Első rész itt.
Szombat reggel a hozzánk közel eső metróval megyünk át ismét a Kisoldalra, a vár lábához, majd toronyiránt sietünk fel a Szent Vitus-székesegyházhoz, amelyet végre sikerül belülről is megnézni.
Érdekes felfedezés, hogy a cseh királyok nyughelyeként szolgáló hatalmas templomot az 1300-as évek közepén kezdték el építeni, de csak 1929-ben fejezték be és szentelték fel. Helyén már 925-től egy román stílusú rotonda, majd egy háromhajós bazilika állt. A gótikus székesegyházat János király kezdte építtetni, majd Károly folytatta, francia mintát véve alapul. Az építkezés a huszita háborúk miatt leállt. A következő évszázadokban lassan haladtak a munkák, több uralkodó is hozzáadott elemeket, így további gótikus és reneszánsz részlettel bővült.
A 19. században újult erővel fogtak neki, hogy végre tényleg befejezzék, immár neogótikus stílusban. Furcsa belegondolni, hogy a hatalmas rózsaablak is csak száz éve, 1925-29 között készült el. Számomra kicsit elvesz az épület értékéből, hogy akkor ez nem is „igazi” gótika, hiába szép. Ugyanakkor érdekes a befejezésen dolgozó 20. századi építész, Kamil Hilbert aprólékos rajzait látni.
A templombelső után felmegyünk a torony 287 lépcsőjén is. Tetejéről csodás kilátás nyílik a városra és annak megszámlálhatatlan (tulajdonképpen 300) templomára. IV. Károly állítólag úgy hitte vagy remélte, hogy Krisztus második eljövetelének helyszíne Prága lesz, ezért építtetett rengeteg templomot.
Ez után a barokk homlokzattal ellátott románkori Szent György-bazilikába megyünk, amely sokkal nyugodtabb, letisztultabb, igazi kolostortemplom, ahol megpihenhet az elme. Elődei után a 12. században építették újjá román stílusban, majd a 14. században toldották hozzá a gótikus Szent Ludmilla-kápolnát. Ez után reneszánsz és barokk átépítések következtek, hogy aztán a 19-20. század fordulóján kihámozzák ezek alól a román külsőt és belsőt, csak a barokk Nepomuki Szent János-kápolna maradt meg.
Végül a késő gótikus és reneszánsz régi királyi palotában folytatjuk utunkat.
A Mátyás-kapun keresztül távozunk, és egy Kisoldalon elköltött ebéd után a túlparti Táncoló Ház felé vesszük az irányt. Az irány meg is lenne, de miután elsétálunk a parton a Legionáriusok-hídjáig, az ég elsötétül és elered az eső. Egy darabig egy fa alatt ácsorgunk a híd lábánál, majd feladjuk a várakozást, és betérük egy közeli sörözőbe, ahol – ó, egek! – egy meleg teát kérünk. Ismétlem: teát egy cseh sörözőben! A csapos fickó nem is igen tudja ezt mire vélni, próbál meggyőzni minket arról, hogy tulajdonképpen egy Becherovkára és sörre van szükségünk, mígnem A-nak meg is esik rajta a szíve, és végül, a tea után megiszik egy udvariassági sört. Ami a gyömbérteánkat illeti, hosszasan latolgatjuk, hogy vajon szórakoznak-e velünk, büntetésül a Prágában sértő absztinenciáért, vagy tényleg abból a pár darab gyömbérből kellene kiáznia valami ható- és ízanyagnak még belátható időn belül. Végül, hosszas trancsírozás után egész elfogadható lesz. Közben eláll az eső, a nap is kisüt, indulunk tovább Frank Gehry Táncoló Házához, mely egy, a második világháborúban lebombázott épület helyén épült 1996-ban. Az építészt Ginger és Fred híres táncosok inspirálták.
Ez után a szállásunk fele indulunk, majd egy gyors vacsora után az este fél 9-re lefoglalt „föld alatti középkori Prága” túrára tartunk, ahol egy kis, nagyon nemzetközi csoporttal és nagyon lelkes és fiatal idegenvezető sráccal járjuk be a helyszíneket. Most bejuthatunk néhány középkori prágai ház pincévé vált földszintjére, ahol látható, hogy a nagy árvízek (köztük a 2002-es is) mennyire elöntötték a történelmi belvárost is. Az egyik ilyen ház pontosan Podjebrád György, leendő cseh király háza volt, aki elődjétől megörökölte az ifjú, leendő Mátyás király fogvatartását is, végül hozzá is adta lányát, Podjebrád Katalint.
