Mert van az úgy, hogy az ember többszáz „háztartásbelivel” osztja meg az életét. Bár nem főznek, nem vasalnak, de mégis nagyon szorgalmasan dolgoznak egész nap, sőt, még éjjel is. Van, aki kutyát tart, más hörcsögöt, megint mások halakat. És van, aki vörös komposztgilisztát, lehetőleg nagyon sokat. :)
A történet ott kezdődött, hogy kertes házban élve nem volt kérdés, hogy hová kerül a konyhai zöldhulladék, a fűnyesedék, a falevelek (aminek amúgy jó helye lehet a fák tövén is). Télen is egy tálnyi almacsutka, tojáshéj és teafű vándorol ki naponta a sarokban álló komposztra. Van néhány alapvető szabály a komposztálással kapcsolatban, amelyek attól függően változnak, hogy talajjavító komposzt a cél, vagy pedig „csak” a hulladék csökkentése. Viszont itt is, mint minden környezettudatosság felé haladó lépésnél, a legfontosabb elkezdeni. Lehet, hogy nem tökéletesen, a nagy könyv szerint komposztálunk, de (szerintem) az egyik legnagyobb hiba az, amikor eleve bele sem fogunk, mert elriaszt a rengeteg szabály. Erről szól ez a videó is:
[embed]https://www.youtube.com/watch?time_continue=138&v=CJZfUKm6NNM&fbclid=IwAR1jU0JnBx4l3Uu2iZXOcARsPUF7G5RwgmI5uzplcBmJBNQThsONbb9M0mU[/embed]
Szóval az itthoni komposztot nem forgattuk, nem zaklattunk, nem locsolgattuk túl, hanem csak pakoltuk rá, ami jött, aztán 1-2 év elteltével már az alsó rétegekben teljesen jó, kész komposztot találtunk. Pár éve egy zsebkendőnyi emelt ágyást komposztfölddel és a fák alól származó erdei talajjal töltöttünk meg, és olyan sebességgel nőtt ott minden, hogy csak kapkodtuk a fejünket.
Tehát idáig rendben van a történet. Kertes házban van, hová kerüljön a zöldhulladék, gond nélkül komposztálódik, utána hasznosul is. De mi történik akkor, ha az ember történetesen nem kertes házba kerül? Vagy éppen oda, de nem az övé az udvar, és azt tapasztalja, hogy mindenki bezsákolja az avart, rohasztja kicsit a kapu előtt, aztán vagy elviszi a hulladékgazdálkodó cég, vagy nem.
Ez még jó pár évvel ezelőtt történt, nagyjából egy időben azzal, amikor a műanyag zacskókra is elkezdtem egyre csúnyábban nézni. Bevásárláshoz mindig évekig hurbolt műanyag zacskó, vászonszatyor vagy hátizsák volt használatos, viszont mibe kerüljenek a zöldségek, gyümölcsök? Amíg nem egyedül vásároltam be, addig fel sem tűnt a probléma, hisz a szemetesbe sem egyedül az egyedül általam termelt hulladék került, nem csak az, amit egyedül én fogyasztok el. (Bár arra már nagyjából 15 éve igyekszünk figyelni, hogy ne vegyünk ötszörösen, egyenként csomagolt termékeket.) Egy adott ponton viszont, egy gyors fejszámolást végezve, realizáltam, hogy a zöldséggel és gyümölccsel (akár piaci, akár boltból származó) hetente átlagosan 4 műanyagzacskót viszek haza (ez még egy kis szám, egyszemélyes háztartást és akkoriban éppen kevés főzésre szánható időt figyelembe véve). Az havonta már 16-20 zacskó, évente 240, és itt csak arról beszélünk, hogy hetente kétszer vettem egy adag almát és valamilyen zöldséget, a nyári nagyobb piaci kínálattal nem is kalkulálva. Gyorsan el is kezdtem keresgélni a neten, hogy mivel helyettesítik ezt mások. Hát, akkoriban még semmivel, legalábbis nem volt sikk hálós vagy tüllszatyrokkal meg dobozokkal felszerelkezve mászkálni. Egy külföldi oldalon találtam valamit a tüllszatyrokról, hogy az illető hogyan varrta őket, hogy hogy ne bomoljanak szét. Azzal a lendülettel már indultam is a rövidárú boltba tüllért. Nem volt. Függönyanyag? Nem volt. (És igen, turkálóban kellett volna keresni talán.) Ehhez képest ma már mindenhol a sokszor újrahasznosítható szatyrok jönnek szembe, mert most már divat, és ez jól is van így.
