban. A fenti friss rétegeket félrehajtva megtaláltam az aktívan tevékenykedő ’Nyókat az éppen bomló rétegben. Alattuk már a szép barna, kész komposzt volt. Egy jó néhány marokkal kihalásztam belőlük, körülbelül 50 darabot. Ez még kevés volt, de ennyihez sikerült hozzáférnem, na meg szaporodjanak csak szépen! Kaja, pia, meleg lesz, egyéb dolguk sincs. :) Ezek után ’Nyóékkal együtt felszálltam a vonatra. Az úton végig izgultam. Egy dolog, hogy nekik nem volt jegyük, de nehogy ott felejtsem szegényeket a vonaton. Bár megnéztem volna azt az arcot, amikor rájuk találnak (feltehetően több hét után). :D
Érkezés után betelepítettem őket az új otthonukba, és szépen lefúrták magukat a földig. Mindenkinek az az első kérdése, hogy nem másznak ki? Miért is másznának, ha ott van a kaja és az általuk kedvelt meleg sötétség. Különösebben kalandvágyó ’Nyókról pedig egyelőre nem hallottam, akik a kíváncsiságtól fűtve indultak volna konyhai felfedezőútra. Ha viszont mégis azt tapasztaljuk, hogy igyekeznek elhagyni a terepet, az annak a jele, hogy túl nedves a komposztunk. Tegyünk hozzá több szárazanyagot, szellőztessük egy ideig.
Körülbelül egy hónappal a kolónia megalapítása után több ideig nem voltam a lakásban, és visszatérve már muslicarajok fogadtak. Ez szintén amiatt történt, mert túl nedves lett a komposzt. Valószínűleg több levél is kellett volna, ezen kívül a giliszták nem bírták fogyasztani a túl sok „ennivalót”. Kezdődött a kárelhárítás. Először is levettem a veder tetejét. Nem volt büdös. (Eleve egyelőre még egyszer sem volt büdös a komposztom, csak enyhe földszaga van. Jó illatú. :)) Első lépésként muslicacsapdákat tettem ki, befőttesüvegekbe mosogatószer, almaecet, cukor és kis víz keverékével, bele egy sarkánál kivágott zacskót, amin be tudnak menni a lére, de kijönni már nem.
Elmentem a közeli horgászboltba további vörös komposztgilisztáért. Már maga a boltos bácsival folytatott beszélgetés is érdekes volt. Felteszem, nem sok leányzó mászkál be abba a boltba. Kérdés: mit etetek velük? Mondom, ők nem az evés tárgyai, hanem alanyai. Ezzel már meg is volt a közös téma, hisz lényegében ő is ezt csinálja (otthon a fürdőszobában), csak épp ott nem a hulladék csökkentése, hanem a giliszták tenyésztése a cél. Otthon aztán egy tálba teljesen kilapátoltam a komposztálódó elegyet (egy műanyag dobozzal, ezért „jó” az ideiglenes lakás, mert mindig az az eszköz hiányzik, ami kellene, aztán lehet edényekkel szöget beverni, csirizzel ragasztani, skiccpauszon sütit sütni).
Látszott, hogy a kelleténél kicsit nedvesebb. Az alsó vederben már jó adag lé gyűlt össze, de még nem gilisztatea, vagy csak részben az, mivel túl világos volt.
Mi is az a gilisztatea?
”Növényi tápoldatként használható. A giliszták végtermékének vizes oldata, ami gazdag nitrogénben, foszfátokban, és minden olyan anyagban, ami az egészséges talajnak szüksége van. A növényt segíti a természetes védekezésben is. Olyan hormonokat termel, amik gusztustalan ízűvé teszik a növényt a rovarok és élősködők számára. Erőssé és fényessé teszik a leveleket és a szárat, mert elősegítik a felső, viaszos réteg képződését.” (forrás)
A giliszták így egy-másfél hónap után is vidámak voltak, csak egyetlen balszerencsés csusszant ki a lyukon az alsó lébe, úgyhogy tőle fájó búcsút kellett vennem.
Nagyobb távtartó dobozokat tettem az alsó vederbe, hogy jobban szellőzzön, ne szoruljon bele a felső. Ennek az aljába került a már említett rongy, rá falevél, majd a lebomlóban levő dolgokat gilisztástól a falevéllel sorra egymásra rétegezve visszapakoltam.
A veder tetejére most nem fedő került, hanem egy régi párnahuzat, amit ráhúztam, hogy a levegő átjárja, de a szárnyas lények ne tudjanak beköltözni.
Ettől függetlenül előfordult még a muslicainvázió, úgyhogy be kellett látnom, hogy a több giliszta sem eszik meg annyit, amennyi én szeretnék megetetni velük. 2000 db. giliszta hetente 3,5 kg maradékot tud feldolgozni, nálam maximum 500-an élnek ’Nyóék (bár remélem, már többen vannak), úgyhogy fél kilónál többel kár lenne traktálni őket. A mosogatókagyló szélén, egy dobozban gyűjtöm a maradékokat, hetente egyszer öntöm be ’Nyóékhoz, majd mindig teszek rá egy marék falevelet.
Úgy tűnik, tavaszig már kihúzom az őszi falevelekkel. Miután az otthonról vitt adag egy hónap alatt elfogyott, a tömbházak között kellett összeszednem az utánpótlást teljes menetfelszerelésben. Ez egy szemeteskukát és gumikesztyűt jelentett, amivel sötétedés után (az időpontválasztás nem volt szándékos, ám annál érdekesebb a gyanútlan járókelőknek) a fák alól szedegettem a leveleket. Azért ne közvetlenül a fák tövére gyúrjunk rá, mert a kutyák is azt teszik. :D
Lassan négy hónapja élünk együtt ’Nyóékkal minden zajos konfliktus nélkül. :) A zöld hulladék szépen fogy, és, mivel nem a kommunális kukába szánt vederbe kerül, az nem büdösödik meg, eleve lassan is telik fel, szóval elég másfél havonta egyszer kivinni azt a három marék szemetet. Mivel nem kerül bele semmilyen nedves dolog, tulajdonképpen szemeteszsákra sincs már szükség. (Persze ebbe nem számítom bele a szelektívet, ami nagyrészt papírhulladék, de abból aránylag sok összegyűlik. Viszont az erre szánt zsák is nagy, szóval elég háromhavonta kivinni.)
Tavaszra már biztosan lesz egy adag kész komposzt, ami majd mehet kertre, virágra. Közben termelődik már a gilisztatea is, ami lecsorog az alsó vederbe. Ezzel a barnás löttyel locsolhatjuk a virágokat, mert jobb, mint a bolti tápoldat.