A túra során néhány turista-kedélyt borzoló kivégzős és kínzós témát is érintünk, amelynek egészen sajátos hangulata van így este 10 óra tájban. Mint megtudjuk, a cseh, mint minden kis nemzet, a magyarokhoz hasonlóan, rendkívül büszke és önérzetes. Például a morvavidékit csehnek nevezni ugyanolyan felháborodást keltő, mint a skótot angolnak – és mint az erdélyi magyart románnak, tesszük hozzá. Ugyanakkor szeretnek csehként büszkélkedni mindenkivel, akinek bármi köze volt a mostani Csehországhoz, mint a német nyelvű, zsidó származású Kafka, aki történetesen Prágában élt. Szintén megtudjuk, hogy Prágát is sújtja az Airbnb-átok, vagyis a belvárost teljesen elfoglalták a turisták, kiszorítva a helyieket a külsőbb kerületekbe.
Utolsó prágai napunkon, vasárnap reggel elhagyjuk a szállást, csomagunkat letesszük a pályaudvari megőrzőben, majd még egy utolsó körre bemegyünk a régi főtérre.
Megnézzük belülről a Tyn-templomot, mely ingyen látogatható. Mint előző este megtudtuk, a templom két tornya nem egyforma: a vékonyabb, „női”, vagyis Éva-torony a régebbi, a zömökebb Ádám pedig már egy újjáépítés eredménye. A templom főhomlokzatát árkádos házak takarják, de nem azok léptek rá a templom lábára, hanem az épült mögéjük utólag. Még bemegyünk a régi városházába, ahonnan feljuthatunk az Orloj tornyába.
Maga a felvezető rámpa és a rakétakilövőhöz hasonlatos lift is látványos volt (mi gyalog mentünk, így többet láttunk és olcsóbb is), a toronyból nyíló kilátás még inkább. Ráláthatunk a középkori, organikusan fejlődött város kis utcácskáinak kacskaringós rajzolatára, a változatos formájú tetőkre, árkádos homlokzatokra, a távolabbi templomtornyokra, az előző napokban bejárt és megismert helyekre.
Levezetésképp egy kis múzeumozás következik. A. (a változatosság kedvéért :D) elmegy a Lego múzeumba, amely egy magángyűjteményből kinőtt kiállítás, ahol főként régebbi készleteket tekinthetünk meg, illetve néhány, Prágához köthető egyedi modellt, mint a Kisvakond. A Steel Art Museum-ban pedig főként fémhulladékból készült alkotások láthatók.
Én a Mucha múzeumot látogatom meg az éppen felújítás alatt lévő Sylva-Taroucca palotában. Maga a kiállítás ugyan csak két termet foglal magába, de simán eltölthetünk ott majdnem másfél órát. Alfons Mucha gyönyörű szecessziós plakátjait és festményeit már régóta ismerem és csodálom. Érdekesség művész témáinak kontrasztja: korai éveiben inkább a párizsi, nemzetközi szecessziós irányba simult bele, míg később, az első világháború után munkásságát a nemzeti öntudat és büszkeség erősítésének, a Szláv Eposz megalkotásának szentelte.
A különutas program után ismét a főtéren egyesítjük erőinket, és a pályaudvar felé vesszük az irányt. Még megcsodáljuk a régi, szecessziós pályaudvar előcsarnokát, majd végül vonatra szállunk. Ami pedig szinte a legcsodálatosabb, hogy már a vonatutunk vége előtt, azaz most befejezem az útleírást, amire nem volt még példa a történelemben, és némiképp elrettentő példaként szolgált a két évvel ezelőtti szlovéniai körtúránk, amelynek leírására azóta sem került sor.
Prága nagyon kellemes élmény volt, sokkal kevésbé zaklatott város, mint Budapest, kisebb léptékű és emberközpontúbb érzetet keltett ottlétünk alatt. Még rengeteg látnivalót tartogat, múzeumokat, rejtettebb városrészeket, ugyanakkor a nyári hónapokban az időjárása is igazán kellemesen enyhe, úgyhogy előbb-utóbb folytatjuk felfedezését.