Tehát nagyjából a műanyagzacskós fejszámolással egyidőben kezdett el zavarni a konyhai szemetest kerti komposzt hiányában megtöltő és ott szépen erjedő zöldség- és gyümölcsmaradványok tömege. Ahogy például a húsmaradékok is, amit otthon megkap a kutya, és mindenki boldog. Hogy ettől a felismeréstől számítva miért telt el több év, amíg végül beüzemeltem a gilisztakomposztot, arra csak az erős elhatározás hiánya lehet a magyarázat. Bár az sem elhanyagolható tény, a konkrét döntés megszületésétől számítva kilenc hónapnak kellett eltelnie, amíg beindult az „ipar”, hiszen senkinek nem akadt két fölösleges műanyag festékes vedre, új műanyag vedret meg elvből nem voltam hajlandó venni, mikor igenis lennie kell meglévőnek is. Nos, volt is, de ezek a vedrek nagyon hasznosak, van, aki szegeket tart benne, más szennyes ruhát, már csak azért is, mert szeretünk mindent megtartani, összegyűjteni, félretenni, „jó lesz az még valamire”. Mindaddig, amíg már muzeális értékűre öregedik az adott lom, és akkor tényleg jó lesz valamire. :) Szóval végül tavaly szeptember végén, október elején sikerült szert tennem két jó nagy festékes vederre. Amik, értelemszerűen tényleg festékesek is voltak, így pár hét áztatás, súrolás után lettek használhatók.
A vedrek egy kupac száraz falevéllel együtt, vonattal jutottak el a rendeltetési helyükre. Földet már igazán nem akartam vonatoztatni, így maradt a tömbházak közti frissen odahordott földkupacnál folytatott beszerzőkörút. Előzőleg a két egyforma vederből az egyik alját jó sok helyen kifúrtuk, ahogy a veder tetejét is. (Lehetne az aljára nagyobb lyukakat is vágni, akkor mindenképp kell alul egy szúnyogháló vagy olyan, nem természetes anyag, mely megakadályozza, hogy szegénykék lepotyogjanak. A pamutot megeszik. Nos, úgy tűnt, hogy a fúróval fúrt lyukak elég aprók, biztos voltam benne, hogy ezen senki nem fog kipotyogni. De. Úgyhogy utólag bekerült oda egy szintetikus törlőrongy, mert más épp nem volt kéznél.)
Szóval az összeállítás. Az alsó vederbe távtartónak néhány műanyag, pl. tejfölös poharat állítottam lefelé fordítva.
Beletettem a lyukas aljú vedret (ebbe kell alul a háló), 5-10 centi vastagon jött a föld, rá egy arasznyi száraz levelet, majd két hétig gyűjtögettem a zöldhulladékot a lakásból és az irodából. Almacsutka, banánhéj, céklahéj, kávézacc, teafű. Utólag kiderült, hogy az irodából is hazahordott mennyiség már túl sok, mivel egy komposztálónyi giliszta nem rendelkezik akkora étvággyal, hogy ezt mind megegye.
Mindig a falevelekkel rétegezve tettem a hulladékot a készülő komposztálóba, hogy mindig a száraz levelek legyenek felül.
A jó komposzt titka a megfelelő szén-nitrogén arány, ami egyszerűsítve azt jelenti, hogy a zöld-barna összetevőknek 30:1-hez arányúnak kell lenniük. Nem a súly számít, hanem a térfogat. A zöld minden konyhai hulladék (tehát az is, ami nem barna :D), a barna pedig a szárazanyag, őszi falevél, szalma, faforgács, fanyesedék. Ha túl kevés a nitrogén, azaz a barna, könnyen túlnedvesedik a komposzt.
(folytatás itt)