Azt most már biztosan látjuk, hogy a 2020-as év nem a nagy utazások ideje lesz, de még a kisebb kirándulásoké sem. Mindenki máshogy éli meg ezt a karanténnak elkeresztelt időszakot (Ami, by the way, mást jelent. Amíg nem konkrét fertőzésgyanúval ülünk otthon meghatározott ideig, addig "csak" elszigetelésről beszélhetünk.), és ez nagyban függ a körülményeinktől is. Éhen halok-e, ha esetleg nem tudok dolgozni, négy fal közé vagyok-e bezárva, esetleg eleve hajlamos vagyok az unatkozásra? Ezeket nem kívánnám senkinek, és hála Istennek, a kert mellett valószínűleg el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet. Egyelőre a jelen helyzetnek több pozitívumát sikerült felfedeznem, mint negatív hozadékát, habár nyilván voltak szép tervek az idei évre: több magashegyi túra a tavalyi kihagyás után, csavargás világvégi szép helyeken, és még rengeteg olyan dolog, ami úgysem férne bele több évbe sem. Viszont ilyenkor rájövünk, hogy a kihagyhatatlannak hitt lehetőségek mégis kihagyhatóak, és a kevésnél kevesebb is elég lehet a napi elégedettséghez. Bár, ki mondta, hogy a kert kevés? A semmiből teremteni valami szépet és élőt minden, csak nem semmi. :)
Mivel előreláthatóan az idei tavasz és nyár nem fog tobzódni a kirándulós bejegyzésekben, és mivel a házi őrizetnek hála, több idő jut a kertben matatni, túllépni a másfél négyzetméternyi birodalom határait, ezúttal időről időre a kert kap majd itt szót. Egy-egy kép erejéig eddig is megjelent pár házi zöldség vagy gyümölcs a receptek mellett, de most hangsúlyosabb lesz.
Legelőször valamikor tíz-tizenkét évvel ezelőtt ástam fel egy apró részt az udvaron, és ültettem kaprot, hagymát, murkot. Egyik évben ősszel sikerült óriási répákat szüretelni, de aztán jött az egyetem, a kert helye pedig befüvesedett, amiért talán nem is kár, mert kifejezetten gyenge, agyagos, köves a zsögödi föld. A nagyszülői veteményes szintén sok éve megszűnt. Aztán három évvel ezelőtt kezdett igazán érni a gondolat (avagy mire jó egy apró budapesti albérlet?), hogy kert nélkül lehet élni, de nem érdemes. Hosszú távon semmiképp. Aztán két éve, egy tél végi napon megszületett a magaságyás terve, pontos rétegrenddel (szakmai ártalom, elnézendő), csak, hogy a valóság aztán teljesen ad hoc legyen mégis. Az ágyást jó érett komposztfölddel töltöttem fel, és meg is hálálták a növények, mert igen gyorsan nagyra nőttek. Első évben volt hagyma, cukkini, bazsalikom, szurokfű, snidling, kapor, és persze paradicsom. Csík "kiváló" paradicsomtermesztő klímáját tekintve, nem biztos, hogy a legjobb befektetés az, ha valakinek a paradicsom a kedvenc zöldsége (vagy gyümölcse...), de erre mondják, hogy innen szép nyerni, nem? :D Szépen nődögéltek is a "babák", és lett is két fajtából néhány érett termés. A cukkini sokkal jobban szerette a két évvel ezelőtti esős nyarat.
Tavaly szintén elültettem a paradicsommagocskákat, de a palánták megmakacsolták magukat, és két hónap alatt sem voltak hajlandóak többet produkálni a két sziklevélnél. Semmi egyéb logikus magyarázatot nem találtam rá, mint hogy az előző tavaszhoz képest csak hétvégente voltam itthon, ők meg a napi szintű "szülői" gondoskodás és kényeztetés nélkül nem érezték jól magukat (értsd: igény szerinti locsolás, napra pakolgatás, szellőztetés, és az, hogy minden reggel a legelső dolgom az legyen, hogy megnézem, hogy viselkednek). Így aztán, fájó szívvel bár, május közepén a piacon vettem öt palántát három fajtából. Ha már előző évben két fajta volt, legalább növeljük a dózist. :) A paradicsomok mellé került a már jól bevált cukkini, retek, murok és frissült a fűszeres szekció is. Cukkiniből már másnak is sikerült adni, annyira belejöttek a termésbe, paradicsomból pedig ismét lett pár termés nyár végére, amit megkímélt a paradicsomvész. Igen, megint egy esős, hideg nyár eredménye.
A gyümölcsök szépen nőnek minden évben, nem sok, de változatos. Szeder, málna, fekete és piros ribizli, egres, rebarbara, alma és szilva.
Ezután a terv szerint minden hónapban jelentkezik a kerti kísérlet helyzetjelentése, elsőként a már elmúlt márciusról és áprilisról.
