Szeptember első napján indultunk útnak a Felső-Maros mentén. Bár a még zöld fák között melege volt a napnak, az ősziesen tompa fényben az erdőből ősz-illat gomolygott elő. A Kelemen- és Görgényi-havasok közt húzódó Maros-völgye októberben, színesen igazán különleges.
Gyergyón túl, Maroshévíztől Szászrégenig a Funtineli boszorkány világában járunk, ahol régen is a pásztorkodó románság volt többségben.
Marosvécsen áll a Kemény család sarokbástyás reneszánsz kastélya, melyben korábban elmegyógyintézet működött (mindig megtalálták a legmegfelelőbb hasznosítási formát a halálra ítélt társadalmi réteg épületei számára), azután is, hogy az örökösöknek visszaszolgáltatták az épületet. 2014 óta látogatható.
A vár elődjei többször is gazdát cseréltek. Állítólag Werbőczy itt írta meg a híres Tripartitumát (amelynek kiejtését a mezőségi-székely lelemény oly sokféle formában átszabja, mire a vezetés végére érünk). A várbirtok a 17. század közepén került a Kemény család birtokába, és egészen a második világháborút követő államosításig ott is maradt. Kemény János itt működtette az Erdélyi Helikon Írószövetséget a két világháború közti időszakban, amikor az erdélyi értelmiség minden igyekezetével próbálta megőrizni az erdélyi kulturális élet színvonalát, és tartani az emberekben a lelket. Tagjai voltak többek között Áprily Lajos, Kós Károly, Bánffy Miklós, Dsida Jenő, Kuncz Aladár vagy Tamási Áron, de román és szász írók is.
Hosszú lépcsősoron kapaszkodunk fel a kastélyhoz. Lehetne menni akár autóval is, kerülővel, lankásabban, de minek?
A reneszánsz faragott kő ablakkeretek már kívülről is felkeltik a figyelmet.
A belső tér egyértelműen árulkodik az egészségügy óvó kezében eltöltött évekről: fehér csempe, olajfesték, lambéria, nem is beszélve a néhol igazán átható szagról, ami nem is kórházszag, sokkal inkább a magatehetetlen betegek szaga. Kiírások figyelmeztetnek is, hogy nem mindenkinek ajánlott belépni egyes helyiségekbe, sőt, néhány közülük egyenesen nem látogatható, de hát a kíváncsiság, ugye…
Az adminisztráció helyiségei viszont szépen megmaradtak majdnem eredeti állapotunkban, már, ha az öntöttvas fűtőtestektől eltekintünk.
A sarokbástyák boltozott pincehelyiségeit sem érdemes kihagyni, ahogy tulajdonképpen a padlást sem, bár azt sem mutogatják hivatalosan.
Az egykori kastélyparkban, mely arborétum is volt, még ma is öreg kocsányos és vörös tölgyek, platánok, nyírek és kőrisek között sétálhatunk.
És egy kis beszélgetés után mi más kerül elő, ha nem Szilvássy Karola (Bornemisza Elemérné) receptfüzete. Karoláról mintázta Bánffy Miklós Erdélyi történetének női főszereplőjét, Milóth Adrienne-t. A hölgy állítólag nem igazán törődött az akkori konvenciókkal, filmet rendezett, asszisztensként dolgozott a fronton, lovagolt és túrázott, és övé volt az akkori Erdély legszínvonalasabb konyhája, úgyhogy utólag is pacsi neki. :) Tehát nem maradt le szerelme nyomában (aki, ezek után, szinte nyilvánvalóan nem a férje volt, hanem gróf Bánffy Miklós).
A kastélyt elhagyva megállunk Gergyószentmiklóson, azaz Gyergyóban, hogy lássunk egy kis vidéki szecessziót, és a régi örmény kereskedőváros hangulatát.
Az örmények Apafi Mihály fejedelem idejében telepedtek le Gyergyóban (erről itt már volt szó korábban is), miután előbb a Krím-félszigeten, majd Moldvában éltek, majd megkezdték iskola-, templom- és céhalapító tevékenységüket. A városközpont ma is látható polgári arculat jórészt hozzájuk köthető, ezért egyes épületeknél felfedezhető a párhuzam például Szamosújvárral.
